Megkezdődött a bári gyilkosság vádlottjainak pere Pécsett
Megkezdődött a bári gyilkosság néven elhíresült büntetőügy tárgyalása a Pécsi Törvényszéken: az M. István milliárdos vállalkozó megölése miatt folyó perben kedden, szerdán és csütörtökön vádlottakat és tanúkat hallgatott ki a bíróság.
Az ügyészség két férfit vádol azzal, hogy 2020 tavaszán beköltöztek a sértett budapesti házába, elhatározva, megölik őt és megszerzik a vagyonát.
A feltételezett elkövetők azután kerültek közel a rendkívül jó anyagi körülmények között élő, több építőipari, élelmiszeripari vállalkozással, nagyértékű személyautókkal, yachttal és több százmillió forint befektetéssel is rendelkező férfihoz, hogy gyakran és nagy mennyiségben fogyasztott szeszes italt, mert nem tudta feldolgozni súlyos betegségben elhunyt élettársa halálát.
Helyzetét kihasználva bűnözői csoportok, prostituáltak jelentek meg nála, bankkártyájának felhasználásával, értékei elvételével komoly összegekhez jutottak.
A két férfi orvosi javaslat, ellenőrzés és a tudta nélkül rendszeresen alkoholban feloldott gyógyszereket itatott a sértettel, aki ügyeit egy idő után már nem intézhette egyedül, ha valahova mennie kellett, a vádlottak vagy a társaságuk valamelyik tagja elkísérte őt.
A vádlottak próbáltak hozzájutni az üzletember javaihoz. Nagy mennyiségű fémhulladékot értékesítettek a vállalkozó egyik cégének telephelyéről és egyebek mellett értékpapírjainak egy részét is megpróbálták eladni, mintegy 180 millió forint értékben.
Miután eljárás indult a sértett gondnokság alá helyezéséről, a két férfi 2020 júniusában a Mohácshoz közeli Bár községben álló kastélyába költöztette őt. Ott gyakorlatilag fogva tartották, bántalmazták, az otthonából bútorokat, borokat tulajdonítottak el, amellyel több tízmillió forint kárt okoztak.
A vállalkozónak az év augusztusában Budapesten a rendőrségen, és egy járási hivatalban is meg kellett volna jelennie, amit a vádlottak - félve attól, hogy rájuk terhelő vallomást tesz - mindenképpen meg akartak akadályozni.
Tervük részeként egyikük Budapestre utazott, meghagyva társának, hogy végezzen a sértettel. A Báron maradt férfi augusztus 10-ére virradó éjszaka megfojtotta a vállalkozót, tüzet okozott a kastélyban, majd saját szállására sietett, azt a látszatot keltve, hogy ott aludt.
A katasztrófavédelem munkatársai a kastély oltása közben találták meg az üzletember elszenesedett holttestét.
Az ügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból vagy célból elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt mindkét vádlottra életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a bíróságnak.
A vádlottak tagadták bűnösségüket az Antal Gábor bíró előtt zajló perben, és fenntartották a nyomozati szakban tett vallomásukat, miszerint azért segítettek a vállalkozónak és fogadtak el megbízást vagyoni ügyei intézéséhez, hogy M. István megszabadulhasson az őt kihasználó bűnözői csoporttól.
A bíróság mintegy hatvan tanút és számos szakértőt idézett, illetve idéz az ügyben, a tanúk felét már az első három tárgyalási napon kihallgatta.
Az egyik tanú a vállalkozó korábbi ügyvédje volt, aki mintegy másfél évtizeden át intézte M. István jogi ügyeit.
Elmondta, hogy a munkakapcsolaton túl baráti viszonyt ápolt a sértettel. Takarékos, a pénzére vigyázó, nem nagyvonalú embernek ismerte a vállalkozót, aki ugyanakkor szeretett feltűnősködni, tárgyalópartnerek, sőt, idegenek előtt sem titkolta gazdagságát.
Az ügyvéd kitért rá, hogy ügyfelén a leépülés jeleit látta az élettársa halála után: keveset dolgozott, ügyeit egyre kevésbé tudta kézben tartani, életmódjáról, rossz társaságáról tudva azt javasolta neki, váltson lakóhelyet, telefonszámot, bízzon meg őrzővédő céget a védelmével. Figyelmeztette, arra is, hogy alvilági körökben el fog terjedni, milyen helyzetben van, jönnek olyanok, akik ebből "nagyot akarnak húzni". Annak ellenére nem fogadta meg a tanácsát, hogy újra és újra vagyon elleni bűncselekményeket követtek el ellene, melyek miatt maga is tett feljelentést.
Az ügyvéd szólt arról, hogy egy idő után telefonon sem tudta elérni a vállalkozót, megbízásának felmondását a másodrendű vádlottól kapta meg, amikor másokkal - köztük a vállalkozó lányával - együtt hiába ment az üzletember bári kastélyához, hogy személyesen beszélhessen vele.
A jogász azzal is indokolta a vállalkozó leépülését, hogy e nélkül kizártnak tartja, hogy M. István ügyvéden kívül másnak megbízást adott volna vagyoni ügyei intézésére.
A bíróság csütörtökre tanúként idézett egy borászt is, akinek a másodrendű vádlott bormintát küldött a vállalkozó múzeálisbor-gyűjteményéből, azt kérdezve, jó-e és mennyit ér. A borász az 1990-es évekből származó bort "izgalmasnak" találta és a 15-20 ezer forint értékű kategóriába sorolta.
Tanúskodott a bíróságon Bár jegyzője is. Ő korábban vagyonleltárt készített M. István gondnokság alá helyezési eljárásával összefüggésben. Azt mondta, találkozott a vállalkozóval, magabiztosnak, karakánnak látta. Úgy emlékezett, fizikai állapota átlagos, a férfi "térben és időben orientált volt", nem tűnt úgy, hogy kényszer vagy fenyegetés alatt állna.
Ugyancsak tanú volt egy vegyipari cég vezetője, aki arról számolt be, hogy vállalatának folyadéktöltő gépre volt szüksége kézfertőtlenítő gél gyártásához. A neki magánvállalkozóként bemutatkozó másodrendű vádlott ígérte, hogy a berendezést beszerzi Romániából. Ezért hétezer eurót küldött neki zárt borítékban, de a gép nem érkezett meg, és a pénzét sem kapta vissza.
A tárgyalás tavasszal folytatódik a Pécsi Törvényszéken.
hírek innen, onnan
Ha nem tudod a választ erre a 3 kérdésre, nem lenne szabad szexelned
Országonként változik, hogy mikortól hozhatják meg a fiatalok törvényes keretek között is a döntést, hogy nemi életet kezdenek élni.
Sértheti az uniós szabályokat a TikTok függőséget okozó kialakítása
Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok kínai tulajdonú közösségi médiavállalat függőséget okozó...
Brutál szigorú szabályok szerint autózhatsz a vizen, Európa leghosszabb jégútján
Finnország negyedik legnagyobb taván most akár autózni is lehet, megnyílt a jégút.
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült
Hat személy, köztük egy ötéves gyerek is a sérültek sorába került, miután egy gránát felrobbantotta a Grenoble-ben található szalont.
Cukros bácsi szólítja le gyerekeket Budaörsön, már háromszor próbálkozott, a rendőrség nyomoz
Egy alsós kislányt azzal próbált meg elcsalni, hogy az anyja küldte érte, de a gyerek nem hitt neki. A rendőrök most térfigyelő kamerák...
Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes...
Ledöbbensz, ha meglátod, hány évesek a Bridgerton 4. évadának színészei valójában
A Bridgerton világában a fiatalos megjelenés szinte alapkövetelmény, a kosztümök, frizurák és romantikus történetszálak pedig könnyen...
A gázzal fűtők járhatnak igazán jól a rezsistoppal
A rezsistopot a kormány 30 százaélkos kompenzációként hirdeti, de a mértéke nagyban függ attól, hogy gázzal, távhővel, vagy árammal...
Hóba pisilt üzenettel küldte el melegebb éghajlatra az ICE-ot egy brit síelő a téli olimpián
Milánóban az amerikai idegenrendészet emberei védik J. D. Vance alelnököt, és ez nem mindenkinek tetszik.
Tüzes képek készültek a Mamma Mia. gyönyörű sztárjáról: sosem volt ilyen csábító
A mindig bájos és kifinomult Lily James most igencsak vadítóra vette a figurát, és egy nem akármilyen szerelésben érkezett egy exkluzív...
Aurelio úgy gondolja magáról, hogy a hétköznapi életben egy illemtudó ember
Nem értek véget Aurelio megpróbáltatásai. A TV2 Eskü, megváltozom! című realityjének nézői estéről estére nyomon követhetik, hogyan...
„Undorító viselkedés” – törölték Donald Trump majmos posztját, magyarázkodik a Fehér Ház
Az Obama házaspárt ábrázolták állatokként.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Büntetők után lett Európa-bajnoki ezüstérmes a női vízilabda-válogatott
Kevés kellett volna az Eb-aranyhoz.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Büntetőpárbajban bukta el női pólóválogatottunk az Eb-finálét a hollandok ellen
A szétlövésben egyedül Keszthelyi Rita hibázott, ezzel ezüstérmes csapatunk Funchalban.
Bulvár
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen
Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


