Négyszázmilliós idegenforgalom-fejlesztés Győr térségében
Több mint négyszázmillió forintból fejleszthetik Győr térségének idegenforgalmát a következő időszakban, a projekt támogatási szerződését kedden írták alá a megyeszékhelyen, a munkák a következő turistaszezon előtt fejeződhetnek be.
A Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökségtől márciusban nyert 354 millió forinthoz a projektben résztvevő tíz település 68 milliónyi önrészt adott. A fejlesztés keretében utakat építenek, újítanak fel, játszótereket létesítenek, kikötőket fejlesztenek, valamint idegenforgalmi látogatóközpontot alakítanak ki Győr belvárosában.
Borkai Zsolt győri polgármester, a térségi többcélú önkormányzati társulás elnöke az eseményen arról beszélt: a turizmus jelenti az egyik kiugrási pontot a térség számára. Megjegyezte: a válság ellenére a környéken tíz, a megyeszékhelyen harminc százalékkal emelkedett az év első felében az eltöltött vendégéjszakák száma.
Horváth Jácint, a regionális fejlesztési ügynökség ügyvezető igazgatója az eseményen megemlítette: újszerű a program annyiban, hogy nem egy-egy település speciális projektjét támogatják, hanem egy komplex projektet, amely egymást kiegészítő funkciók fejlesztését teszi lehetővé.
forrás:mti

- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Fejlesztés a robotrendszereket gyártó Igm Kft.-nél Győrben
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Napenergia napsütés nélkül
- Napi Tőzsdei Kitekintő - a Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- A britek és a csehek kivételével minden EU-tag csatlakozik az új pénzügyi unióhoz
- Jóváhagyták az uniós kormányfők a pénzügyi stabilitási mechanizmusról szóló szerződést
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp

