Ezt olvasta már?

Embercsempészeket és migránsokat fogtak el a rendőrök Győrnél

Elfogtak két embercsempészt és 11 migránst a rendőrök Győrnél csütörtök este egy kisbuszban - közölte a police.hu honlapon a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főka...

0

MOB-közgyűlés: újabb négy évig Kulcsár Krisztián a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Vékássy maradt a főtitkár

Újabb négy évre Kulcsár Krisztiánt választották meg elnöknek a Magyar Olimpiai Bizottság szombati tisztújító közgyűlésén.


hirdetés

A tisztséget 2017 májusa óta betöltő sportvezető - aki egyedüli jelölt volt - a tagságtól 103 támogató szavazatot kapott, hárman pedig nemmel voksoltak.

A nyári sportágakért felelős alelnök 100 igen és 5 nem szavazattal Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke; a téli sportágakért felelős alelnök 90 igen és 16 nem szavazat mellett Deutsch Tamás, az MTK, valamint a Sportegyesületek Országos Szövetsége elnöke lett. Utóbbi posztra eredetileg a tisztséget eddig betöltő Orendi Mihály is pályázott, ám a közgyűléshez eljuttatott levelében jelezte, hogy visszalép és a jövőben csak a MOB tagjaként kívánja szolgálni az olimpiai eszmét és mozgalmat.

Ezen kívül még hét új elnökségi tagot is választottak, ezekre a pozíciókra összesen 16-an pályáztak. A tagság döntése alapján az elnökségbe Vári Attila (76 szavazat), Magyar Zoltán (68), Wladár Sándor (66), Markovits László (65), Kovács Antal (64), Imre Géza (63) és Pálinger Katalin (54) került be.

Miután a közgyűlés egyhangúlag módosította a szervezet alapszabályát, valamennyi frissen megválasztott tisztségviselő megbízatása a párizsi olimpiát követő, legkésőbb 2024. szeptember 15-ig megtartandó tisztújító közgyűlésig szól.

A közgyűlés elején a tagság megemlékezett a tavaly november óta elhunyt magyar sportemberekről, köztük a héten eltávozott Kárpáti Györgyről és Benedek Tiborról.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy a tokiói olimpia elhalasztása miatt nemcsak a sportolóknak és a sportszakembereknek kellett újratervezniük az életüket, hanem a szövetségeknek és a kluboknak is a saját működésüket. Kiemelte: a világon Magyarországon állt le a legkésőbb és indult újra a leghamarabb a sportélet.

"A kormány az idei évi támogatással megegyező mértékű forrást biztosít a jövő évre is, ennek megfelelően elmondható, hogy az eredményes szerepléshez szükséges támogatás rendelkezésre fog állni" - fogalmazott Szabó Tünde.

Kulcsár Krisztián a nemzetközi olimpiai mozgalom elmúlt fél évének legfontosabb eseményeit ismertette, majd Vékássy Bálint főtitkár az elnökség szakmai beszámolójában megnyugtatta a jelenlévőket, hogy a tokiói olimpia elhalasztásával járó munkák dandárját a japánok végzik el. Köszönetet mondott azért, hogy a járványhelyzettel összefüggő, nem várt kiadásokra igényelt 452 millió forint rendkívüli támogatás milyen gyorsan, már a kormányülés után megérkezett a MOB-számlájára. Emlékeztetett arra is, hogy idén december 19-én 125 éves lesz a MOB, a jubileumi ünnepséget a Budapest Kongresszusi Központban fogják tartani. Tájékoztatott arról is, hogy Aján Tamás elnök távozását követően a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség irodája elköltözik Budapestről.

A közgyűlés egyhangú szavazati aránnyal elfogadta a tavalyi év gazdálkodásáról és szakmai munkájáról szóló beszámolókat, és az idei évre vonatkozó, módosított költségvetési tervet. Ezekből kiderült, hogy a bizottság tavaly 2,4 milliárd forintból gazdálkodott, a nyeresége 20,8 millió forint lett.

Fábián László sportigazgató a januári, lausanne-i téli ifjúsági olimpiai játékok kapcsán elmondta, hogy az esemény magyar szempontból sikeres volt, hiszen a versenyzők jól szerepeltek és tudásuk legjavát adták. Ezt követően a Finnországban sorra kerülő 2021-es téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál felkészülési alapelveit és céljait ismertette. A jövő február 6-13. közötti esemény műsorán kilenc sportág szerepel, a magyaroknak alpesi síben, műkorcsolyában és rövidpályás gyorskorcsolyában van reális részvételi esélyük. A tagság egyhangúlag elfogadta a magyar csapat részvételét a versenyen, akárcsak a 2022-es téli olimpiai játékokon, a nyári EYOF-on és a nyári ifjúsági olimpián való indulást.

A közgyűlés után összeült az új elnökség, amely megerősítette pozíciójában Vékássy Bálint főtitkárt.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Ez lehet a geotermikus energia évtizede

Ennek az olcsó és tiszta energiaforrásnak a piaca Európában és világszerte gyorsan növekszik.

Jövő nyártól jön a műanyagtilalom, de nem úgy, ahogy előzőleg tervezték

A parlament arról is döntött, hogy kedvezményes, 5 százalékos forgalmi adóval épülhessenek lakások a rozsdaövezetekben.

35 dolog, amit eddig nem tudtál Joe Bidenről

Joe Biden lesz Donald Trump kihívója a 2020-as amerikai elnökválasztáson. Vessünk egy közelebbi pillantást a politikusra, aki az egész...

Megjött a rettegett mutáció? De legalább nyitnak a pubok

A vártnál valamivel jobb beszerzésimenedzser-indexek érkeztek az európai országokból, miközben továbbra is nagyon rosszak a járványügyi...

Megszavazta a parlament az egyszer használatos műanyagok betiltását

A kormány rendeletben tilthat be számos ilyen terméket.

Duffy betámadta a Netflixet a 365 nap című film miatt

A walesi énekesnő, Duffy szerint a 365 nap című Netflix film a nemi erőszakot dicsőíti, így a streaming szolgáltatónak sürgősen el...

Megszaporodtak a ?traktoros? balesetek

Az elmúlt napon több olyan baleset is történt, amelyben érintettek voltak a mezőgazdasági munkagépek.

Nagy változások a budapesti közlekedésben

A tavalyi év első öt hónapjában értékesített közel 3,2 millió bérlettel szemben idén kétmillió darabnál is kevesebb fogyott, ami...

Sport

Évtizedekig erőszakoltak olimpiai bajnokokat az amerikai úszóedzők, most kitört a botrány

Hat áldozat nyílt levélben szólította fel a USA Swimming elnökségét, hogy vessenek véget a szövetségben eddig elhallgatott szexuális bántalmazásoknak.

Edzői erőszak miatt lett öngyilkos az edzőtáborban egy triatlonos

Edzőinek fizikai és verbális bántalmazása miatt lett öngyilkos egy 22 éves dél-koreai női triatlonos.

150 centis félautistának nevezte Messit a franciák világbajnok focistája

Szerinte honfitársa egy jól irányzott pofonnal minden problémáját megoldhatná Barcelonában.

Babos Tímea fürdőruhás képe felforrósítja a balatoni nyarat

A magyar teniszező itthon tölti a szabadidejét.

Ezért hagyta ott a Ferencvárost Lisztes Krisztián 

Lisztes Krisztián elhagyta a Ferencvárost, és egy budapesti utánpótlás-nevelő klubnál, az egy éve működő UDSE-nél lett tehetségfejlesztési igazgató.

Elhunyt a magyar bajnok ökölvívó

Kilencvenéves korában elhunyt Szakács Béla egykori országos bajnok, Európa-bajnoki bronzérmes ökölvívó.

Fürdőruhás képpel köszöntötték a nyarat a dunaújvárosi kézis lányok

Kiváló csapat állt össze a korábbi BL-győztesnél a következő szezonra.

Messi elhagyhatja a Barcelonát

Megszakadtak az új szerződésről szóló tárgyalások.

"Labda nélkül ő az egyik legrosszabb játékos a világon" - végleg lejárt a világbajnok sztár ideje az Arsenalná...

Három szakértő mondja el véleményét az ismét partvonalon kívülre került Özil helyzetéről.

Eltemették a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, Kárpáti Györgyöt

A Farkasréti temetőben tartott búcsúztatáson pályatársak és közéleti személyiségek rótták le tiszteletüket.

Ennyin múlik egy bajnoki cím - Griezmann hibázott?

Nüanszok dönthetik el a bajnoki címet.

Messi készen áll, hogy elhagyja a Barcelonát

Az évek során már többször felmerült, hogy Lionel Messi elhagyhatja a Barcelonát, de ez az opció jelenleg reálisabbnak tűnik, mint valaha.

0

Bulvár

Íme a rákgyilkos gyökér, amit heti legalább egy alkalommal enned kell

Új kutatás vizsgálta a gyömbér rákölő hatását, és elképesztő eredményekre jutott ez a gyökér lehet az első természetes rákgyógyír a világon, ha sikerül hatékony szert fejleszteni belőle.

Áder János úgy döntött, ez a négy személy többé nem lehet magyar állampolgár

A négy személy közül ketten az egykori Jugoszlávia, ketten pedig a Szovjetunió területén születtek.

Most érkezett: Börtön várhat Hajdú Péterre

Egymilliárd forintnál is több készpénzt vett fel két olyan cég számlájáról, amelyhez papíron semmi köze nem volt.

Évtizedekig erőszakoltak olimpiai bajnokokat az amerikai úszóedzők, most kitört a botrány

Hat áldozat nyílt levélben szólította fel a USA Swimming elnökségét, hogy vessenek véget a szövetségben eddig elhallgatott szexuális bántalmazásoknak.

68 napig volt lélegeztetőgépen a koronavírusos beteg

Ma már halott lennék, ha a Föld más részén ér utol a vírus. Az életben tartó gépemet 30 nap után biztos lekapcsolták volna - mondja a 42 éves skót pilóta, még kórházi ágyában. Stephen Cameron 68 napig volt lélegeztetőgépen. Cameront azonban nem az Egyesült Királyságban ápolták, hanem családjától, barátaitól több ezer km távolságban, Saigonban.

Lefeküdtek a karanténba helyezett hotelvendégekkel az őket ellenőrző biztonságiak Melbourne-ben

Ezen kívül még számos járványügyi szabályt megszegtek több szállodában is, Victoria állam kormányfője vizsgálatot indított.

Edzői erőszak miatt lett öngyilkos az edzőtáborban egy triatlonos

Edzőinek fizikai és verbális bántalmazása miatt lett öngyilkos egy 22 éves dél-koreai női triatlonos.

Shane Tusup és gyönyörű barátnője, Courtney: a budai vár előtt romantikáztak

Shane Tusup és barátnője már egy éve együtt vannak.

Kitálalt Molnár Csilla Andrea exe: ezért kellett meghalnia a szépségnek

"Az apja engem okolt, még Csilla temetésén is azt ordította nekem, hogy gyilkos vagyok."

Félpucéran, de maszkban dolgoznak a prostituáltak

Fotósok egy csapata, kilenc férfi és kilenc nő készített fotósorozatot arról, hogyan zajlik az élet a latin-amerikai utcákon a koronaváság idején...

Videón a durva jégeső, ami elkapta Budapestet

Lecsapott a megjósolt vihar a fővárosra, több helyütt jégeső esett.

blogmorzsák

Gyermekkorunk márkái régebbiek, mint gondolnánk

Melba kocka, IBUSZ, Ultra, Caola. A hetvenes évek szüleményeinek gondolnánk őket, holott némelyikük 100 éves is elmúlt!

Egy szuper magyar képregény közfinanszírozási kampánya

Az AllStar fiatal "szuperhősének" álmai színesben élednek újjá. Most te is segíthetsz ebben!

Vajon miért importáljuk az amerikai kultúrharc mintáit?

Nem csitul a kultúrharc a fantasztikumban se külföldön, se itthon.

Kielégíthetetlen emberek! Hogyan tovább?

Vajon mi a helyzet a járvány után? Hogyan tovább, gazdaság, hogyan tovább, emberek?

Milyen autót válasszak, ha nagy a család: kombit, egyterűt vagy SUV-ot?

Minden autós életében elérkeznek azok az évek, amikor a sportos kocsiját ésszerűre cseréli.

Hétköznapok a kiszáradó Hollandiában

Hollandia a mondás szerint "a vizek országa", ám az utóbbi években ez egyre kevésbé igaz.

Már 15 év fölött a magyar autók átlagéletkora

A kijárási korlátozások miatt jelentősen esett a használt autók forgalma, az előzetes adatok szerint júniusban erőteljesen felpörgött a piac.

Kaleta Gábor ügyéről

Avagy miért másabb ő, mint egy közönséges bűnöző?

Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?

A szülőket alkalmatlannak minősítik, a gyermekotthon széttárja kezeit.

Önkiszolgáló politikusok

A jelek arra utalnak, hogy Tarlós Istvánt reaktíválta a kormányzat.

Mit üzentek az időseknek a járvány alatt?

Az önkormányzati tájékoztatásokat vizsgálták a Corvinuson.

Tabbouleh, avagy végy sok petrezselymet

Fantasztikus és halálosan egyszerű saláta.

0