Matolcsy: Jövőre átalakul a gázár-kompenzáció
Nemcsak idén, jövőre is fennmarad a gázkompenzáció - jelentette be Matolcsy György szerda délután a kormányszóvivői tájékoztatón. A nemzetgazdasági miniszter azonban azt is hozzátette, hogy nem változatlan formában.
Mint ismeretes, a rászorultaknak juttatott kedvezmény az előző parlament döntése alapján az országgyűlési választások után, júliustól megszűnt volna, ez azonban a szegények számára elviselhetetlen terhet jelentett volna, így törölték a törlésről szóló döntést.
Matolcsy György viszont a jövő évi három százalék alatti költségvetési hiánycél bejelentése után arról is beszélt, hogy fenntartják a kompenzáció rendszerét, de nem hagyják azt változatlanul. Aki támogatást szeretne az államtól, annak részt kell vennie egy energiahatékonysági programban is.
Az Új Széchenyi-tervben lesznek célzott pályázatok, ezeket úgy kell felépíteni, hogy az önrésszel nem rendelkezők is indulhassanak, nekik a megtakarításuk lehet a saját tőkéjük - fogalmazott. Utalt arra is, hogy 2005 óta harmadával csökkent hazánkban a földgázfelhasználás. "Ezt a folyamatot kell segítenünk" - mondta a gazdasági miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
Matolcsy legfontosabb bejelentései:
1. Jövőre 3 százalék alatti költségvetési hiánycélt tűztek ki az Európai Unió elvárásainak megfelelően
2. 2011-ben is fenntartják a 200 milliárd forintos bankadót
3. Száz-kétszáz milliárd forinttal csökkentik az állami kiadásokat az államreform, elsősorban a már bejelentett közigazgatási változások révén
Forrás:hetivalasz.hu

- HÖOK: országos figyelemfelkeltő akció indul február 8-án a keretszámok csökkentése és hallgatói szerződések ellen
- Művészeti mesterképzések a BKF-en, hiánypótló új szakkal
- Országhatárokon átívelő együttműködési projektek iskolák között
- A demokratikus ellenzék együttműködését sürgették a Bibó-társaság megemlékezésén
- Korszerű kezeléssel sok vakság megelőzhető
- Zord hideg és havazás hétvégén
- Mai névnapok és eredetük
- A gyógyszertári blokkról leolvasható az esetleges felesleges kiadás is
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp

