Ezt olvasta már?


Meghirdették a Magyarország 365 fotópályázatot

Ismét meghirdették a Magyarország 365 fotópályázatot, melyre három kategóriában várják a professzionális, valamint az amatőr fotográfusok felvételeit szombattól október 10. éjfélig.

Kaiser Ottó fotográfus, a zsűri elnöke elmondta: a négy évvel ezelőtt indított kezdeményezés céljai változatlanok. A pályázat amatőr és professzionális alkotók kameráján keresztül szeretné megmutatni, miért is lehetünk büszkék Magyarországra: tájainkra, természeti kincseinkre, építészetünkre, hagyományainkra, közösségeinkre.

A kiírás szerint három kategóriában lehet pályázni. A Természet és táj kategóriában Magyarország természeti kincseit, növény- és állatvilágát ábrázoló egyedi és sorozatfelvételeket lehet beküldeni.

Az Épített és tárgyi örökség kategóriában a népi építészeti emlékeket, műemlékeket, valamint korunk modern épületeit, városrészeit, köztéri szobrait, középületek belső tereit díszítő alkotásokat vagy egyedi művészeti alkotásokat megörökítő egyedi és sorozatfelvételeket várnak.

Az Életképek kategóriába a mindennapok büszkeségeit, apró emberi történeteket és pillanatokat, portrékat, városi és vidéki közösségek kulturális-, és sportéletét ábrázoló egyedi és sorozatfelvételeket lehet beküldeni.

A kategóriagyőztesek díja ismét nettó 1 millió forint; a második helyezetteket 500 ezer forint, a harmadik helyezetteket 300 ezer forint díjjal jutalmazzák. A szakmai díjakon kívül internetes közönségszavazásra is sor kerül, a közönségdíjak értéke mindhárom kategóriában 1-1 millió forint - emlékeztetett Kaiser Ottó.

Mint felidézte, a fotópályázatot támogató partnerszervezetek - a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Magyar Természetjáró Szövetség és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete - idén is különdíjakat fognak osztani.

A pályaműveket 5 tagú szakmai zsűri bírálja el, melynek elnöke Kaiser Ottó fotográfus; tagjai Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus; Haris László fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja; Potyó Imre környezetkutató, természetfotós, a 2020-as pályázat díjazottja; valamint Rizsavi Tamás fotográfus, a 2019-es pályázat közönségdíjasa.

A kiírás szerint pályázni 2021. október 19. óta készült fotókkal lehet a fotopalyazat.magyarorszag.hu weboldalon szombattól október 10. éjfélig. Az alkotásoknak eredeti tartalmaknak kell lenniük, korábbi, és más pályázatokon díjat nyert képek nem adhatók be. Egy pályázó maximum 25 pályaművet küldhet be, kategóriától függetlenül. Egy kép nem szerepelhet több kategóriában, valamint nem szerepelhet egyedi képként és sorozat részeként is.

A szakmai zsűri több ezer alkotásból választja ki a legjobbnak ítélt képeket. A kiválasztott alkotásokat albumban és kiállításokon is bemutatják a közönségnek.

Az eredményhirdetésre és díjátadóra várhatóan 2022 decemberében kerül sor. Bővebb információk a pályázatról a www.fotopalyazat.magyarorszag.hu weboldalon találhatók.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Alig egy hónap telt el: Harry és Meghan máris csomagol - Visszaköltözhetnek az Egyesült Államokba.

Harry herceg és Meghan Markle alig egy hónapja tértek vissza az Egyesült Királyságba, de máris arról szólnak a hírek, hogy az...

Egyáltalán nem mindegy, hányadik emeleten veszel lakást: az árat, a kényelmet és a rezsit is befolyásolja

Amikor lakásvásárlás előtt állsz, általában a környék, az alapterület, az elrendezés és az ár alapján próbálsz dönteni. Van...

Végre egy kis boldogság is érte Cindy Crawford lányát a 27 éves bátyja halála után

Kaia Gerber, a világhírű modell – Cindy Crawford lánya – macskája, Tony, egy hét elteltével végre előkerült, miután eltűnését...

Félmillió ember életébe kerülhet az idei El Niño: veszélyes hőség jön a világ számos pontján

Aggasztó előrejelzéseket tettek közzé a klímakutatók a közeljövőben várható szélsőséges időjárásról.

Ez lesz Matolcsy György veszte, nem is az MNB-alapítványi botrány?

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy bár a feljelentés után több mint másfél évvel végre valami megmozdulni látszik a több...

Ruszin-Szendi Romulusz: „Ha megmondanám, következményei lennének” – komoly üzletekről is tárgyalhatott Budapesten a német védelmi miniszter

Újabb katonai beszerzésekről is tárgyalhatott Budapesten a német védelmi miniszter, de a részletek egyelőre titkosak. De mi a helyzet az...

Hámori Luca ezüstérmet nyert az ökölvívó Európa-bajnokságon

A magyar küldöttség egy-egy arany-, ezüst- és bronzéremmel tér haza.

Azt hittük, vége a buklénak – 2027-ben egészen új arcát mutatja

Néhány éve szinte lehetetlen volt úgy végignézni egy frissen berendezett enteriőrt, hogy valahol ne bukkanjon fel egy krémfehér...

A külügy szerint sikerült rendezni a félreértéseket Ukrajnával, októberben a kijevi parlament elé kerülhet a kisebbségjogi törvény

Orbán Anita külügyminiszter az ENSZ-közgyűlésen személyesen egyeztetett ukrán kollégájával. A felek a kisebbségi jogokról is...

Szeptember 26-án érkezik az ősz egyik legerősebb teliholdja: ezt hozhatja a 12 csillagjegynek

Szeptember 26-án teljesedik ki az ősz első teliholdja, amely idén a Kos jegyében ragyog fel.

Végeláthatatlan tanúsor a fantomdiákok perében, egyetlen délelőtt tíz embert hallgattak meg

Nem létező vagy órákra nem járó diákok után hívtak le normatívát, 112 millió forint kárt okozva.

Hat volt igazságügyi miniszter neve is szerepel a vizsgálóbizottság névsorában - 65 embert idéznek be Toroczkaiék

A Toroczkai László vezette testület szóbeli meghallgatásra vagy írásbeli nyilatkozatra kötelezte az érintetteket. A lista az...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Szoboszlai Dominik a Nemzeti Sportnak: Ha ez még egyszer előfordul, azzal az illetővel többet nem állok szóba

Az ukránok elleni Nemzetek Ligája-meccs előtt üzent Szoboszlai Dominik.

Erling Haaland döbbenetes: már Ronaldónál és Ibrahimovicnál is jobb ebben a mutatóban

Továbbra is elképesztő tempóban termeli a gólokat a norvég labdarúgó-válogatott támadója, aki csütörtökön, a Dánia elleni Nemzetek Ligája-nyitányon duplázott, és nagy részben ennek köszönhetően csapata 3-2-

0
0

Bulvár

Balhé lett a csodaszerből, amivel a magyarok ezreit becsapták

Szorongás, pánik és depresszió ellen is hatásosként reklámozott egy vállalkozás C-vitamint, körömvirágot, kamillát és levendulát tartalmazó csodacseppeket. A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a cég megtéves

A TV2 volt tulajdonosa kioktatta Várkonyi Andreát az óriási vihart kavart interjúja kapcsán

Yvonne Dederick, a TV2 egykori társtulajdonosa gazdasági szempontból vitatta Várkonyi Andrea érvelését arról, hogy Mészáros Lőrinc személyének esetleges ellehetetlenítése több tízezer ember megélhetését sodorha

Hont András robbantott: Börtönben lévő gyanúsított bukkant fel a Rendszerváltó Koncert hátterében

Hont András egy csütörtöki Facebook-bejegyzésben arra mutatott rá, hogy Matisz Károly István, a Momentum korábbi pártigazgatója és a XII. kerület volt önkormányzati képviselője a Tudatos Választókért Alapítvá

A jelek alapján nem pusztult el azonnal, hanem megpróbált valahogy kijutni az egyik kínai barlangból néhány ősi panda

A Suangho jelenleg a világ harmadik leghosszabb, egyben Ázsia leghosszabb barlangrendszere, és a világ legnagyobb dolomit barlangrendszere.

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Bosszúból feljelentették? – Váratlan tiltást kapott egy ismert magyar műsorvezető-színésznő

A Facebook korlátozta Farkasházi Réka hivatalos oldalát, miközben a színésznő egy beteg gyerekeket segítő szervezet számára gyűjtött adományokat. A Meta rendszere a jelek szerint megtévesztő ígéretként értéke

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

0