Ezt olvasta már?


Megadták magukat az albérletárak

A budapesti albérletpiacon véget ért a bérleti díjak elmúlt két évben látott jelentős emelkedése - derül ki az ingatlan.com legfrissebb - közel 10 ezer hirdetésen alapuló - elemzésén. - Pécsi Napilap -

●     Kifulladni látszik az albérletdrágulás, Budapesten 130 ezer forint volt az átlagos havi bérleti díj január közepén

●     A legnépszerűbb városrészek közé tartozó V. kerületben 6 százalékkal, a XIII. kerületben pedig 7 százalékkal csökkentek a díjak éves szinten

●     A kiadó lakások kínálata 40 százalékkal nőtt, egyensúlyba került a kereslettel

●     A nagy vidéki egyetemvárosok közül Debrecenben, Pécsen Szegeden éves szinten ugyan 18 százalékkal nőtt a kínálat, de a főszezonnak számító tavaly augusztushoz képest jelentősen csökkent

A fővárosban átlagosan 130 ezer forint volt a havi bérleti díj január közepén, ez pedig megegyezik a tavaly januári árszinttel, az albérletpiacon főszezonnak számító tavaly augusztusi átlaghoz képest pedig 7 százalékos csökkenésnek felel meg.

 

Negyven százalékkal nőtt a kínálat

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője közölte: “A januári adatok arra utalnak, hogy egyensúlyba került a kereslet és kínálat a fővárosi albérletpiacon. Erre számítani lehetett, részben azért, mert 2015-ben és 2016 első felében a befektetési célú vásárlások az adásvételek 30 százalékát adták.”

Ez pedig azt eredményezte, hogy a befektetők által megvett lakások visszakerültek az albérletpiacra vagy rövid távon, például lakáshotelként hasznosítják őket, de utóbbi kisebb részt fed le a piacból. Kétségtelen, hogy a lakáshotelek utóbbi két évben látott elterjedése nagy szerepet játszott a bérleti díjak korábbi emelkedésében. Tavaly januárhoz képest több mint 40 százalékkal nőtt a kiadásra meghirdetett ingatlanok száma, ez játszotta a főszerepet az árak alakulásában.

Csökkenés az V. kerületben

Az ingatlan.com elemzése szerint a legdrágább budapesti városrész az V. kerület, ahol idén januárban 170 ezer forint volt az átlagos bérleti díj, ám ez tavaly januárhoz 6 százalékos csökkenést jelent. Balogh László elmondta, hogy az V. kerületnek speciális szerepe van a piacon a központi fekvése miatt, az átlagos csökkenés ellenére továbbra is vannak a kerületben kimagasló több 100 ezer forintos bérleti díjak.

Csökkentek a bérleti díjak az lakáspiaci szempontból szintén népszerű XIII. kerületben: az ottani átlagos bérleti díjak 7 százalékkal 130 ezerre mérséklődtek tavaly januárhoz képest. Mindkét kerületben mérséklődtek a bérleti díjak az egyetemkezdés miatt főszezonnak számító tavaly augusztusi átlagokhoz képest is, a csökkenés 6-7 százalékos mértékű volt. “Van azonban olyan kerület, ahol nőttek a bérleti díjak. A VI. kerületben tavaly januárhoz képest 11 százalékkal 155 ezer forintra, a XI. kerületben pedig 12 százalékkal 140 ezer forintra emelkedtek. Az elemzés szerint három kerületben az átlagos bérleti díj nem éri el a havi 100 ezer forintot, a XVII. kerületben 95 ezer, a XXI.-ben 85 ezer, a XIX.-ben pedig 84 ezer forint volt az átlagos bérleti díj januárban.

 

Mi történt az egyetemvárosokban?

Az ingatlan.com elemzése szerint a nagyobb egyetemvárosok kínálatában vegyes a kép. Debrecenben most januárban egy lakás átlagos bérleti díja 80 ezer forint volt, ami megegyezik a tavaly januári összeggel, tavaly augusztushoz képest pedig 6 százalékos csökkenést jelent. Szegeden és Pécsen szintén 80 ezer forint volt idén januárban az átlagos bérleti díj, ez éves összevetésben több mint 10 százalékos drágulást jelent, ám megfelel a tavaly augusztusi főszezonra jellemző díjnak. Balogh László elmondta: “Az albérletpiaci adatokból az is látszik, hogy a kínálat idén januárban éves összevetésben 18 százalékkal bővült, de augusztushoz képest Debrecenben, Pécsen és Szegeden 10-40 százalékkal csökkent.”

Miskolcon másként alakult az albérletpiac: idén januárban 65 ezer forint volt az átlagos bérleti díj, ami 18-30 százalékkal haladja meg a tavaly januári és augusztusi szintet. Győrben 95 ezer forint az átlagos bérleti díj, ami 5 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Balogh László szerint Győrben és Győr-Moson-Sopron megyében az ország más területeiről beköltözők, és az Ausztriába ingázók miatt viszonylag magasak a bérleti díjak, de ezek stabilizálódás jeleit mutatják.

Az ingatlan.com elemzése szerint a munkavállalóknak adható adómentes lakbértámogatás hosszútávon is befolyásolhatja a bérleti piacot. A juttatásban részesülők lakhatási költsége havi 50 ezer forinttal is csökkenhet, a lakbértámogatás széleskörű elterjedése pedig fehérítheti a piacot. Ennek következtében az albérletárak akár emelkedhetnének is, de erre utaló jelek még nincsenek.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

„Felcsillant a szemem, édes hármast ígért a párom”

Mindig előre megtervezik az évüket.

Égen-földön keresi VV Frenkit a rendőrség

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Jámbrik Ferenc, azaz VV Frenki ellen, aki a bírósági ítélet ellenére nem vonult be a börtönbe. A...

Továbbra is óriási rejtély, hogyan halhatott meg a 25 éves nő 2018-ban

Több mint hét évvel azután, hogy egy Tennessee állambeli útszakasz mellett emberi maradványokat találtak, a hatóságok végre...

A lakásvásárlók közel fele árcsökkenésre számít

A lakásvásárlás előtt állók közel fele árcsökkenésre számít 2026-ban, míg további 40 százalékuk enyhe, 0-10 százalék közötti...

A hétvége sztárjai: ez a 3 szerencsés csillagjegy valódi örömünnepet élhet át február 7-től

Készítsd elő a naptáradat, mert február 7-én valami egészen különleges dolog veszi kezdetét az égen, ami közvetlenül hatással lesz a...

Az embereknek joga van tudni, hogy Bódis Kriszta hova tette a százmilliókat

Úgy tűnik, nem tudja takargatni, amit szeretne.

Az 5 legjobb természetes étvágygerjesztő időseknek: ez tényleg hatásos

Ezek valóban működnek és nem kerülnek egy vagyonba.

Megjött a nyugdíjhatározat és kevesebb lett, mint várta? Ezek a lehetőségei

15 napon belül bárki mondhatja, hogy ez így neki nem felel meg.

Új, korszerű buszok váltják az elöregedett járműveket Budapesten

A BKV közel tíz százalékkal frissítette autóbuszparkját: csütörtöktől mind a 65, teljesen alacsonypadlós, korszerű Mercedes Benz...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa

Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

0