Ezt olvasta már?

Női kosárlabda NB I - Simán nyert a Győr a Pécs ellen

A Győr vendéglátóként 14 ponttal kerekedett a PINKK-Pécsi fölé a női kosárlabda NB I szerdai játéknapján.

0

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást. A választási irodák felkészültek a járványügyi előírások betartására.


hirdetés

 

MTI

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Leveleken polgármestert választanak, mert a községet eddig vezető Borsodi László (Fidesz-KDNP) polgármester július végén lemondott posztjáról. A tisztségért egy független jelölt indul, a választói névjegyzékben mintegy 2400-an szerepelnek.

 

A megyében Császlón is időközi voksolást tartanak: polgármestert és négy önkormányzati képviselőt választanak, mert a képviselő-testület július 21-én feloszlott. A polgármesteri posztért két független és egy Magyar Munkáspárt-jelölt indul, a négy képviselői helyre tizenegyen pályáznak. A választói névjegyzékben mintegy háromszázan szerepelnek.

 

Győr-Moson-Sopron megyében is két időközi önkormányzati választás lesz, miután júliusban Cirákon és Hövejen is feloszlott a képviselő-testület.

 

Cirákon a polgármesteri tisztségért két független jelölt indul, a négy képviselői helyre heten pályáznak. A választói névjegyzékben 452-en szerepelnek.

 

Hövejen szintén két független jelölt szeretné elnyerni a polgármesteri posztot, a négy képviselői helyért pedig nyolcan indulnak. A szavazói névjegyzékben mintegy háromszázan szerepelnek.

 

A helyi választási irodák a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására a szavazóhelyiségekben kézfertőtlenítőt helyeznek el, amelyet a választópolgárok érkezéskor és távozáskor is használhatnak. A szavazatszámláló bizottságok tagjai maszkot viselnek, és erre kérik a választókat is. Kérik azt is, hogy ha sorban kellene állni, a szavazók tartsanak egymástól legalább 1,5 méter távolságot, valamint vigyenek magukkal tollat a voksoláshoz. A betegek, a mozgásukban korlátozottak most is mozgóurnát kérhetnek – legkésőbb a szavazás napján 12 óráig – a szavazatszámláló bizottságtól.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Illegális autóversenyzők zebrán gázoltak halálra egy gyanútlan gyalogost Ózdon

Felelőtlen hülyék versenyeztek egymással a Munkás úton, amikor a 19 éves sofőr autójával halálra gázolt egy zebrán áthaladó...

Villámgyorsan terjed Nyugat-Európában a koronavírus új mutációja

Spanyolországból indult el a vírus újabb változata.

Így maradjunk motiváltak home office-ban

Az értelmes munka és az abban való haladás, nagyon fontos motiváció, különösen a szellemi munkát végző munkavállalók körében....

Államadósság-válság? Londoni elemzők nem aggódnak

Londoni makrogazdasági elemzők szerint a jelenlegi globális inflációs és kamatkörnyezetben nem feltétlenül ad okot aggodalomra az...

A koronavírus miatt lezárták a Szent Margit Kórház sebészeti osztályát

52 beteg, 11 nővér és 10 orvos érintett, a tervezett műtéteket lemondták.

Mentolos cigaretták miatt szabott ki 150 millió forintos bírságot a Fővárosi Kormányhivatal

Nem járt jól a JTI Hungary Zrt. azzal, hogy árulta a tiltott termékeket.

Beérkeztek az árajánlatok a Lánchíd felújítására

A BKK szerint januárban szerződést is köthetnek.

A versenyhivatal vizsgálatot indított dr. Gődény szereplésével készített videók miatt

A gyógyszerész több videóban is olyanokat mondott, ami nem felel meg az élelmiszerekre vonatkozó szabályoknak.

4,6 milliárd forintot adtak három Alfa Romeóért

Az 1950-es években készült trió mindhárom tagja rettentő alacsony légellenállási mutatóval bír.

Fellélegzik Európa, emelkednek a nagyobb indexek

Az európai tőzsdék a tegnapi esést követően felfelé korrigálnak és emelkedett a nyitás után a DAX, a CAC és a FTSE is. Komoly esésen...

Dér Heni gyereket vár

Az énekesnő nagyon örül a terhességének, reméli, ezúttal minden rendben lesz, három hónappal ezelőtt ugyanis elvesztette a terhességét.

Megdöbbentő milyen szörnyeteg várja a látogatókat egy japán vidámparkban

Egy japán vidámpark nemrégiben különleges új attrakciót adott át a közönségnek, amikor bemutatta az életnatgyságú Godzilla-szobrát....

Sport

Élhet a Fradi a vírus adta eséllyel, elhalasztják Ronaldo és Messi csatáját

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján jó néhány érdemi dolog eldőlhet.

Érzékeny veszteség után élő adásban jelentették be a bombaigazolást

Pokolian nehéz helyzetbe került a gárda, de volt kihez nyúlni.

A nagy találkozás: Íme Zidane és Koeman reakciói

Lezajlott az idény első El Clásicója.

Az EHF érthetetlen döntése miatt fertőződhettek meg a MOL-Pick Szeged kézilabdázói

Nagy veszélynek tette ki az európai szövetség a játékosokat, a klub jogi lépéseket fontolgat.

Ellopta a labdát egy pályára szaladó kutya a Fehérvár Magyar Kupa-meccsén - videó

Hiába rohantak utána a focisták, nem tudták megfogni a kutyát.

Kijelölték a Barcelona új vezetőjét, aki az elnökválasztásig irányítja a klubot

A gazdasági bizottság vezetője az elnökválasztásig irányítja a további hét főből álló igazgatótanácsot.

˝Ugyan nem ért három pontot, de az íze olyan, mint a győzelemé˝ ? Hazard

A belga klasszis úgy érzi, a csapat feltámadása felért egy győzelemmel.

Újra nézők előtt a Fradi a Bajnokok Ligájában: ezrek hajszolhatják győzelembe a csapatot a Groupamában

A Barcelona elleni idegenbeli helytállás után hazai pályán meglehetnek az első BL-pontok is.

25 év után szerzett újra pontot magyar csapat a BL-ben: továbbra is versenyben az utolsó pillanatig küzdő Frad...

Hihetetlen, de két forduló után a Fradinak annyi pontja van, mint a Real Madridnak.

Két NB I-es csapat is megszenvedett a továbbjutásért a Magyar Kupában

A Budafok és a Puskás Akadémia is hosszabbításra kényszerült alacsonyabb osztályú ellenfelével szemben.

Itt van Tokmac gólja, ezzel szépített a Fradi - videó

Ezután az egyenlítésért támadhat a Ferencváros.

0

Bulvár

Ezen múlik, megharap-e a kutya

A szorongó, feszült embereket gyakrabban támadják meg a kutyák egy kutatás eredménye szerint. A férfiak vannak nagyobb veszélyben, őket kétszer olyan gyakran harapja meg egy kutya, mint a nőket.

Reprezentatív felmérés: az orvosok 99 százaléka ragaszkodik ahhoz, hogy a kormány vonja be a törvénymódosításb...

Közel 8000 orvos közreműködésével elkészült az a hiánytpótló felmérés, amely az új egészségügyi szolgálati jogviszony törvény kapcsán még a hálapénz nagyságát és a havi jövedelmeket is górcső alá vette.

Záporokkal, zivatarokkal jön a hidegfront

Reggelre ismét több helyen képződhet köd és rétegfelhőzet, csütörtök napközben pedig egy hidegfront hoz többfelé esőt, záport. Az időjárás változékony jellege pedig a következő napokban is megmarad.

Ha éjszaka felébredsz, ezt az egy dolgot semmiképp se csináld

Nagyon frusztráló, amikor az éjszaka közepén felébredsz, és bármennyire is igyekszel, sehogy sem tudsz visszaaludni. Azonban van valami, amit ilyenkor biztosan te is csinálsz, noha alvásterapeuták szerint nem jó ötlet!

Jön az európai minimálbér, az EB már lépett

Az Európai Bizottság az európai minimálbérekre vonatkozó uniós irányelv-javaslatot terjesztett elő az Európai Unión belüli munkavállalók tisztességes megélhetésének biztosítására - közölte Ursula von der Leyen, az uniós bizottság ...

Általánosban tudtad, de ma is megy? 10 vers, amit illik ismerni - Teszteld magad!

Mennyire tudod felidézni az általános iskolában tanultakat? Az alapműveltség része a versek ismerete, tedd próbára magad, mennyi megy belőlük!

Csak egy telefont akart megjavítani, váratlan meglepetésbe futott bele

Egy telefonszerelő élete általában nem annyira izgalmas. A napokban viszont olyan dolog történt, ami filmbe illő izgalmakat hozott egy szervizes életébe. Ahogy ugyanis a szerelő kinyitotta a készülék tartóját, egy üzenet várta. Eb...

Csak a legprofibb helyesírók érnek el 10-ből 9 pontot: neked hányat sikerül?

Mennyire vagy otthon a helyesírásban? Zavarba jössz néhány bonyolultabb alaktól? Kötőjelek, rövidítések, pontok? Mind megy? Teszteld magadat! Cikkünkhöz a példákat és a magyarázatokat A magyar helyesírás szabályaiból (Akadémiai Ki...

blogmorzsák

Nagy-Britannia 10 legszebb faluja

Nagy-Britannia verhetetlen, ha tündéri kis falvakról van szó. Az összeállításban most az Egyesült Királyság 10 legszebb települését láthatjátok.

Őrült jó motort építettek - fából

A Yamaha XSR 700 alapra csodálatosan szép és elegáns faburkolatot húztak. A motor teljesen egyedi, eladó, de ára nincs.

5 fok alatt nem akar majd találkozni velem

Egy távkapcsolatban nehezítő tényező, ha az egyik fél azért nem akar a másikhoz utazni, mert "nem bírja a hideget".

Az otthoni késélezés titkai: így fend meg késeid pár húzással!

Ettől a brutálisan jó módszertől le fog esni az állad.

Miben más egy süket kutya? Akár új nyelven is kommunikálhattok

Kézjelek segítségével tökéletesen tudsz kommunikálni süket kutyáddal. Mozdulataidból könnyen rájön, mit vársz tőle.

Feltétel nélküli szeretet?

Van ez a sokat hangoztatott dolog, ami a lényeg lenne, a cél, a minden - de valljuk be: nehéz kivitelezni.

Mi lehet a peteérés akadálya?

Annak, hogy egy pár hiába várja a közös gyermek érkezését, nagyon gyakran az az oka, hogy női oldalon elmarad a peteérés.

Kínai körkép

Érdekes, hogy a Kínai Nemzetközi Rádiónak van magyar nyelvű Facebook oldala. Még érdekesebb, amiket ír...

A szólás­szabadságról röviden

Mi köze van egy francia tanárgyilkosságnak Dúró Dóra könyvdarálásához? A szólás­szabadság és értelmezése.

Kövér szállóigéje hiteles-e Semjén szájából?

„Ritkán szoktam egyetérteni az Orbán-kormány miniszterelnök-helyettesével, most azonban fején találta a szöget.“

Egy világszép sors Magyarországon

Mozgáskorlátozott asszonyként, elfeledve halt meg Simon Böske, az egyetlen magyar Miss Universe. Egykor az ország egyik fele büszkén ünnepelte, a másik zsidóként ócsárolta.

A magyar bárókisasszony, aki császárné is lehetett volna

Hogyan és miért kerülhetett volna a mexikói császári trónra, s miért nem lett végül császárné?

0