Műszaki versenyt hirdet középiskolásoknak az Audi Hungária
Az Audi Hungária idén már harmadik alkalommal rendezi meg az „Audi Kreaktivity“ versenyt az ország több mint 400 iskolája számára. A diákoknak egy olyan járművet kell elkészíteni, amit nem belsőégésű- vagy elektromotor hajt, mégis képes megtenni egy 20 méter hosszú távot.
A
15 legjobb pályamű kvalifikálja magát a győri döntőbe, ahol a szakmai
zsűri a dizájnt, az innovatív megoldásokat és a járművek sebességét
értékeli majd.
Az „Audi Kreaktivity“ versenyt idén harmadik alkalommal hirdeti meg a vállalat az ország több mint 400 középiskolája számára. A 15 legjobb pályamű kvalifikálja magát a győri döntőbe, ahol a szakmai zsűri a dizájnt, az innovatív megoldásokat és a járművek sebességét értékeli majd.
„Ez a megmérettetés kitűnő lehetőség arra, hogy a résztvevő fiatalok kreativitását és rugalmasságát fejlesszük, felkészítsük őket a jövő kihívásaira. Egyben idejekorán megismertetjük vállalatunkat a jövőbeni potenciális munkavállalókkal“, mondja Rozman Richárd, az Audi Hungaria személyügyekért felelős igazgatója.
A július elején, Győrben megrendezésre kerülő döntő során a csapatoknak német nyelven kell bemutatniuk munkájuk eredményét, azaz a legfeljebb 50x50x50 cm méretű járművet. A járműnek 20 méter hosszúságú szakaszt kell megtennie.
A legjobb csapat jutalma egy háromnapos látogatás Ingolstadtban, az AUDI AG telephelyén és élményutazás egy Audival. Dizájn, sebesség és innováció kategóriában is értékes díjak nyerhetők.
Az Audi Hungaria számára ez a rendezvény lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat vonzó munkaadóként mutatkozzon be már a középiskolások körében is és kapcsolatba kerüljön a jövőbeli gyakornokokkal, főiskolai és egyetemi hallgatókkal.
A diákok a verseny során csapatmunkában próbálhatják ki saját kreativitásukat és technikai készségeiket.
Fotók és további információk: www.audi.hu/galeria/képek.
A győri székhelyű AUDI HUNGARIA MOTOR Kft., az AUDI AG 100 százalékos leányvállalata, az Audi- és Volkswagen konszern központi motorszállítója. Győrben gyártják az Audi TT Coupé és TT Roadster sportautókat, valamint 2007 novembere óta az A3 Cabriolet-t. 2006 óta az Audi Hungaria számos alumínium karosszériaelemet szállít az Audi R8-hoz. 2009-ben 1.383.909 motort és 32.603 járművet gyártott a vállalat. Az Audi Hungaria évek óta Magyarország egyik legnagyobb árbevételű vállalata, és az ország legnagyobb exportőreinek egyike.

forrás:kekdunaradio

- Módosult a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény
- AMC: pályázat a magyar borkultúra népszerűsítésére
- Támogatást a napelemeseknek!
- Megjelentek a civil szervezeteket támogató idei pályázati kiírások
- Új Széchenyi Terv: 1500 milliárd forint és több mint 80 felhívás
- Levegő Munkacsoport: nem elég jó az Új Széchenyi Terv
- Országjáráson ismertetik az Új Széchenyi Tervet
- Munkavédelmi pályázatok 725 millió forint értékben
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp