Munkaadói oldalról biztosan telt házas lesz a XXV. Győri Állásbörze
A jubileumi, XXV. Győri Állásbörzét rendezi meg a Széchenyi István Egyetem április 9-én, a győri campuson.
Előzőleg, április 8-án lesz egy „nulladik”, úgynevezett felkészítő nap is, ahol több cég segít az érdeklődőknek az álláskeresési folyamat minden aspektusában, sőt, állásinterjúkra is várják a városból érkezőket és a hallgatókat egyaránt. Az egyetem karrier oldalán minden fontos információ megtalálható.
A Széchenyi István Egyetem által rendezett állásbörze évről évre nagyon jó indikátora a megyei álláspiacnak. Míg a 2010-es évek elejére még a tanácstalanság, az útkeresés volt a jellemző, mert a hagyományos módszerek már nem voltak hatékonyak, és a cégek HR-esei új lehetőségeket kerestek arra, hogy eredményesen tudjanak megjelenni az erős munkaerőhiánnyal küzdő piacon, addig mára az új toborzási technikák birtokában egymással is éles versenyben próbálják időben magukhoz csábítani a megfelelő számú és felkészültségű új munkaerőt.
A XXV. Győri Állásbörzén már a nulladik, felkészítő napon is folyamatosak lesznek a programok. Előadások, tanácsadások, állásinterjúk futnak párhuzamosan. Az érdeklődők válaszokat kaphatnak arra, milyen egy jó önéletrajz, motivációs levél, mire figyeljenek a cégek kiválasztásánál, sőt, éles állásinterjún is kipróbálhatják magukat, és álláshoz is juthatnak, hiszen az Audi Hungaria Zrt. és az Ernst & Young Magyarország egyaránt tart felvételi beszélgetéseket.
„Az idei évben negyvenegy cég állít ki az aulában. Jóval a regisztrációs idő lejárta előtt telt házas lett a börze, és több jelentkező is volt, akiket sajnos már nem tudtunk fogadni. A műszaki ágazat mellett a banki szektor, pénzügyi tanácsadó cégek, logisztikával, kereskedelemmel foglalkozó KKV-k is képviseltetik magukat. Az olyan nagyvállalatok, mint az Audi, a Dana, az SMR, a Coloplast természetesen idén is jönnek, de a hazai kis és középvállalkozások is szép számmal jelen lesznek” – mondta Lőrincz Gergő, a kiállítás főszervezője.
Lőrincz Gergő, a Karrier Iroda vezetője évek óta nagy sikerrel szervezi az egyetem állásbörzéit.
A börze kilenctől négy óráig tart nyitva április 9-én, és a látogatókat egy részletes Állásbörze Kalauz segíti majd, amiben a standtérkép mellett minden fontos információt megtalálnak a kiállító cégekről, a HR-esek elérhetőségéről, a meghirdetett pozíciókról.
„Az a tapasztalatunk, hogy nemcsak a kiállító cégek, hanem az érdeklődők is egyre felkészültebben, tudatosabban érkeznek a börzére. Az álláskeresők számára napjainkban a fizetésen, munkakörön túl az is nagyon fontos, hogyan fogják magukat érezni, milyen a munkahelyi környezet, milyen karrierlehetőségek vannak. A munkavállalók lojalitásáért meg kell küzdeni, a fiatalok gyorsan és könnyen váltanak, ha úgy érzik, hogy nem megfelelő helyre kerültek. A HR területen eredményes cégek pedig jól élnek a fiatalok népszerű kommunikációs csatornáival, és jelen vannak a duális képzésben. Vagyis már az iskolai évek alatt kinevelik maguknak a munkaerőt, így a diákok a diploma megszerzése előtt a vállalathoz kötődnek” – hangsúlyozza az Egyetemi Szolgáltató Központ Karrier Irodájának vezetője.
forrás: gyorplusz.hu
hírek innen, onnan
A Netflix mestermű thrillere véget ért, de a rajongók még reménykedhetnek
A Netflix egyik legsikeresebb thriller‑sorozata 2025-ben elérkezett a végéhez, ám a rajongók számára mégsem zárult be teljesen az ajtó.
Alvás-válás a boldogságért: Miért választ egyre több pár külön ágyat?
Sokan még ma is gyanakodva néznek azokra a párokra, akik nem osztoznak a közös matracon, pedig a „sleep divorce”, vagyis az alvás-válás...
Gázolt a vonat Balatonszárszón
Elütött egy embert a vonat Balatonszárszón pénteken késő este - közölte a katasztrófavédelem.
A karma soha nem felejt: íme a sötét átok, amit életek óta cipelsz a csillagjegyed miatt
Mindenki életében ott lapul egy láthatatlan teher, amely formálja a sorsát. Vajon te szembenéztél már a sajátoddal?
Te tudod, mit jelentenek a fehér csíkok a csirkemellen? Ezt árulja el a minőségről
A bolt hűtőpultjában sorakozó csirkemellek első ránézésre tökéletesnek tűnnek, de egy apró részlet sokkal többet elárulhat, mint...
Marilyn Monroe ezt az egy dolgot minden partnerétől elvárta az ágyban: nem mindennapi kérése volt a dívának
Marilyn Monroe a világ egyik legkívánatosabb nője volt, de volt egy elvárása a hálószobában, ami elsőre talán sokakat meglep.
Mariah Carey olaszul énekelt, az elnököt Valentino Rossi utaztatta villamossal a téli olimpia megnyitóján – galéria
Péntek este szenzációs show keretein belül indult el hivatalosan is a 2026-os téli olimpia. A milánói és cortinai ötkarikás játékok...
Főkonzulátust nyitott Grönlandon Franciaország és Kanada
Ezzel is ellenzik, hogy Donald Trump valamiért mindenképp meg akarja szerezni a félautonóm szigetet.
Csak heti egyszer beledobom a lefolyóba és azonnal megszűnik a kellemetlen szag és a dugulás
Hetente egyszer ezt tedd a lefolyóba, és búcsút inthetsz a szagoknak és dugulásoknak!
Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...
Szexuális és fizikai bántalmazás miatt is nyomoz a rendőrség szekszárdi gyermek befogadó otthonban
Egy másfél éves gyereket is megverhettek.
Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon
Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa
Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost
Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200
A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme
Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


