Ezt olvasta már?


Magyar Nagydíj - Hamilton 90. rajtelsőségét szerezte meg Mogyoródon

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az első helyről.

A 35 éves pilótának ez pályafutása 90. pole pozíciója, az idén pedig a második. A mogyoródi pályán Hamilton karrierje során hetedik alkalommal startolhat az élről, a magyar GP-t pedig nyolcadszor nyerheti meg. A címvédő 1:13.447 perces pályarekordot jelentő köridőt ért el.

Hamilton mellől csapattársa, a világbajnoki pontversenyben vezető finn Valtteri Bottas rajtolhat, míg a harmadik pozícióban a kanadai Lance Stroll (Racing Point) zárta az időmérő edzést. A második sort "kibérelte" magának a Racing Point, Stroll mögött ugyanis márkatársa, a mexikói Sergio Pérez végzett a negyedik helyen.

Az első két osztrák futamhoz képest javultak a Ferrarik, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel az ötödik, a monacói Charles Leclerc pedig a hatodik pozícióból kezdheti meg vasárnap a futamot.

Várakozáson alul szerepelt viszont az időmérőn a Red Bull: Max Verstappen csak hetedik, Alexander Albon pedig 13. lett.

Az Ausztriában mindkét hétvégén jól teljesítő McLaren versenyzői ezúttal kicsit elmaradtak az élmezőnytől, Lando Norris a nyolcadik, Carlos Sainz a kilencedik rajtkockát szerezte meg. Kiváló időmérőt teljesített ugyanakkor a szezon előtt a szakértők által a sereghajtó pozíciójába várt Williams: a brit George Russell a 12., a kanadai Nicholas Latifi a 15. helyről startolhat.

A 70 körös Magyar Nagydíj - zárt kapuk mögött - vasárnap 15.10 órakor kezdődik.

 

A teljes rajtsorrend:

---------------------

1. sor:

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

2. sor:

Lance Stroll (kanadai, Racing Point)

Sergio Pérez (mexikói, Racing Point)

3. sor:

Sebastian Vettel (német, Ferrari)

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

4. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Lando Norris (brit, McLaren)

5. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)

Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

6. sor:

Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)

George Russell (brit, Williams)

7. sor:

Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)

Esteban Ocon (francia, Renault)

8. sor:

Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

Kevin Magnussen (dán, Haas)

9. sor:

Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri)

Romain Grosjean (francia, Haas)

10. sor:

Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...

Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon

Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.

Danny Blue olyat tett Böbével, amitől nemcsak a nő, hanem az őket figyelő Nagy Ő is sírva fakadt – videón Stohl András könnyei

Különleges vendég érkezett a pénteki adásban A Nagy Ő villájába. Danny Blue Stohl András három feleségjelöltjét, Böbét, Krisztát...

Gossip Girl rajongók figyelem: jön a folytatás.

Blair Waldorf karaktere hamarosan visszatér. A Gossip Girl könyvek szerzője bejelentette, hogy külön regényt ír a sorozat legmegosztóbb...

Az utolsók között vonult be a magyar csapat az olimpia megnyitóján – videó

Először fordult elő, hogy több helyszínen is felvonultak a sportolók.

Szépíteni tudtak a tőzsdék a hét végére

Világszerte kockázatkerülés és részben likviditási kényszer hajtja a rég nem látott mértékű, több eszközosztályt egyszerre érintő...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0