Megfejtették Marco Polo bibliájának titkát
A tudomány segített megfejteni egy Marco Polo korából származó biblia titkát. Kiderült, hogy borjúhártyából készült a közel nyolcszáz éves könyv.
A milánói műszaki egyetem kutatói a biblia pergamenoldalain végeztek vizsgálatot, eredményeikről a Journal of Proteomics tudományos folyóiratban számoltak be.
A Marco Polónak tulajdonított bibliát az 1230-as évekre datálják. A történelmi egybeesésen túl a könyvet azért is kapcsolatba hozzák a velencei utazóval, mert a könyv Kínából érkezett Itáliába. 1685-től a firenzei Laurenziana könyvtárban őrzik.
Különlegességét az adja, hogy egy 13. századi zsebkönyvről van szó: tizenhat és fél centiméter magas, tizenegy centiméter széles és ötszáz oldalas. Mégsem számít vaskosnak, mivel minden egyes lapja mindössze nyolcvan mikron vastag.
A rendkívül vékony pergamenről évszázadokon keresztül azt hitték, hogy báránymagzat bőréből készült. Tévesen azt gondolták, hogy ilyen vékony lapot semmi másból nem lehetett préselni. Ám a pergamen proteintartalmán végzett vizsgálatok kimutatták, hogy borjúbőrről van szó.
MTI
hírek innen, onnan
Megvan, hogy ki lesz a közmédia miniszteri biztosa
Tarr Zoltán miniszter bejelentette a nevet.
Biró Ferenc minden állítását fenntartja, de nem tesz feljelentést, szerinte az ügyészség dolga, hogy hivatalból üldözze a bűnt
Az Integritás Hatóság elnöke elismerte, hogy az ő javaslatairól egyeztettek, de megismételte, hogy a volt miniszterek kezdeményezték a...
Szakértő szerint ez a legnagyobb hiba, amit elkövethetsz a párkapcsolatban
A szerelem kezdetén természetesnek tűnik, hogy egyre több időt, figyelmet és energiát fordítunk a másikra. A probléma ott kezdődik,...
Új fejezet kezdődhet az OpenAI-nál: nagy dobásra készül a ChatGPT fejlesztője
Új szintre léphet az AI-verseny: az OpenAI a nyilvános tőkepiacokról finanszírozná további növekedését.
Szuper termálstrandok nyitnak most hétvégén
Kedvezményes belépők, csúszdapark-nyitás és a szezon első strandnapjai is várják a fürdőzőket a hétvégén. Több helyen most indul el...
Összejöhet a nagy felvásárlás a CIB anyabankjának
Az Intesa Sanpaolo hétfőn váratlan, 30 milliárd eurós felvásárlási ajánlatot tett a világ legrégebbi bankjára, a Monte dei Paschi di...
Kiderült, mikor megy tőzsdére a Perplexity
A Perplexity vezérigazgatója, Aravind Srinivas a CNBC-nek adott interjújában megerősítette, hogy a mesterséges intelligenciával működő...
A BMW a fenntarthatóságot is az előnyére fordítja – és a debreceni iX3 a jövőjének a kulcsa
Amikor a BMW zöld utat adott a debreceni gyárnak, sokan még csak egy bátor stratégiai lépést láttak benne, ma viszont már ott tartunk,...
Van vagyonnyilatkozat a Fideszen túl is
Van, akinek könyvei vannak és Horthy-szobja, van, aki
Magyar Péter a Szuvrenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről beszélt napirend előtt a Parlamentben
Magyar Péter a napirend előtti felszólalásában arról is beszélt, a gyűlöletkeltő plakátok a legnagyobb kárt a gyerekekben okozták.
Komoly káosz jöhet a francia vasúton – ezt követelik a dolgozók
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Kizuhant egy diák egy székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről: megszólalt az oktatási és gyermekügyi miniszter
A gyermek jelenleg kórházban van.
blogmorzsák
Légitársasági topvezetők tapsoltak, amikor kizsákmányolásról beszélt
Kemény beszéddel köszönt le Willie Walsh.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


