Ezt olvasta már?

0

Még többen keresik a paneleket

Jelentős eltérések vannak a kínálati piacon a felújított, normál állapotú és felújítandóként eladásra hirdetett panellakások árai között - derül ki az ingatlan.com legújabb, több mint 15 ezer hirdetésen alapuló panelkörképéből.


hirdetés

Korábban a magas távfűtési díjak a panellakások ellen szóltak, de ezek az elmúlt években mérséklődtek, ami javította a panelek lakáspiaci megítélését is. Ezt mutatja, hogy országos szinten a 30 millió forintnál olcsóbb lakóingatlanok körében tavalyi 30 százalékhoz képest idén 36 százalékra nőtt a panellakások iránti érdeklődések aránya. Budapesten még látványosabb a növekedés ebben az árkategóriában: 2016-ban az érdeklődések 41 százaléka érkezett panellakásokra, idén pedig már több mint 53 százalék.

Milliókat érő állapot

A panellakások népszerűsége annak köszönhető, hogy alacsonyabb az átlagos négyzetméteráruk, mint a téglaépítésűeknek. Budapesten egy 50 négyzetméteres panellakás az átlagárak alapján már 16-20 millió forintból kijöhet, míg a téglalakásúak állapottól függően 24-28 millió forintért szerepeltek a kínálatban november elején. Ugyanakkor a vevők, sem az eladók szempontjából is lényeges, hogy milyen állapotban van az adott panellakás.

Az ingatlan.com adatai szerint a felújítandóként hirdetett budapesti panellakások átlagos négyzetméterára október végén 336 ezer forint volt. Ezzel szemben a normál állapotú panellakásokért 363 ezer forintot, a felújított, jó állapotúakért pedig 382 ezer forintot kértek az eladók. A felújítandó panellakásokhoz képest a normál állapotúként hirdetetteket 8 százalékkal magasabb négyzetméteráron kínálták, a jó állapotúakat pedig 14 százalékkal drágábban. Egy 50 négyzetméteres panellakás esetében több mint 2 millió forint is lehet az állapotból adódó különbség.

“A jó állapotúként hirdetett panellakások egy része olyan házban van, amelyeket már leszigeteltek ez pedig alacsonyabb fenntartási költségek mellett magasabb piaci árral párosul.” - mondta Balogh László. A felújítandó panelek tulajdonosainak emiatt is érdemes megfontolniuk a felújítást, mivel a panelek iránt várhatóan továbbra is lesz kereslet, és a jobb állapotúak értéke még tovább emelkedhet. Az ingatlan.com szakembere hozzátette azt is, hogy a szakemberhiány miatt érdemes jó előre tervezni, mert a komolyabb munkálatok megkezdéséhez a mesterekre akár hónapokat is várni kell.

 

 







0

hírek innen, onnan

Szüntessük meg a csalást és az uniós forrásokkal való visszaélést.: zöld jelzés az európai polgári kezdeményezésnek

Az Európai Bizottság nyilvántartásba veszi a Szüntessük meg a csalást és az uniós forrásokkal való visszaélést!, valamint az Egyél...

A szajha összes szinonimáját megkaptam

A féltékenység mértéke nem azt mutatja meg, hogy mennyire szerelmes valaki.

Most érkezett: Halálos mérget találtak Ferihegyen

Rendkívül mérgező a NAV szakemberei szerint, Kínából érkezett a küldemény!

Kiderült az igazság, így érez Curtis Majka iránt a drogbotrány óta

Több mint két hét telt el azóta, hogy kiborult a bili, azóta gyanúsan nagy a csend Curtis és Majka körül.

A méheknek jobb a marketingje, pedig a darazsak is hasznosak

Noha egyformán hasznosak, a darazsakat utálja, a méheket szereti az emberek többsége - állapította meg egy brit tanulmány.

Öntözni kell!

Áder János szerint is feltétele az öntözés a növénytermesztésnek, a fenntarthatóság érdekében azonban a kutak helyett a felszíni...

Halálos mérget rejtett egy Ferihegyen átvizsgált csomag

A fentanil elnevezésű szer légipostával érkezett Kínából. Még becsomagolt állapotban is nagyon veszélyes érintkezni vele.

Újabb pénzmosási vizsgálatot indíthatnak a dán botránybank ellen

Újabb pénzmosási vizsgálat indításának kezdeményezésén gondolkoznak a legnagyobb dán bank, a Danske Bank részvényesei - írja a...

Abe Sindzó lehet Japán történelmének leghosszabban hatalmon lévő miniszterelnöke

Abe Sindzó japán miniszterelnököt ismét, immár harmadszor megválasztották csütörtökön a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP)...

Már idén is több áldozatot szedett hazánkban a mustgáz

Ismét a mustgáz veszélyére hívták fel a figyelmet, s gyakorlatot is tartottak a mátrai borvidéken, ahol a jól ismert gyertyás módszert...

Hirtelen sokan babakötvénybe tették a pénzüket

Megugrott a kamata és a népszerűsége is az idén a Babakötvénynek. A tavalyi 10,4 milliárdnál az idén több pénz folyhat be a...

Kenderültetvényt találtak a rendőrök

Nagy mennyiségű indiai kendert termesztett egy kukoricásában és egy fóliasátorban egy baksi férfi, a rendőrök a 62 éves gyanúsítottat...

0

Sport

Leleplezték a korrupt rendszert: kétmillió forintba kerül egy büntető

A BBC három éven át nyomozott az algériai futball mocskában.

Autóbalesetben meghalt két fiatal kézilabdázó

Két másik játékost súlyos állapotban szállítottak kórházba.

Megvan Dzsudzsák Balázs új klubja

A magyar válogatott labdarúgó egyelőre nem tér vissza Európába.

Cristiano Ronaldo nevetséges kiállítása a Bajnokok Ligája szégyene

A portugál sírva ment az öltözőbe, azt ismételgetve, hogy nem csinált semmit. Hol a videobíró?

Cristiano Ronaldo elvesztette a fejét, lezavarták a pályáról

Az ötszörös aranylabdást első juvés BL-meccsén már ki is állították.

Ramos helyretette Griezmannt, miután a francia Messihez és Ronaldóhoz hasonlította magát

A Real Madrid csapatkapitánya szerint Griezmann tudatlansága vakmerővé teszi a franciát.

A világ egyik legkomolyabb szakírója szerint nem futball, amit a PSG mutat

Jonathan Wilson teljesen felháborodott azon, ami a PSG-ben foci címszó alatt fut. És nyíltan felvállalja a háborút a katariakkal.

Autóbalesetben meghalt a két fiatal kézilabdázó

Autóbalesetben meghalt a spanyol Granollers férfi kézicsapatának egyik junior játékosa és egy korábbi kézilabdázója.

Bede Ferenc: Érthetetlen, miért állították ki Ronaldót - Szavazzon!

Az ötszörös aranylabdás nem veszélyeztette az ellenfele testi épségét.

Ronaldót kiállították, lemaradhat a Manchester United elleni mérkőzésről

Ez volt az első piros lapja a BL-ben, elsírta magát.

Az ellenfél edzője vigasztalta a csalódott Cristiano Ronaldót

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapjának legjobb képei.

0

Bulvár

Sári néni zseniálisan üzent a bunkónak, aki elbontotta a buszvárót

Ha minden igaz, a helyszín Csepel, az üzenet pedig örökké emlékezetes.

Az ATV műsorvezetője élő adásban lett rosszul - Elköszönni sem tudott rendesen

Az ATV Start című műsorát gyorsan le kellett keverni, Vujity Tvrtko nem tudott elköszönni se rendesen.

Tragikus balesetben hunyt el a magyar meteorológus

Megszólalt az özvegy: " Jóformán mindene megsérült"

Kiderült, hogyan vághat vissza Orbán Viktor az EU-nak - súlyos lehet

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Vlagyimir Putyin orosz államfő szorosabbra fonták kapcsolatukat a nukleáris együttműködés terén. Ezt emelte ki a Voice of America a két vezető keddi találkozójából. Ennek további következménye is lehet.

Leleplezték a korrupt rendszert: kétmillió forintba kerül egy büntető

A BBC három éven át nyomozott az algériai futball mocskában.

A Fidesz kizárása a Néppártból lehet a határ a német cégeknél, nem a Sargentini-jelentés

A német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt, derült ki a privátbankár.hu háttérbeszélgetéseiből. A cégeket ugyanis az üzlet érdekli, nem pedig a politika. Ez egészen addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet a kérdés, hogy nem ciki-e üzletelni a magyar kabinettel.

Autóbalesetben meghalt két fiatal kézilabdázó

Két másik játékost súlyos állapotban szállítottak kórházba.

blogmorzsák

A merénylet, ami után elszabadult a pokol

1918 augusztusában Lenint megpróbálták meggyilkolni. Az elnök csak megsérült, de a merénylet utóhatását emberek milliói tapasztalták meg a saját bőrükön.

Úgy érzed megőrültél? Hőhullámaid vannak? Nem tudsz aludni? Nem vagy egyedül!

Üdv a női világ egyik legnagyobb misztériumában, a menopauzában.

Albérletet keres a tegnap kilakoltatott család

A családot vasárnap rendőrök tájékoztatták szóban a kilakoltatás időpontjáról, erről semmilyen írásbeli értesítést nem kaptak.

Az Apple Watch átírja az orvosi műszerekről kialakult képet

Az egészségi állapotot folyamatosan megfigyelő, viselhető technológiák korába lépünk.

Melyik a legjobb diákcsemege?

A dobogón olcsó termék is kapott helyet.

Kérdések, amelyeket feleslegesen teszünk fel

Unalmasak és valójában nem is várunk rájuk választ.

Szórakoztató rendőrségi bejelentések kisgyerekektől

Rendőri segítséget kérnek a felöltözéshez, vagy feljelentik a saját szüleiket, mert nem kapnak több kekszet.

Az utóbbi idők legjobb Ikeás bútorátalakításai

Amikor nem csak az ötlet, hanem a megvalósítás is tökéletes.

Milyen egy nagyköveti fogadás?

Less be a kulisszák mögé, s tudd meg, milyen a függetlenség napi fiesta latin-amerikai módra!

Fontos infót szivárogtat az Apple új szoftvere

Nem csak az új iPad őszi megje­le­nése vált biztossá, de még a később érkező iPhone-ok jövő­jére is hamarosan fény derül!

Nyisd ki a füled!

Az etióp James Brown, a vak belga és az északi őserő.

A száműzött Kossuth kormányt buktatott

Kossuth állampolgársági ügye vezetett Tisza Kálmán lemondásához.

0