Ezt olvasta már?


Mérséklődött a Rába nettó vesztesége a harmadik negyedévben

A Rába csoport az idei harmadik negyedévet 267 millió forint adózás utáni veszteséggel zárta, ami jóval kedvezőbb a második negyedév egymilliárd forintot meghaladó veszteségénél, és kisebb a tavalyi harmadik negyedév 429 millió forintos veszteségénél is - derül ki a járműipari vállalat szerdán közöl

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült, konszolidált, a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett jelentés szerint az első kilenc hónap vesztesége 2,168 milliárd forint lett, szemben az előző azonos időszakában elért 425 millió forint nyereséggel.

Üzemi szinten viszont nyereséges volt a Rába csoport a harmadik negyedévben, amikor 64,9 millió forintot ért el, szemben a tavalyi harmadik negyedév 36,5 millió forintos üzemi veszteségével. Az első kilenc hónapban 1,04 milliárd forint veszteséget könyvelt el, míg tavaly ugyanebben az időszakban 1,19 milliárd forint üzemi nyeresége volt.

A csoport árbevétele 16,9 százalékkal 8,5 milliárd forintra csökkent a harmadik negyedévben, az első három negyedévben pedig 26,8 százalékkal 27,8 milliárd forintra csökkent az árbevétel a tavalyi év azonos időszakához képest.

A harmadik negyedévben a rendszeres kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 653 millió forintra emelkedett, amely 38,6 százalékos növekedés, az első kilenc havi EBITDA viszont 74,4 százalékkal 702 millió forintra csökkent a tavalyi évhez képest.

Az alkatrész üzletágban az év első kilenc hónapjában az árbevétel elérte a 8,7 milliárd forintot, amely 31,7 százalékos csökkenést mutat a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. Az üzletág 447 millió forint üzemi veszteséget könyvelt el.

A jármű üzletágban a kilenchavi árbevétel 50,9 százalékkal 4,3 milliárd forintra csökkent, az üzemi veszteség 431 millió forint volt.

A futómű üzletágban az árbevétel az első három negyedévben 15,04 milliárd forint lett, amely 15,1 százalékos csökkenés a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, az üzemi veszteség 286 millió forintot tett ki.

A társaság MTI-hez eljuttatott közleménye idézi Pintér Istvánt, a Rába elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a válság kezelésére idejében meghozott és következetesen végrehajtott vállalati intézkedéseknek köszönhetően a Rába csoport az elmúlt öt év második legjobb eredményével, üzemi szinten nyereséggel zárta a harmadik negyedévet a drasztikus forgalomcsökkenés ellenére.

Hozzátette, hogy számításaik szerint az év hátralevő részében normál működés esetén jó eséllyel teljesíthető a válságban megfogalmazott célkitűzésük, "a pozitív és stabil működési cash-flow és a nyereséges működés helyreállítása a második fél évben."

A Rába erősen exportorientált vállalat, stratégiai exportpiacai az EU, a FÁK országok és az USA.

A Rába részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. A papír a szerdai kereskedést 1,51 százalékos erősödéssel, 944 forinton zárta, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 1245, a legalacsonyabb 666 forint volt.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dráma Dunaújvárosban: sorra zárnak be az éttermek, vendéglátóhelyek és kisboltok

A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorának legújabb vendége ezúttal Magyar Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség...

Kiara Lord dilemmája: ártana Stohl Andrásnak a kapcsolatuk? „A környezete nem biztos, hogy jól reagálna...”

Egyre élesebb a küzdelem a TV2 A Nagy Ő című műsorában, ahol kétségkívül Kiara Lord az egyik legesélyesebb versenyző. A felnőttfilmes...

Ki ne hagyd. Ez a 6 fontos kerti feladatot nagyon megéri még tavasz előtt elvégezni.

Ha egész télen arra vágytál, hogy végre kimehess a kertbe, jó hírünk van: már nincs messze a tavasz! Addig is, hogy ne unatkozz, számos...

Észbontóan dögös: bikiniben mutatta meg csodás testét Metzker Viki

A népszerű DJ még egy újdonsággal is előállt.

Belső vizsgálatot indít a veszprémi kórház, miután hazaküldtek egy nyílt töréses MKKP-aktivistát

A kórház betegpanaszként kezeli a karácsonyi esetet, amit most kivizsgálnak.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0