Lezárult a nyomozás egy csornai telekügyben
Bűncselekmény hiányában zárta le a nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság abban a csornai telekügyben, amelyben Gyopáros Alpár fideszes országgyűlési képviselő tett feljelentést a múlt év közepén - közölte Kocsis Tünde alezredes, szóvivő kedden az MTI-vel.
A politikus tavaly június elején tett feljelentése nyomán hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indult eljárás.
Az MTI-hez eljuttatott feljelentésben az olvasható, hogy az önkormányzat 2005 januárjában bruttó 116,5 millió forintért adott el egy 1,85 hektáros beépítetlen telket egy mosonmagyaróvári ingatlancégnek, az pedig alig két hónappal később bruttó 287,5 millióért adta azt tovább a Tesco áruházakat működtető társaságnak.
A képviselő a beadványban megjegyezte: tudomása szerint a két üzletkötés között eltelt időszakban nem változtak olyan mértékben az ingatlanpiac jellemzői és a gazdasági környezet, illetve nem végeztek olyan értéknövelő beruházást, amely indokolná, hogy az ingatlan értéke ilyen rövid idő alatt 171 millió forinttal növekedjen.
"Számomra az látszik valószínűnek, hogy az ingatlan értékét az eladásra vonatkozó önkormányzati döntés formálásában közvetlenül vagy közvetetten részt vevő valamely személy vagy személyek közreműködése segítségével aránytalanul alacsonyra becsülték, majd az emiatt keletkezett megtakarításból valamely személy vagy személyek a közvagyon rovására, jogellenesen anyagi hasznot realizáltak" - fogalmazott feljelentésében az országgyűlési képviselő.
mti

- Befalazták a Csontváry-festményt
- Megtalálta a rendőrség a márciusban ellopott nagy értékű Csontváry-festményt
- Cozma-gyilkosság - Enyhítették a főbüntetéseket
- Cozma-gyilkosság - Ügyvéd: egy-két héten belül végleges a kártérítési igény
- Szó sem volt cigány-magyar polgárháborúról
- Az apát is a fiút is börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla
- Cozma-gyilkosság - Jogerős ítéletet hirdethetnek pénteken
- Szivacsos agysorvadással fertőzött tehenet találtak Kaliforniában
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni

