Megállítható a globális felmelegedés?
A bolygó felmelegedésének két Celsius-foknál magasabb mértékű, 3,5-4 fokos felmelegedését okozhatja, hogy nincs az államokra nézve kötelező érvényű, a károsanyag-kibocsátást csökkentő megállapodás.
A tanácskozás célja a 2012-ben lejáró kiotói jegyzőkönyv felváltása egy új nemzetközi megállapodással, elemzők azonban a tavalyi kudarccal zárult koppenhágai klímacsúcs után kevés esélyt látnak erre.
A brit Royal Society Philosophical Transactions című folyóiratának különkiadásában kutatók figyelmeztették a tárgyalófeleket az éghajlatváltozás súlyos következményeire és felszólították őket, hogy tegyenek meg mindent a felmelegedés mértékének 2 Celsius-fok alatt tartására.
A szakemberek rámutattak, négyfokos felmelegedés esetén a tengerszint 0,5-2 méter közötti emelkedésére lehet számítani, de valószínűtlen, hogy egy méter alatti mértékben emelkedne. Emiatt az évszázad során 187 millió ember kényszerülne lakhelye elhagyására - írták a Southamptoni Egyetem kutatói.
A Föld erősebb felmelegedése nemcsak a "klímamenekültek" számát növelné, hanem megváltoztatná az elvándorlási folyamatokat is. A Liege-i Egyetem etnikai és migrációs tanulmányok központjának kutatója, Francois Germenne szerint döntő különbség lesz, hogy sok embernek nem lenne meg a választása, hogy elhagyja-e hazáját, mert a komoly környezeti változások miatt erre rá lenne kényszerülve.
Afrikában a négyfokos felmelegedés a vegetáció élettartamának jelentős rövidülését okozná, emiatt jóval kevesebb termésre lehet számítani. Szimulációk azt mutatták, hogy ötfokos emelkedésnél a kukoricatermés 24 százalékkal, a babtermés viszont már több mint 70 százalékkal csökkenne - közölték a kenyai International Livestock Research Institute kutatói. Rámutattak, a heves időjárás miatt akár minden termés odalehet.
Ami a csapadékot illeti, kétfokos, illetve annál magasabb felmelegedés esetén az előrejelzések szerint nem mutatkozik nagy eltérés: a száraz régiók még szárazabbak lesznek, a csapadékosok még csapadékosabbak. A változások viszont még inkább kidomborodnak nagyobb mértékű felmelegedés esetén - hívták fel a figyelmet a brit Tyndall Cenre for Climate Change Research szakemberei. Számításaik szerint kétfokos felmelegedés esetén a vízigény meghaladja a rendelkezésre álló készletet, ennek oka azonban a népességnövekedésben rejlik. Négyfokos felmelegedés esetén viszont már a klímaváltozás is jelentős tényező lenne.
A regionális hőmérsékletet tekintve két- és négyfokos emelkedés esetén is hasonló a forgatókönyv - vélekednek a brit Met Office Hadley Centre kutatói. Az északi félteke jelentős része azonban kivételt képez ez alól, négy Celsius-fokos globális felmelegedés sokkal magasabb nyári hőmérséklettel járna, az Északi-sarkon pedig 12-16 fokkal lenne enyhébb a tél.
MTI
hírek innen, onnan
Trump lefújta a csütörtök esti, Irán elleni légicsapásokat, olyan jól állnak szerinte a béketárgyalások
A poszt utolsó mondatában az amerikai elnök azt ígéri, hogy a békeszerződés aláírásának helyét és idejét is rövidesen közölni...
Mozgás Éjszakája: mutatjuk, milyen programok várják a látogatókat
Idén is rengeteg különböző helyszín csatlakozott a kezdeményezéshez.
Nem a sötétben vagy a hallgatásban tűnünk el. Hanem abban, hogy folyton látszani igyekszünk.
Manapság csak az értékes, ami látható. De az állandó látszani igyekvés és teljesítménykényszer mélyreható átalakulást idéz elő...
Már a házhoz szállítást is lepipálja a magyarok új kedvence: gyökeresen megváltoztak a vásárlási szokások
2026 fontos mérföldkő lehet a magyar online kereskedelemben: a piac mérete 2025 végére meghaladta a 2000 milliárd forintot.
Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását
A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy...
Lemond, távozik posztjáról a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője
Fürcht Pál a június 8-án benyújtott lemondását elsődlegesen az úgynevezett aranykonvojügyben a közte és a KNYF nyomozásának...
40 év után bontottak ki egy focis kártyát a 86-os vb-ről, magyar játékos képét találták benne
A magyar válogatott egyik legendája került elő a tasakból.
Ez történik a testeddel, ha evés után rögtön vízbe ugrasz
Nyár, napsütés, vízpart, és egy tanács, amit a szüleink és a nagyszüleink már gyerekkorunkban is ismételgettek: „Várj legalább 30...
Ma éjjelre kemény katonai csapást ígért Donald Trump, itt támadhat az USA Iránban
Az éjszakai órákban indíthat csapást az Egyesült Államok, Donald Trump újabb fenyegetést küldött Iránnak.
Kezdődik: Shakira nyitotta meg Mexikóvárosban a 2026-os világbajnokságot! - fotók, videó
Videók a 2026-os labdarúgó-világbajnokság nyitóceremóniájáról.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Téves riasztás miatt lezárták és részben evakuálták a Pentagon épületét
Lépfenét észlelt a rendszer.
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Hatalmas meglepetés lehet a Real Madridot elhagyó Dani Carvajal új klubja
Nem csak csapatot, országot is vált.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik
Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében
Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


