Ezt olvasta már?


Megduplázta tavalyi eredményét a Takarékbank

Mind önállóan, mind pedig a Takarék Csoport központi bankjaként eredményes évet zárt a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) 2017-ben.

A Takarékbank adózás utáni eredménye 2017-ben 5.799 millió forintra, azaz csaknem a duplájára nőtt, mérlegfőösszege 31 százalékkal, közel 841 milliárd forintra emelkedett. A Takarék Csoport központi bankja emellett fontos szerepet vállalt a takarékszövetkezeti integráció szervezeti-szerkezeti megújításának sikeres lebonyolításában, és jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a takarékok az ország negyedik legnagyobb bankcsoportjaként megerősítsék piaci pozícióikat.

A Takarékbank mai éves közgyűlésén a részvényesek elfogadták a pénzintézet 2017. évi beszámolóját. A kontrolling jelentések alapján készült tájékoztató szerint a Takarékbank nettó bevételei tavaly elérték a 17,2 milliárd forintot, ami 23,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi értéket. A nettó kamatbevételek 41 százalékkal, 6,6 milliárd forintra ugrottak, főként a hitelállomány növekedésének köszönhetően. A nettó jutalék- és díjbevételek 15 százalékkal, 8,9 milliárd forintra emelkedtek, amit mindenekelőtt a hitelezési jutalékok és az állampapír-forgalmazásból származó jutalékbevételek gyarapodása segített elő. Bár főként a szaporodó integrációs feladatokkal összefüggésben 19,78 százalékkal nőtt a működési költségek összege is, a bank bevételei bőven ellensúlyozták a kiadások emelkedését.

A Takarékbank saját tőkéje a 2016-os osztalékfizetés után 25,1 milliárd forintra bővült, aminek következtében a Takarékbank és a szövetkezeti hitelintézeti integráció tőkemegfelelése stabil. A Takarékbank 24,89 százalékos sajáttőke-arányos adózás utáni nyeresége mintegy 10 százalékponttal haladta meg a hazai hitelintézeti átlagot.

A szövetkezeti hitelintézetek teljes támogatásával tavaly elfogadott üzleti stratégiának megfelelően a Takarék Csoport központi bankjaként a Takarékbank oroszlánrészt vállalt a takarékok országos fúziós projektjének lebonyolításában. Ennek eredményeként az elmúlt évben a korábbi több mint 50, sok esetben egymással is versengő, eltérő termékportfólióval és szolgáltatási színvonallal rendelkező takarék helyén 12 regionális, tőkeerős pénzintézet jött létre, amit nagyban elősegített az egységes informatikai platformra való átállást biztosító IT-projekt sikeres lebonyolítása. A Takarékbank fontos szerepet játszott a Takarék Csoport központi szervezeteinek átalakításában, működésük összehangolásában és észszerűsítésében is, aminek nyomán létrejött a Takarék Csoport központi, kereskedelmi és jelzálogbankjának új működési modellje.

A Takarék Csoport 2017-ben jelentős bővülést ért el mind a lakossági, mind a vállalkozói kihelyezésekben. A hitelezési aktivitását 30 százalékkal növelve, összesen 410 milliárd forintnyi új hitelt folyósított, csaknem 90 milliárd forinttal többet, mint 2016-ban. A befektetési szolgáltatások területén pedig a Takarékbank megőrizte az ország legnagyobb értékpapír-forgalmazó hálózatának pozícióját.

Intenzíven részt vett a Takarék Csoport az állami gazdaságélénkítő programokban is. A Takarékbank által vezetett konzorcium tavaly vezető szerepet töltött be az MFB Pontos konstrukciók értékesítésében. Eközben minden ötödik, Családi Otthonteremtési Kedvezmény által támogatott új lakást vagy családi házat a Takarék Csoport közvetítésével vásárolta meg az új tulajdonos.

2017 októberében a Takarék Csoport elfogadta Digitális stratégiáját, amelynek keretében megvalósul az egységes web, netbank és netbróker szolgáltatás. A Takarék Csoport a számára és részben a bankszektor számára is új utakra lépett. Egyrészt útjára indult a Takarék mobil bankfiók, amely mindenekelőtt a kisebb vidéki településen élő lakosok, vállalkozók és önkormányzatok számára teszi elérhetővé a korszerű pénzügyi szolgáltatásokat. Másrészt megnyílt az első teljesen automatizált bankfiók, a Takarék Smart Point. S további digitális csatornák fejlesztését is elkezdte a Takarék Csoport, az Egységes Informatikai Rendszerrel összhangban, így vezette be a Takarék mobil applikációt.

A Takarékbank csoportstratégián belül betöltött szerepköréhez kapcsolódó folyamat részeként, központi banki minőségében az elmúlt évben a Takarékbank egy sor jelentős stratégiai befektetést hajtott végre. Ezek közül kiemelkedik a Takinvest Zrt.-ben, a Diófa Alapkezelőben, az FHB Ingatlan Zrt.-ben, a Takarék Invest Zrt.-ben, valamint a DBH Investment Zrt.-ben való tulajdonrész vásárlása.

„A Takarék Csoport piaci részesedésének növelése igen komoly eredménynek számít, különösen annak fényében, hogy a takarékszövetkezeti integráció szervezeti-szerkezeti átalakítása és új, egységes informatikai platformjának megteremtése jelentős anyagi és emberi erőfeszítéseket követelt a Csoport minden tagjától" – mondta Vida József a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója. Hozzátéve: „A Takarék Csoport központi bankja jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a takarékok az ország negyedik legnagyobb bankcsoportjaként megerősítsék a piaci pozícióikat."







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dráma Dunaújvárosban: sorra zárnak be az éttermek, vendéglátóhelyek és kisboltok

A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorának legújabb vendége ezúttal Magyar Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség...

Kiara Lord dilemmája: ártana Stohl Andrásnak a kapcsolatuk? „A környezete nem biztos, hogy jól reagálna...”

Egyre élesebb a küzdelem a TV2 A Nagy Ő című műsorában, ahol kétségkívül Kiara Lord az egyik legesélyesebb versenyző. A felnőttfilmes...

Ki ne hagyd. Ez a 6 fontos kerti feladatot nagyon megéri még tavasz előtt elvégezni.

Ha egész télen arra vágytál, hogy végre kimehess a kertbe, jó hírünk van: már nincs messze a tavasz! Addig is, hogy ne unatkozz, számos...

Észbontóan dögös: bikiniben mutatta meg csodás testét Metzker Viki

A népszerű DJ még egy újdonsággal is előállt.

Belső vizsgálatot indít a veszprémi kórház, miután hazaküldtek egy nyílt töréses MKKP-aktivistát

A kórház betegpanaszként kezeli a karácsonyi esetet, amit most kivizsgálnak.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0