Maszkkiállítás nyílik Győrben
Maszkkiállítás nyílik január közepén a győri Városi Művészeti Múzeumban – közölte az MTI-vel Grászli Bernadett igazgató.
A kiállítás térben és időben egymástól távol keletkezett alkotásokat hoz össze, hogy bemutassa, milyen hagyományai és különlegességei vannak a maszkkészítésnek és –használatnak. Így jól megférnek majd egymás mellett a busó kellékek, a japán nó színház és a velencei karnevál arcrejtő eszközei – jegyezte meg, hozzátéve: a rendezvény apropóját a karneváli szezon közeledte adja.
Az igazgató szólt arról is: a kiállításhoz számos, elsősorban a gyerekeket megszólító interaktív program csatlakozik majd. Szavai szerint a legnagyobb érdeklődésre három gyerekfoglalkoztató esemény tarthat számot. Február 4-én a comedia dell’ arte világát idézik meg, míg két héttel később a velencei karnevál hangulatát – kapcsolódva ezzel egyébként az idén húsz éves barokk esküvő rendezvény tematikájához is. Március harmadikán pedig a busó alakoskodás hagyományait elevenítik fel a kisalföldi megyeszékhelyen.
A látogatókat január 13-tól március 31-ig várja a Maszkabál – Mindent az álarcokról című tárlat, amelyen mintegy félszáz álarcot mutatnak be.
mti

- Újra Negyed6Negyed7 fesztivál a régi pesti zsidónegyedben
- Húsvéti Fesztivál Hollókőn
- Finnország történelmét bemutató múzeum nyílik Iszkaszentgyörgyön
- Egy érzelmes dal az Eurovíziós Dalfesztiválon
- Goya grafikáiból nyílt kiállítás Győrött
- Szerelemszörnyet dédelget a PASO
- Bárkiből lehet akárki
- Réthelyi: a színház nem a politika gyakorlóterepe
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni

