Kuruzslás miatt 21 embert ítélt felfüggesztett fogházbüntetésre a bíróság
Kuruzslás vétsége miatt 21 emberre szabott ki felfüggesztett fogházbüntetést a Pásztói Járásbíróság - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-t.
Azt írták, hogy a vádlottak - 11 férfi és 10 nő - egy Nógrád vármegyei székhelyű közhasznú cégként nyilvántartásba vett szervezet keretében díjazás ellenében gyógyszermentes alkohol- és kábítószer-elvonó programot biztosítottak, amely egy író és filozófus kutatásain alapult.
A méregtelenítő programnak is nevezett kúra része volt egy mélyinterjú, szaunaterápia és kiegészítő, érintéses kezelési módok. Emellett a résztvevők vényköteles vitaminokat is kaptak, amelyek a dózisuk miatt vénykötelesek voltak - ismertette a vádhatóság.
Tájékoztatásuk szerint a program résztvevői 2013-ban több mint 4 millió forintot, 2014-ben csaknem 5 milliót, majd 2016-ban már 6 millió forintot meghaladó díjat fizettek a kezelésért.
A vádirat szerint a program tartalma valójában egészségügyi szolgáltatásnak minősült, gyógykezelésnek és addiktológiai rehabilitációs tevékenységnek felelt meg, amelyre a szervezetnek nem volt engedélye. A különböző, ,"specialistának" és ,"esetfelügyelőnek" nevezett munkakörben eljáró vádlottak valójában orvosi tevékenységet, illetve azt kisegítő munkát végeztek, megfelelő képesítés és engedély nélkül - tették hozzá.
A bíróság a büntetést tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben, a vádirati indítvánnyal egyezően szabta ki - közölte a Fővárosi Főügyészség, megjegyezve, hogy a határozat még nem jogerős.
MTI
hírek innen, onnan
Már rendkívül súlyos a helyzet – az USA készen áll az óriási csapás megindítására
Az Egyesült Államok és Irán egyszerre készül a konfliktusra és folytat béketárgyalásokat – a kettősség pedig olyan feszültséget...
Itt fél áron vehet ételt zárás előtt: rengeteget spórolhat, ha így vásárol húst
A hús akciós megvásárlása egy kisebb hadművelet, azonban pár szabályt figyelembe véve elég jó prédákat lehet hazavinni kedvező áron.
Nincs egymilliód? Cserépkályha bontás házilag, ahogy a mesterek csinálják
Cserépkályha bontás házilag, ahogy a mesterek csinálják, csak sokkal olcsóbban.
Befagyasztaná a béreket a győri Audi, több százezer forintos juttatást is elvennének a dolgozóktól
Az Audi Hungaria a bértárgyalások első körében közölte, hogy nem emeli az alapbéreket. A szakszervezet azonnal elutasította a javaslatot,...
Szijjártó Péter bejelentése: érkezhet az első magyar AAA-kategóriás játék
A kormány azt reméli, hogy Magyarország a filmipar után a videójáték-iparban is globális éllovassá válhat.
A Hungária együttes tagjai nélkül gyújtanak gyertyát Fenyő Miklós emlékére – Rengetegen gyűltek össze a Hősök terén
A legendás Hungária együttes tagjai nélkül gyújtanak gyertyát a nemrégiben elhunyt Fenyő Miklós emlékére a Hősök terén.
Kiszivárgott egy videó az olimpiai falu egyik legféltettebb zugáról
Ilyen szobában laknak sportolóink a téli olimpia alatt.
Döbbenetes lejáratókampányt csináltak a sötét botrányból Európa erős embere ellen, de lefülelték őket
Francia kormányzati szervek egy internetes dezinformációs műveletet észleltek, amely azt a látszatot keltette, hogy Emmanuel Macron államfő...
Orbán Viktor Mezőtúron magyarázta el, hogyan működik a választási rendszer
„Nehogy véletlenül azt higgyék, hogy a megelőző választásokon mi olyan arányban nyertük meg a választást, mint amit a mandátumszám...
Dobpergés: Ők lesznek A Fehér Lótusz 4. évadának szereplői
Hivatalosan is megérkezett a következő vendégsereg A Fehér Lótusz világába. Az HBO-sorozat 4. évada Franciaországban játszódik majd,...
Századvég: Európában nőtt az atomenergia támogatottsága
Nőtt Európában az atomenergia támogatottsága és csökkent a technológia elutasítóinak aránya – ez derült ki a Századvég Alapítvány...
Ez most a legújabb slágerszakma Magyarországon: hétszámjegyű a nettó fizetés
Már a képzés alatt is bruttó 535 ezer forintos juttatás, cafeteria és jelentős albérleti támogatás jár a tanulóknak.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk
Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális
A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Büntetők után lett Európa-bajnoki ezüstérmes a női vízilabda-válogatott
Kevés kellett volna az Eb-aranyhoz.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Kieshet a pikszisből a magyar csúcstartó: három éve még 11. volt a világrangsorban, tavaly már csak 193.
A szövetség bekeményített: a türelemnek is van határa.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Bulvár
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen
Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


