Ezt olvasta már?


Ne gyújtsa! Gyűjtse!

Konferenciával indította útjára szeptember tizenkettedikén „Ne gyújtsa! Gyűjtse!” elnevezésű közös kampányát a katasztrófavédelem és a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.

Az élet védelméért és a környezet biztonságáért szervezett kampányra azért van szükség, mert a háztartási hulladék kezelésének problémái és az emberéleteket követelő szén-monoxid-mérgezések és lakástüzek az eddigieknél is erőteljesebb fellépést sürgetnek. A szakemberek célja, hogy arra ösztönözzék az embereket: ahelyett, hogy mindenféle hulladékot elégetnek, gyűjtsék azokat szelektíven.

„A tűzmegelőzési feladatokra és az élet védelmére fókuszál az a kampány, amely a mai nappal indul útjára” – fogalmazott dr. Mógor Judit tű. dandártábornok, a BM OKF hatósági főigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón. A tábornok a konferencia megnyitóján mindehhez hozzátette, a katasztrófavédelem bővíti az eszköztárát ezen a területen, valamint új partnerekkel és módszerekkel közvetlenül a családokat szólítja meg, nemcsak a veszélyre figyelmeztetve, hanem megoldási javaslatokat és módszereket is nyújtva annak érdekében, hogy senki ne váljon áldozattá.

Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy mindenki felelős azért, hogy egészséges környezetet teremtsen és hagyjon az utódokra. Kijelentette, hogy a háztartási hulladék kezelése összetett probléma, a biztonság mindenkinek jár, az utánunk következő generáció is teljes életet és tiszta környezetet érdemel.

A rádió spot google drive linkje:

https://drive.google.com/open?id=154ksBHbbyWbfC6yHpjMUgkWqxLrHwYTS

A kisfilm linkje:

https://drive.google.com/open?id=1r6Fwln9I_Q-8MHlQKAG_fVAyVwEhmDo8

Nyitóelőadásában dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő arról a munkáról beszélt, amelyet a katasztrófavédelem, és ezen belül az Országos Tűzmegelőzési Bizottság a tűzesetek megelőzése érdekében végzett. A tábornok kiemelte, hogy a lakástüzekkel kapcsolatos adatok elemzésekor egyértelműen látszik, hogy tudatosabb életvitellel, szén-monoxid-érzékelők alkalmazásával és a megfelelő jogi környezet kialakításával jelentősen csökkenthető a tragédiák száma. Bérczi László kiemelte, a szemléletváltás fontos eleme az emberek felelősségérzetének és öngondoskodásra való képességének erősítése. Éppen ezért az OTB minden fórumon, az Európai Parlamenttől a magyar falvakig hirdeti a megelőzés és a tudatosság fontosságát. A főfelügyelő az új, egész országra kiterjedő kampányról elmondta, annak fontos része lesz több mint ezer füstérzékelő kiosztása és felszerelése. Ez újabb állomást jelent a lakosság figyelmének felkeltésében.

Kövecses Péter, az Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. fejlesztési és stratégiai igazgatója előadásában egyebek mellett arról beszélt, hogy a közös kampány jó lehetőséget teremt arra, hogy csökkenjen az emberi mulasztásból származó káresetek száma. Steiner Attila, a Budapesti Polgárőrség alelnöke azt ismertette, miként vette fel a harcot a szervezet az illegális hulladéklerakás ellen, és miként hirdeti minden korosztályban a környezetvédelem fontosságát. Dr. Béres András, a Hermann Ottó Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetője előadásából kiderült: a szennyezett levegő több mint nyolc hónappal rövidíti meg az emberek életét. A levegő szennyezéséért a lakossági fűtés, a kerti égetés, az épületek fűtésigénye és a járműhasználat is felelős – mondta a szakember.

Alapvető és egyszerű szabályok betartásával megelőzhetőek a lakástüzek, hívta fel a figyelmet előadásában Sándor Roland tű. alezredes, a BM OKF tűzmegelőzési főosztályának munkatársa. Mécsesek, vagy szabálytalanul használt elektromos eszközök, óvatlanul kezelt háztartási gépek, túlterhelt hálózatok vezethetnek pusztító lakástűzhöz – hangzott el a konferencián. Az alezredes hangsúlyozta, számos, tűzoltói beavatkozást igénylő eset megelőzhető lett volna megfelelő odafigyeléssel. Schlott Krisztián, a BM OKF Gazdasági Ellátó Központjának kéményseprőipari koordinátora elmondta: a kéménytüzek kátrányosodásra, a nem megfelelő tüzelőanyag használatára, vagy éppen szabálytalanul megépített kéményekre vezethetőek vissza. Sok helyen elmarad a fűtőberendezések karbantartása, és az is előfordul, hogy rosszul szerelik be az új készülékeket. Barta-Vámos László tű. őrnagy, a tűzvédelmi és kéményseprőipari szabályozási főosztály munkatársa hangsúlyozta, a rendezvényen elhangzott tudnivalókat a továbbiakban a katasztrófavédelem munkatársai a településeken, intézményeken, fórumokon adják tovább az állampolgároknak. Mint mondta, ezeknek az előadásoknak és a füstérzékelők kiosztásának az a célja, hogy minél nagyobb nyilvánosságot kapjon a tűzmegelőzés, a szelektív gyűjtés és a személyes felelősségvállalás fontossága. Végső és legfontosabb cél pedig, tette hozzá az őrnagy, a rendezvény üzenetének az emberekhez történő eljuttatása: Ne gyújtsa! Gyűjtse szelektíven!

 

 

 

forrás: heves.katasztrofavedelem.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...

Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon

Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.

Danny Blue olyat tett Böbével, amitől nemcsak a nő, hanem az őket figyelő Nagy Ő is sírva fakadt – videón Stohl András könnyei

Különleges vendég érkezett a pénteki adásban A Nagy Ő villájába. Danny Blue Stohl András három feleségjelöltjét, Böbét, Krisztát...

Gossip Girl rajongók figyelem: jön a folytatás.

Blair Waldorf karaktere hamarosan visszatér. A Gossip Girl könyvek szerzője bejelentette, hogy külön regényt ír a sorozat legmegosztóbb...

Az utolsók között vonult be a magyar csapat az olimpia megnyitóján – videó

Először fordult elő, hogy több helyszínen is felvonultak a sportolók.

Szépíteni tudtak a tőzsdék a hét végére

Világszerte kockázatkerülés és részben likviditási kényszer hajtja a rég nem látott mértékű, több eszközosztályt egyszerre érintő...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0