Már nevezhetnek az alkotók az Országos Diákfilmszemlére
Már nevezhetnek a filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók az Országos Diákfilmszemlére, a szervezők augusztus 1-ig várják a nevezéseket.
A budapesti Aranytíz Kultúrházban augusztus 21. és 27. között zajló seregszemlén általános és középiskolások, valamint fiatal filmesek versenyeznek. Szignál-film elnevezéssel külön kategóriát hirdettek a szervezők azoknak, akik kedvet éreznek a szemle bemutatkozó kisfilmjének elkészítéséhez.
A 20 percnél rövidebb alkotások előzsűrizés nélkül kerülnek be a szemle programjába, a 20 percnél hosszabbak viszont előválogatáson vesznek részt. Az alkotások és a nevezési lapok leadási határideje augusztus 1.
A vetítések után naponta a szakmai zsűri vezetésével nyilvános konzultációt tartanak az alkotók és az érdeklődők számára. A munkákat Nyakó Júlia színművész, Matkócsik András operatőr-rendező, Medgyesi Gabriella szerkesztő, Kocsis Ágnes rendező és Szita Miklós Balázs Béla díjas producer zsűrizi - közölte a Polifilm Műhely Alapítvány az MTI-vel.
A filmszemlét a Ház a Réten Kulturális Egyesület, az Aranytíz Kultúrház és a Polifilm Műhely Alapítvány tizenkilencedik alkalommal rendezi meg.
mti
hírek innen, onnan
Trump nagyon kemény csapást ígért csütörtök estére
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön közölte, hogy az Egyesült Államok „ma este rendkívül keményen” le fog csapni Iránra.
Lemondott a Központi Nyomozó Főügyészséget vezető főügyész
Fürcht Pál több kiemelt korrupciós és pénzügyi ügy felügyeletéért felelt.
Az orosz-ukrán háború és az új technológiák miatt gőzerővel tér vissza az atomenergia
Az orosz-ukrán háború, az elszálló gázárak, valamint a mesterséges intelligencia hatalmas energiaigénye miatt világszerte újra...
Döntöttek: megszűnik a határellenőrzés
A szlovén kormány csütörtöki ülésén határozatot fogadott el a horvát és a magyar határon bevezetett ideiglenes belső schengeni...
Orbán MacGyver Viktor videóval üzent a Tisza-kormánynak a Nemzeti Hitvallás ügyében - videó
Az Orbán-kormány a hozzá köthető épületekben néhány évvel ezelőtt helyezte ki a "Nemzeti Hitvallás" dokumentumát. A rajta található...
„Hol voltál, amikor Vidnyánszky leuralta a szakmát?” – Lengyel Tamás élesen reagált Kálomista Gábor szavaira
Kálomista Gábor egy interjúban elmondta, hogy a jövőben aktívabban vesz részt a közéletben, és a színházi abúzusok felszámolásáért...
Benyújtotta lemondását a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője
Fürcht Pál a lemondását az aranykonvoj ügyben közte és a KNYF nyomozásának felügyeletét ellátó Legfőbb Ügyészség illetékes...
„A harmadik eset után már munkavédelmi szemüvegben szoptattam”
Erre aztán tényleg senki nem figyelmezteti a gyerekvállalás előtt állókat, pedig anyának lenni olykor komplett életveszély! Újraolvasó
37 milliárdos jövő heti csapástól kímélte meg Budapestet a kormány, Karácsony nagyon köszöni
A kormány bejelentette, hogy meghosszabbítják a szolidaritási adó befizetésének határidejét október 15-ig.
Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
Van olyan hely a világon, ahol semmitől sem tartva élvezhetné az életét az, akit a magyar hatóságok az előző kormányzat alatt...
Lemondott a KNYF főügyésze az ukrán aranykonvoj-ügy miatt
Szakmai nézetkülönbségek adódtak.
A kórházi műtőkben miért megy folyamatosan a klíma? Erről a titokról sokan nem tudnak
Óriási gondot tud okozni, ha egy kórházi műtőben nem működik a klíma.
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Hatalmas meglepetés lehet a Real Madridot elhagyó Dani Carvajal új klubja
Nem csak csapatot, országot is vált.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik
Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


