Megszűnik a Nemzeti Sporttanács
Megszüntette az Országgyűlés a Nemzeti Sporttanácsot, valamint a Mező Ferenc Sportalapítványt, és visszaállította az olimpiai járadék adómentességét.
A jövőben a látvány-csapatsportokban működő sportszövetségek és sportszervezetek vagyonátruházási illeték megfizetése nélkül szerezhetik meg sporttelepek tulajdonjogát.
A parlament 317 igen, 2 nem szavazattal és 28 tartózkodás mellett fogadta el a sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló indítványt. Az Országgyűlés döntött arról is, hogy kéri a törvény sürgős kihirdetését.
Törölték az eredeti javaslatból azt a rendelkezést, amely heti öt kötelező testnevelésórát írt volna elő az általános iskolában. Az oktatási bizottság szakmapolitikai egyeztetések szükségességére hivatkozva kezdeményezte a rendelkezés elhagyását.
A törvény visszaállította a kis értékű kupák, érmek közelmúltban megszüntetett adómentességét, és a természetbeni juttatások közül - összeghatártól függetlenül - a sportversenyen vagy sportvetélkedőn nyert érmeket, trófeákat ugyancsak az adómentes juttatások körébe sorolta.
A Jobbik módosító indítványát elfogadva ismét adómentessé tették az olimpiai járadékot is. Adómentesek lesznek a természetbeni juttatások körében a belépők, bérletek a sportesemények látogatottságának növelése érdekében.
A törvény kihirdetése után nyolc nappal megszűnik a Nemzeti Sporttanács, jövő év január 1-jétől pedig a Mező Ferenc Sportközalapítvány, amelynek feladatait a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) veszi át; a Wesselényi Miklós Sportközalapítvány több feladatát átadják a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak és a MOB-nak. (A Mező Ferenc Sportközalapítvány feladata a nyugdíjas olimpiai és világbajnoki érmes sportolók, azok özvegyei, valamint a kiemelkedő sporteredmények elérésében közreműködő nyugdíjas sportszakemberek erkölcsi és anyagi megbecsülése volt. A Nemzeti Sporttanács a kormány mellett működő tanácsadó, javaslattevő testület volt; 2004-ben alakult.)
A jogszabály kiemelten támogat öt sportágat. Adókedvezményt biztosítanak a társasági adóból a látvány-csapatsport - a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong - országos sportági szakszövetsége, a tagjaként működő sportszervezet vagy a látvány-csapatsport fejlesztéséért létrejött közhasznú alapítvány részére az adóévben nyújtott támogatáshoz kapcsolódva.
A látvány-csapatsportokban működő sportszövetségek és sportszervezetek a jövőben vagyonátruházási illeték megfizetése nélkül szerezhetik meg sporttelepek tulajdonjogát, feltéve, hogy a sporttelepet 15 évig nem idegenítik el, és sport céljára használják vagy hasznosítják. Emellett az építésügyi szabályok és a településrendezési terv alapján sporttelep létrehozására alkalmas, beépítetlen földterületek látvány-csapatsportokban működő sportszövetségek és sportszervezetek általi, sporttelep létesítése céljából való megszerzését is mentesítették a vagyonátruházási illeték megfizetése alól.
Az indítvány szerint sporttelepnek minősül a sportpálya, az uszoda, a stadion, a sportcsarnok, a jégpálya, a jégcsarnok és a tornaterem, a tornaszoba, a tornaudvar és vízi-sporttelep is. A társasági adóról és osztalékadóról szóló, valamint az illetékekről szóló törvény módosítása az Európai Bizottság jóváhagyó határozata meghozatalának napját követő 15. napon lép hatályba.
MTI

- Ifjúsági téli olimpia - Hazatért az "ezüstös" magyar küldöttség
- Hungarian Open - Karmacsi, Nemes és Tobai-Sike is javított
- Női kosárlabda NB I - Baján nyert a Győr
- Vízilabda Eb - A nőknél csoportmásodik Magyarország
- Férfi röplabda NB I - Kaposvári győzelem
- Jakabos Zsuzsanna szerint egy úszóarany lesz Londonban
- Női kézilabda NB I - Győri siker Szekszárdon
- Labdarúgó NB I - Varga Roland az ETO-ba szerződött
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp

