Ezt olvasta már?


Még októberben megnyithatják a rámpát a vasútállomáson Győrben

A mozgáskorlátozottak kordonbontó tüntetést terveztek, hogy felhívják a figyelmet az akadálymentesítés fontosságára.

A Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete újból, többedszer is a győri vasútállomás bejáratánál kialakított feljáró miatt kereste meg szerkesztőségünket. Szeretnék, ha a látszólag már kész rámpát használni lehetne. Erről már többször írtunk is lapunkban, a MÁV szerint azonban eddig még nem volt teljesen kész és nincsenek meg a használatbavételi engedélyek. Ezt a választ, mivel tagjaikra, a mozgáskorlátozottakra nézve hátrányos, az egyesület nem fogadta el. Tart attól, hogy csak a vasútállomás csarnokában készülő kormányablakkal együtt, jövőre adják át, nyitják meg a feljárót is, de szerintük utóbbi használatát mielőbb meg kellene engedni, hisz arra a kerekesszékeseknek nagy szükségük van és másoknak is nagy könnyebbséget jelentene, főleg a bőröndökkel utazóknak. Nem értik, miért nem lehet a feljáróra külön használatbavételi engedélyt beszerezni, miért kell ezzel megvárni a kormányablak elkészültét.

„Ha a feljáróra vonatkozik a törvény, miszerint használatbavételi engedély nélkül nem lehet átadni, akkor a szintén a beruházás részét képező, mellette lévő, megújított lépcsőre mért nem?" – írta levelében az egyesület, ugyanis a lépcső már használható és erre a kérdésre mindenképp szerettek volna választ kapni. Az egyesület korábban közvetlenül nem kereste meg a MÁV-ot és más illetékest se, de nemrég a vasúttársaságnak utasészrevételt küldött a témában és lapunknak jelezte, hogy ha október 10-éig a feljárót nem nyitják meg, akkor a mozgáskorlátozottak és a velük egyetértők a vasútállomás előtt kordonbontó tüntetést tartanak, hogy felhívják a figyelmet az akadálymentesítés fontosságára. Akkor is, ha akciójuk után a kordonokat visszarakatja oda a MÁV, ahol most vannak.

A MÁV zrt. legutóbbi kérdéseinkre újabb válaszlevelet küldött. Eszerint szakemberek azon dolgoznak, hogy minél előbb meg lehessen nyitni a rámpát a törvényi előírásokat betartva. Pénteken, október 5-én a kivitelező azt jelentette, hogy kész, így megkezdődhet a műszaki átadás-átvételi folyamat. Várhatóan október második felében lezajlik a próbaüzem, a műszaki átadási és a használatbavételi eljárás, így a hónap végéig megnyitható a rámpa. Ezért avasúttársaság szeretné lapunkon keresztül a kedves utazóközönség és a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének türelmét kérni.

„A rámpa átadásáig a vasútállomásra, a peronokra – az eddigieknek megfelelően – biztosítjuk az akadálymentes bejutást a mozgáskorlátozottak számára előzetes bejelentés esetén. A kordon a használatbavételi engedély megszerzését követően bontható el jogszerűen. Mint azt augusztus 30-i levelünkben is megírtuk, a munkálatok még nem fejeződtek be, ezért nem történt meg a műszaki átadás-átvétel, és nem áll rendelkezésre a használatbavételi engedély sem. Utóbbi hiányában nem adhatjuk át a területet az utazóközönségnek" – áll a MÁV közleményében, amiben az is szerepel, hogy ugyan a kormányablakhoz kapcsolódó munkálatoknak köszönhetően fogja a főbejárat mindkét oldalán rámpa segíteni majd a mozgáskorlátozottak közlekedését, de annak használatbavételéhez nem kell megvárni a kormányablak átadását. S a mostani fejlesztés révén a jelenlegi pénztárak mellett egy akadálymentes, mozgáskorlátozottak számára is könnyen megközelíthető mosdót is kialakítanak.

 

A MÁV arról is részletes tájékoztatást adott, mit tett az akadálymentesítésért országosan, és arról is, hogy a győri állomáson a mozgáskorlátozottak vonatra szállását emelőberendezéssel is segítik, az aluljárószintről a peronra jutáskor kollégáik segédkeznek. Csoportos igény esetén az első vágányon tudnak felszállást biztosítani, ha ezt az igényt jelzik.

 

 

forrás: kisalfold.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...

Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon

Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.

Danny Blue olyat tett Böbével, amitől nemcsak a nő, hanem az őket figyelő Nagy Ő is sírva fakadt – videón Stohl András könnyei

Különleges vendég érkezett a pénteki adásban A Nagy Ő villájába. Danny Blue Stohl András három feleségjelöltjét, Böbét, Krisztát...

Gossip Girl rajongók figyelem: jön a folytatás.

Blair Waldorf karaktere hamarosan visszatér. A Gossip Girl könyvek szerzője bejelentette, hogy külön regényt ír a sorozat legmegosztóbb...

Az utolsók között vonult be a magyar csapat az olimpia megnyitóján – videó

Először fordult elő, hogy több helyszínen is felvonultak a sportolók.

Szépíteni tudtak a tőzsdék a hét végére

Világszerte kockázatkerülés és részben likviditási kényszer hajtja a rég nem látott mértékű, több eszközosztályt egyszerre érintő...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0