Ezt olvasta már?


Menczer Tamás: Magyarország nem támogatja a gázársapka bevezetését

Magyarország nem támogatja a gázársapka bevezetését, az teljesen abszurd és kivitelezhetetlen - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.


hirdetés

Menczer Tamás szerint már csak azért is abszurd a felvetés, mert a gázra akkor lehetne ársapkát tenni, ha Európában energiabőség lenne gázból, és a kontinens "diktálási pozícióban" lenne.

Ezzel szemben - tette hozzá - a háború és az elhibázott brüsszeli szankciós politika miatt napról napra egyre súlyosabb a helyzet és energiahiány van Európában. Magyarország ez alól kivételt jelent.

Az ársapkának az államtitkár szerint két következménye lenne: Oroszország azt mondaná, hogy egyáltalán nem szállít gázt Európába, és ez még kevesebb, még drágább gázt jelentene.

Menczer Tamás az ársapkát bújtatott szankciónak nevezte, amely szerinte az orosz gáz Európából történő teljes kiszorítására irányul. A magyar kormány ilyen intézkedést nem tud és nem is akar támogatni - jelentette ki.

Hozzátette: "tárgyalni sem nagyon szeretnének róla", mert a kormánynak a legfontosabb, hogy a magyar emberek tudjanak fűteni télen, a magyar ipar és gazdaság működhessen, a munkahelyeket meg tudják védeni. Ezt nem hajlandóak kockáztatni - hangsúlyozta.

A gázbeszerzésnek két feltétele van: forrás kell hozzá és vezeték - mondta, majd úgy folytatta: Magyarország esetében van forrás, az orosz hosszú távú megállapodás lefedi a magyar éves fogyasztás felét, és van infrastruktúra is, a déli folyosó, ahol zavartalanul érkezik a gáz, ellentétben az Északi Áramlattal.

Menczer Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy már a szankciók lebegtetése is árfelhajtó hatású, így az orosz Gazprom 41,5 milliárd dollárnyi rekordnyereséget ért el az első félévben. A szankciók energiahiányt és óriási árrobbanást idéztek elő, de a háború végéhez nem vittek közelebb - mondta. Megjegyezte: a szankciók felülvizsgálata őszre várható, egyre többen látják a valóságot. Amikor jönnek a hidegebb napok és a gazdaságot működtetni kell, "a valóság bekopogtat minden ország ajtaján".

Nehéz időszak jön, de Magyarországon biztosan lesz gáz, a tározók töltöttsége fogyasztásarányosan 38 százalékos, 81 téli napra elég gáztartalékunk van már, és a beszerzés folyamatos - hangsúlyozta Menczer Tamás.

A német külügyminiszternek azon nyilatkozatára, amely szerint Ukrajna mellett áll, és nem számít mit gondolnak erről a német választói, az államtitkár elmondta: ha ez a nyilatkozat elhangzott, annak megítélése a németek dolga. Egy biztos, Szijjártó Péter magyar külügyminiszter soha sem mondana olyat, hogy egy döntéssel, ráadásul nagyon fontos döntéssel kapcsolatban nem érdekli, hogy mit gondolnak a magyar emberek.







0
0

hírek innen, onnan

Idegenben győzött a Liverpool

Az alaposan felforgatott angol csapatból több alapember - köztük Szoboszlai Dominik - hiányzott az első félidőben.

Hazai győzelemmel rajtolt a Ferencváros

Nehezen indult, de a végére jöttek a gólok.

Felismerhetetlen: Így néz ki ma a Végtelen történet gyereksztárja

Hatalmasat robbant a 80-as években a Végtelen történet, és ez bizony az Atreyut alakító Noah Leslie Hathaway-t villámgyorsan...

Hazai győzelemmel kezdett a Ferencváros a Konferencia-liga csoportkörében

Dejan Stankovic szerb vezetőedzővel a nemzetközi porondon és a Groupama Arénában is debütáló zöld-fehérek a szintén szerb Cukaricki...

Verekedés robbant ki a focimeccsen, meghalt egy kétgyermekes apuka

A család értetlenül áll a történtek előtt.

Dejan Sztankovics a videóbíróról és a szurkolókról is beszélt

A Fradi szerb edzője a Csukaricski elleni mérkőzés után azt is elárulta, mit mondott az ellenfél edzőjének.

Konferencia-liga: győzelemmel indított a Ferencváros

A Ferencváros hátrányból fordítva 3-1-es hazai győzelemmel rajtolt a szerb Cukaricki ellen a labdarúgó Konferencia-liga...

Megnyílt az út a hazai cégeknek a skandináv térségbe

Együttműködési megállapodást kötött a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. által támogatott Blockchain Koalíció és a Nordic...

Könnyítést kaphat több mint 100 millió amerikai

A Biden-kormány csütörtökön bemutatta azt a sokak számára komoly könnyítést jelentő stratégiáját, amelynek célja, hogy az orvosi...

Telefont ragadott Putyin, bocsánatot kértek tőle a történtekért

Azerbajdzsán csütörtökön első alkalommal tájékoztatott a Hegyi-Karabahban lefolytatott hadművelet során elesett orosz békefenntartó...

0

Sport

Agyonvertek egy családapát a stadionban – videóval

Halálra vertek az 53 éves családapát, Dale Mooneyt a New England Patriots–Miami Dolphins NFL-mérkőzésen a Gillette Stadion – számolt be róla a Bild.

Leroy Sané: „Elég volt a hibákból, túl sok már ez." – reakciók a Bayern–MU rangadó után

Bár a 27 esztendős támadó vezetést szerzett a Bayern München–Manchester United Bajnokok Ligája-mérkőzésen, nem teljesen elégedett.

Friss hírek érkeztek Szoboszlairól

A Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool az osztrák LASK Linz otthonában kezdi meg szereplését csütörtökön az Európa-liga csoportkörében. Liverpooli sajtóhírek szerint azonban Szoboszlainak megszakadhat a nagy

Rengeteg pénzből tették tönkre a világ egyik legjobb csapatát

45 éve nem történt ekkora szégyen az angol sztárcsapattal, ez már tényleg a történelmi mélypont.

Valter Attila brutális autóbalesetet szenvedett csapattársa befejezi a bringázást

A belga versenyzőt rövid ideig mesterséges kómában is tartották, majd egy defibrillátort ültettek be neki.

Huszonöt éve halt meg a világ leggyorsabb nője – videókkal

1998. szeptember 21-én hunyt el a háromszoros olimpiai bajnok amerikai Florence Griffith-Joyner, a világ leggyorsabb nője. A 100 és 200 méteres síkfutásban a mai napig világrekorder „Flo Jo” nemcsak a pályán elért

Ezzel a gyönyörű lánnyal ért véget Szoboszlai Dominik kapcsolata

Szoboszlaival kapcsolatban jelenleg mindennek hírértéke van, annak is, hogy most szakított a barátnőjével.

Szoboszlai Dominiknak új rajongója van – videóval

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend Angliában Szoboszlai Dominik, akiről a Liverpool korábbi támadója, Peter Crouch is elmondta a véleményét.

Szoboszlai Dominik kimaradt a Liverpool kezdőcsapatából

Nem nevezte a LASK Linz elleni kezdőcsapatba Szoboszlai Dominikot a Liverpool FC vezetőedzője, Jürgen Klopp.

Messi megsérült, Gazdag Dániel hőssé vált a 97. percben

A magyar válogatott focista nagyon fontos gólt szerzett az MLS-ben.

Újabb válogatott labdarúgó szakított a kedvesével

Ezúttal egy világbajnok labdarúgó jelentette be, hogy már külön utakon jár a feleségével.

Löw a favorit a török válogatott kispadjára

A szakember a szerdán hivatalosan is menesztett Stefan Kuntzot válthatja.

0

Bulvár

Vétózott az Orbán-kormány, hátat fordíthatnak az országnak az amerikai cégek

Ilyen hatásokkal járhat az amerikai-magyar adóegyezmény felmondása.

Kiderült. Ekkora nyugdíjkorrekció érkezik, itt vannak a számok

Két és félmillió embert érinthet, itt az összeg, ami érkezik a nyugdíjasoknak.

Ez állhatott Szoboszlai Dominik és Gécsek Fanni közé? Megdöbbentő ami történt

A Liverpool sztárja és gyönyörű párja három év után döntöttek a szakítás mellett. Szoboszlai Dominik és Gécsek Fanni között korábban lángolt szerelem.

Nem várt helyről kaphat segítséget az Ukrajna által megfenyegetett Magyarország

A közbenjáró szerv konstruktív megoldásra törekszik a gabonavitában.

Így igazította el Orbán a fideszeseket Esztergomban

Most a szuverenitás megőrzéséért kell harcolniuk Brüsszellel és a Soros-birodalommal.

Összeomlott az OTP, miután Varga Mihály belengette, Kocsis Máté cáfolta az új bankadót

Ritka érdekes szituáció zajlott a nap folyamán: a Fidesz frakcióvezetője cáfolta a pénzügyminisztert, jóllehet utóbbi csak lehetőségekről beszélt a költségvetés kiigazítása kacsán, nem eldöntött intézkedés

„Csak bámulunk, kik ezek a nagy szakállú emberek” – hárombusznyi vendégmunkás lakik egy hajdúszoboszlói panzió...

A török és filippínó vendégmunkások nem értik, a helyieknek mi a baja velük.

Darabokban árulják az egyik legnagyobb magyar céget

Garázsok, lakóház, külterületi raktárépületek, kultúrház sport- és ipartelep, céges részesedések. Így zajlik a végkiárusítás a Dunaferrnél.

Kiderült, ki volt az esztergomi robbantó: a zsidóktól a magyar kormány tagjaiig mindenkit gyűlölt a férfi

A kigyúrt J. László korábban masszőrként dolgozott. Becsületsértés miatt körözte a rendőrség.

Több mint 140 embert rúgnak ki októberben ettől a magyarországi multitól

A leépítések várhatóan novemberben és decemberben is folytatódnak.

blogmorzsák

Nagy trappista sajt teszt

A leggyakrabban vásárolt sajtféle a trappista. Sokoldalúan felhasználható, olcsó, elérhető. De melyik a legfinomabb?

Kézműves flottakezelés

Egy újabb ransomware áldozat.

A fekete gyöngyszem - Wanbo TT projektor teszt

Ezzel a Netflix leugrik a vászonról.

0