Lázár János: a legnagyobb munkaerő-tartalék az államban van
Lázár János szerint a legnagyobb hazai munkaerő-tartalék az "államban van". A Miniszterelnökséget vezető miniszter erről péntek este beszélt a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara által rendezett gazdasági fórumon Debrecenben. - Pécsi Napilap -
Ma Magyarországon 4,4 millió munkavállaló van - számuk decemberben 137 ezerrel nőtt, és nem a közfoglalkoztatottak körében -, de még így is 1-1,2 millió ember az államtól kapja a fizetését, ami elég nagy terhet jelent - mondta a tárcavezető.
Hozzátette: Magyarországon az összes foglalkozatott 20 százaléka dolgozik az állami szférában, miközben a visegrádi országokban ez az arány 13 százalék, Németországban pedig 8 százalék.
A következő öt évben "keményen csökkenteni kell" az állami munkavállalói létszámot - jelentette ki a miniszter.
Lázár János azt mondta, van értéke annak, hogy növekszik az adófizetők száma, amiben döntő szerepe van a munkaalapú társadalomnak. A kormánynak az a célja, hogy "jelentősen csökkentse a közfoglalkoztatottak számát piaci munkahelyekkel".
A miniszter ugyanakkor felvetette a közmunkaprogram közbiztonsági hatását: bevezetése óta ugyanis évi 450 ezerről 200 ezerre csökkent a bűncselekmények száma az országban.
Lázár János a vállalkozói-gazdasági fórumon kitért a versenyképesség kérdésére. Megítélése szerint javítani kell az állam versenyképességét "a bürokrácia és a bürokraták csökkentésével", a társadalom versenyképességét a hatékonyabb munkával és a munkaerő képzésével, a gazdaság versenyképességét technológiai fejlesztésekkel.
Magyarország versenyképességét 20-30 éven át az alacsony bérű munkaerő jelentette, aminek véget kell vetni, és béreket kell emelni - jegyezte meg, tarthatatlannak nevezve, hogy mintegy egymillió munkavállaló minimálbéren van bejelentve az országban.
Most először van olyan helyzet, hogy az európai uniós források nagy részét nem állami költekezésre, hanem 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják, és az állam szabályozási eszközökkel támogatja a versenyképességet - mondta.
Fontosnak nevezte, hogy kutatás-fejlesztésre eddig 480 milliárd forintot fordítottak ebben a ciklusban, de - mint mondta - ezen az összegen emelni kell.
Elmondta azt is, hogy húsz megyei jogú várossal kötött megállapodás értelmében 2300 milliárd forinttal támogatják a helyi fejlesztéseket, ebből 1000-1200 milliárd hazai forrás.
Lázár János előadásában kitért arra, hogy "Budapestnek nem kellett az olimpiára ezer milliárd forint fejlesztési forrás", így abból a vidék fejleszthető. Megemlítette a Kassát, Miskolcot, Debrecent és Szegedet összekötő négysávos autóút tervét, amelyet 2021-ig építenek meg 450 milliárd forintos hazai forrásból.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elismeréssel szólt Debrecen pályázati aktivitásáról: a 2007-2013 közötti európai uniós költségvetési ciklusban 2500 nyertes pályázatra 245 milliárd forint támogatás érkezett a városba, a mostani ciklusban ennek el kell érnie a 340-350 milliárd forintot.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a fórumon elmondta: az Új Főnix terv keretében 200 milliárd forint fejlesztési keret áll rendelkezésükre, a munkálatok már megkezdődtek, "háromnegyed év múlva az egész város építési terület lesz".
Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) rektora "Debrecen egyedi innovációs modelljének" nevezte a város, az egyetem és a gazdasági kamara szoros együttműködését, amelynek már termékekben megjelenő konkrét eredményei vannak.
Lázár János a debreceni gazdasági fórum mintegy százötven résztvevője előtt kijelentette: "a kormány Debrecen városára úgy tekint, mint a magyar világ keleti fővárosára", és mindenben támogatja törekvéseit.
hírek innen, onnan
Betör a havazás, nem maradt hátra sok idő, ebben az országrészben készülhetünk a hóra a friss időjárás-előrejelzések szerint hazánk területén?
Erre lehet számítani Magyarországon az elkövetkező időszakban.
„Felcsillant a szemem, édes hármast ígért a párom”
Mindig előre megtervezik az évüket.
Égen-földön keresi VV Frenkit a rendőrség
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Jámbrik Ferenc, azaz VV Frenki ellen, aki a bírósági ítélet ellenére nem vonult be a börtönbe. A...
Továbbra is óriási rejtély, hogyan halhatott meg a 25 éves nő 2018-ban
Több mint hét évvel azután, hogy egy Tennessee állambeli útszakasz mellett emberi maradványokat találtak, a hatóságok végre...
Óriásit tévedtek a kutatók: ősi szöveg cáfolta meg a tudományos elméletet
Mutatjuk az új kutatás eredményeit.
A lakásvásárlók közel fele árcsökkenésre számít
A lakásvásárlás előtt állók közel fele árcsökkenésre számít 2026-ban, míg további 40 százalékuk enyhe, 0-10 százalék közötti...
Kártyát vetett a jósnő: ez a 2 csillagjegy rohanjon a lottózóba, sorsfordító gazdagság vár rájuk a február 9-ei héten
Eljött a ti időtök – az univerzum most tálcán kínálja a milliókat!
A hétvége sztárjai: ez a 3 szerencsés csillagjegy valódi örömünnepet élhet át február 7-től
Készítsd elő a naptáradat, mert február 7-én valami egészen különleges dolog veszi kezdetét az égen, ami közvetlenül hatással lesz a...
Az embereknek joga van tudni, hogy Bódis Kriszta hova tette a százmilliókat
Úgy tűnik, nem tudja takargatni, amit szeretne.
Az 5 legjobb természetes étvágygerjesztő időseknek: ez tényleg hatásos
Ezek valóban működnek és nem kerülnek egy vagyonba.
Megjött a nyugdíjhatározat és kevesebb lett, mint várta? Ezek a lehetőségei
15 napon belül bárki mondhatja, hogy ez így neki nem felel meg.
Új, korszerű buszok váltják az elöregedett járműveket Budapesten
A BKV közel tíz százalékkal frissítette autóbuszparkját: csütörtöktől mind a 65, teljesen alacsonypadlós, korszerű Mercedes Benz...
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa
Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost
Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200
A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme
Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


