Ezt olvasta már?


Naponta háromezren nézték meg a cseh koronát

Több mint 30 ezer ember volt kíváncsi a cseh koronázási ékszerekre, amelyeket tíz napra állítottak ki a prágai Hradzsin legdíszesebb termében, az Ulászló teremben.

A legféltettebb cseh nemzeti kincsnek számító koronázási ékszereket Milos Zeman, az új cseh köztársasági elnök megválasztása kapcsán állították ki, a belépés a hagyományoknak megfelelően ingyenes volt.
A kiállítást vasárnap este bezárták, s hétfőn délután a koronázási ékszerek néhány évre újra visszakerülnek a Szent Vitus-székesegyház pincéjének páncélszekrényébe, amely hét kulccsal nyílik.
A kulcsok mindegyike más-más köztisztviselőnél van, akik csak együtt tudják kinyitni a széfet. A hatályban lévő szabályozás szerint jelenleg az államfőnek, a kormányfőnek, a parlament két elnökének, a prágai főpolgármesternek, a prágai érseknek és a székesegyház főpapjának van egy-egy kulcsa.
A koronázási ékszerek kiemelését a páncélszekrényből a kiállítás előestéjén botrány kísérte, mert a cseh sajtó szerint Zeman államfő ittasan vett részt az eseményen. A nyilvánosságra került videókon bizonytalanul lépkedő, dülöngélő, s olykor zavarosan beszélő Zeman volt látható. A köztársasági elnöki iroda elismerte, hogy az államfő valóban rosszul érezte magát, de azt állította, hogy ennek nem az ital, hanem egy könnyebb vírusos megbetegedés az oka.
Zeman a koronaékszerek kiemelése előtt a prágai orosz nagykövetség fogadásán vett részt, ahol szemtanúk szerint bizonyíthatóan több pohár alkoholt fogyasztott el.
Az internetre is felkerült videofelvételeket eddig több mint egymillió ember töltötte le.
Vezető cseh politikusok egy kivétellel az esetet nem kommentálták. Miroslava Nemcová, a parlament képviselőházának elnöke, aki személyesen is jelen volt az eseményen, lakonikusan újságíróknak csak annyit mondott: "Láttam, amit láttam."
A koronázási ékszerek ünnepélyes visszavitelét a székesegyház szigorúan őrzött pincéjébe hétfőn délután a cseh közszolgálati televízió is közvetíti.
A korábbi kiállítás alkalmával, 2008-ban, összesen mintegy 33 ezer ember tekintette meg a kincseket. A belépésre akkor is, most is több órát kellett várakozni. A látogatók számát korlátozza, hogy többféle ok miatt az Ulászló terembe naponta legfeljebb 4-5 ezer embert lehet beengedni.
IV. Károly német-római császár és cseh király 14. századi rendelete alapján a cseh koronázási ékszereket csak rendkívüli, ünnepélyes alkalmakkor lehet kiállítani.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Mintha átok ülne rajtuk: Ez a 3 csillagjegy igazi balszerencsés csillagzat alatt született

Amikor az asztrológusok azt elemzik, kik születtek a leginkább szerencsétlen csillagzat alatt, leggyakrabban ezt a három jegyet emelik ki,...

Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye

Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.

Megsérült egy munkás a Debreceni Egyetem felújítása közben

Egy tervezett áramszünettel járó munka során elektromos zárlat miatt „robbanásszerű ívkisülés” történt.

Ez egy koncepciós megtorló akció része – reagált az Integritás Hatóság elnöke a vele szembeni vádemelésre

A vádemelést teljes mértékben indokolatlannak tartom, ugyanakkor maximálisan bízom a bíróságok objektív működésében és a bírói...

Brutális, amit a kínai autók a szemünk előtt csinálnak: azért erre kevesen számítottak

A BYD alelnöke szerint a kínai elektromosautó-piac továbbra is erőteljesen bővül, és az alternatív hajtású modellek részaránya...

Izrael és Irán tűzszünetet hirdetett, de máris újabb megtorlással fenyegetik egymást

Izrael és Irán tűzszünetről beszél, de a feszültség nem csökken: mindkét oldal kemény megtorlást helyezett kilátásba. A Izrael és...

Musk legnagyobb dobása jöhet, de most nem a Tesláról van szó

Hamarosan a nagyközönség is részesedést vásárolhat Elon Musk űripari vállalatában. Az egész mögött pedig egy nagy terv áll.

Hónapok óta nem látott fordulat rajzolódik ki a fővárosi ingatlanpiacon

Budapesten már második hónapja csökkennek a lakásárak, a piac azonban nem mindenhol mozog ugyanabba az irányba.

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

blogmorzsák

Szárnyashajózás, ex-csavargőzös, komp és tűzoltóhajó

Attila, Pannónia, Margitsziget, szárnyashajók, és persze az egyszerre kopottnak és elkoptathatatlannak tűnő Moszkvák.

Lehet béke Irán és az USA között?

A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

0