Mosonmagyaróvári cserbenhagyás - szabadlábon védekezhet a kocsi tulajdonosa

Szabadlábon védekezhet annak a kocsinak a tulajdonosa, amellyel a hét végén Mosonmagyaróváron halálra gázoltak és cserbenhagytak egy fiatalembert - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI érdeklődésére.


Kocsis Tünde alezredes elmondta: fokozott ügyészi felügyelet mellett folytatják a segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást, most azt próbálják tisztázni, hogy ki és merre járt a kocsival a baleset előtt és után. Vasárnap számolt be arról az MTI, hogy néhány óra leforgása alatt két cserbenhagyásos gázolás is történt Mosonmagyaróvár körzetében. Szombatról vasárnapra virradóra a városban gázoltak halálra egy, az út szélén gyalogló fiatalembert, majd a közeli Dunakilitin ütöttek el egy kerékpárost, aki lábtörést szenvedett. A rendőrség kezdetben nem vetette el azt a lehetőséget, hogy ugyanazzal a kocsival ütötték el a két férfit, de a hétfői szóbeli szakértői vélemény ezt már kizárta. A mosonmagyaróvári gázolásban érintett kocsit vasárnap, egy győri diszkó előtt találták meg.

 

forrás:mti











Mire számít, milyen év vár Önre 2012-ben?