Meghalt Mária Valéria
Aki Ferenc József császár és magyar király és Sissy bajor hercegnő lánya volt. 84 évvel ezelőtt, 1926.09.06 - án, Alsó-ausztriai wallseei kastélyában 56 éves korában halt meg. Ferenc József császár és magyar király és Erzsébet (Sissy) bajor hercegnő legkisebb lánya.
Magyar-nemzeti szellemben neveltették, majd 1883-tól Bécsben német nyelvet, történelmet és irodalomat tanult. Édesanyjához hasonlóan több lírai költeményt is írt, amelyek kis példányszámban 1884-ben verseskötetben is megjelntek, naplója jelentős forrásmű a történészek számára, valamint pedagógiai tartalmú vallásos elmélkedései is említésre méltók. Közösen adta ki a császárnéval az "Ein Herbst im Süden" ("Egy ősz délen") című könyvet. Gyakran ekísérte édesanyját magyarországi, salzkammerguti, merániai, németországi, franciaországi és angliai utazásaira. 1890-ben házasságra lépett harmadfokú unokatestvérével, a Habsburgok toscanai ágából származó Ferenc Szalvátorral. Mária Valéria szívesen folytatott jótékonysági tevékenységet. A wallseei kastélyban töltötték idejük nagy részét, ahol az egyik épületben az első világháború idején katonai kórházat rendezett be, majd a "Mária Valéria Szegénykórház és Öregek Otthona" nevű intézményt alapította meg, amiért a helybéliek "Wallsee angyalá"-nak nevezték el. Emellett finanszírozta kolostorok és templomok működését, a szegények megsegítésére alapítványokat hozott létre, valamint több jótékonysági egyesület védnöke is volt. Az ausztriai fordulat után az 1919. évi Habsburg-törvényt elismerte, a lemondási nyilatkozatot aláírta, így megtarthatta vagyonát és Ausztriában maradt. Az alsó-ausztriai Sindelburghban nyugszik.

- Két lábon járó disznó
- A cukrozott üdítők főleg a nők számára veszélyesek
- Több mint félmilliárdos bevétel Tintin alkotójának emléktárgyaiból
- Egyre későbbre halasztják őszi indulásukat a költöző madarak
- Kerecsensólymok műfészekben
- Első infarktus után a betegebb szívű ember tovább él
- D-vitamin nemcsak a csontoknak, hanem az ereknek is kell
- A lemmingek miatt egyre zöldebb az északi sarkvidék?
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp

