Ezt olvasta már?


Nem ötvenezer, hanem feltehetően félmillió fertőzött volt Vuhan

Nem ötvenezer, hanem feltehetően félmillió, vagyis a korábbiakban közölteknél tízszer több fertőzött volt Vuhan városában, ahonnan elindult világjárványt okozó koronavírus – állapította meg a kínai betegségmegelőzési központ (CDC), amely jelentését idézte szerdán a CNN hírtelevízió.

 

A tanulmány elkészítésekor 34 ezer embert vizsgáltak meg Vuhanban és más Hupej tartománybeli városokban, illetve Pekingben, Sanghajban és Kuangtung, Csiangszu, Szecsuan és Liaoning tartományokban. A vizsgálatnak az volt a célja, hogy antitesteket kimutató vérvizsgálat alapján megbecsüljék az átfertőzöttség valós mértékét. A vizsgálatot egy hónappal az után végezték el, hogy a kínai hatóságok bejelentették: megfékezték a járvány első hullámát.

 

A minták elemzésével megállapították, hogy Hupej tartomány székvárosában, a 11 milliós Vuhanban vizsgáltak szervezetében 4,43 százalékos gyakorisággal fordult a koronavírus-fertőzéskor képződő antitest. A vuhani egészségügyi hatóságok annak idején 50 354 azonosított fertőzöttről tájékoztattak, a szerológiai tesztekből viszont arra lehet következtetni, hogy tízszer többen, közel félmillióan kapták el a fertőzést.

 

Más, Hupej tartományi városokban jelentősen kisebb, csak 0,44 százalékos volt a prevalencia-mutató. A közép-kínai tartományon kívül megvizsgált 12 ezer ember közül csak kettőnek a szervezetében mutattak ki antitestet.

 

Jen Csung-huang, a kínai külügyi tanács globális egészségüggyel foglalkozó illetékese részben a járvány kirobbanásakor uralkodó káosszal magyarázza azt, hogy a helyi hatóságok a valósnál jóval kevesebb fertőzöttről tájékoztattak, részben pedig azzal, hogy nem szerepeltették a hivatalos kimutatásban a tünetmentes eseteket.

 

Januárban és februárban elözönlötték a vuhani kórházakat a lázas betegek, de a kórházakban sem a diagnosztizálásukhoz, sem a kezelésükhöz nem volt elegendő munkaerő, illetve teszt és más orvosi eszköz. Ezért sok beteget házaküldtek, egyesek közülük megfertőzték saját családtagjaikat, mások pedig saját otthonukban haltak meg, anélkül, hogy ezt rögzítették volna a hatóságok a hivatalos elhalálozási statisztikákban.

 

Jen szerint az, hogy más kínai városokban sokkal alacsonyabb volt az antitestek előfordulását mutató arányszám, arról tanúskodik, hogy a kínai járványügyi intézkedések gyorsak és hatékonyak voltak, „kiváltképpen ha New York-hoz hasonló városokban” tett intézkedésekkel hasonlítjuk őket össze.

 

A CNN felhívja a figyelmet arra, hogy sok országban hasonló volt a helyzet, az antitest-vizsgálatokból utólag kiderült, hogy a fertőzöttek száma jóval magasabb volt a közölteknél. A New York-i egészségügyi hivatal által készíttetett tanulmány például kimutatta, hogy március végére minden hetedik New York-i felnőtt elkapta a vírust, tízszer többen a hivatalos statisztikákban szereplőknél. Egy augusztusi antitest-vizsgálat pedig kimutatta, hogy a megvizsgált 1,5 millió helyi lakos 27 százalékának a szervezetében képződött antitest.

 

Vuhanban példátlan intézkedéseket hoztak, hogy megfékezzék a gyorsan terjedő vírust, január 23-án a nagyvárost teljesen elzárták a külvilágtól, töröltek minden repülő-, vonat- és buszjáratot, lezárták a városba vezetők főutakat. Magában Vuhanban a hatóságok drákói zárlatot foganatosítottak, több mint két hónapig szünetelt a tömegközlekedés, zárva voltak a boltok, és helyi lakosok milliói nem tehették ki a lábukat otthonukból, még élelmiszerboltba sem mehettek. A vuhaniak azonban nagy árat fizettek a 76 napos zárlatért, különösen azok, akik kórházi kezelésre szorultak, de nem tudtak eljutni az egészségügyi intézményekbe.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor szerint a választási rendszer felnagyítja a győzelmeket

Csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök Mezőtúron tartott rendezvényt, ahol többek között a magyar választási rendszerről is beszélt.

Elegük van Robert Ficóból, népszavazással zárnák rövidre a pozsonyi kabinet ténykedését Szlovákiában

A referendumhoz kiírásához már összegyűjtötték a szükséges számú aláírást, kérdés, mit lép Peter Pellegrini, a kormánykoalíció...

Csalók próbálnak meg pénzt szerezni Fenyő Miklós halálával

Egy híres jövőkutató szerint ez csak rosszabb lesz.

Nem menekülhetett: András herceg miatt vonták kérdőre III. Károlyt

Kínos incidens történt egy kézfogás során.

Ez a hétvége az HBO Maxról szólhat – 3 nagyon erős sorozat, amit nem lehet kihagyni

Az HBO Max kínálata tele van olyan sorozatokkal, amik önmagukban is megérnek egy hétvégi maratont, ám a platform aktuális globális...

Ha nem tudod a választ erre a 3 kérdésre, nem lenne szabad szexelned

Országonként változik, hogy mikortól hozhatják meg a fiatalok törvényes keretek között is a döntést, hogy nemi életet kezdenek élni.

Sértheti az uniós szabályokat a TikTok függőséget okozó kialakítása

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok kínai tulajdonú közösségi médiavállalat függőséget okozó...

Brutál szigorú szabályok szerint autózhatsz a vizen, Európa leghosszabb jégútján

Finnország negyedik legnagyobb taván most akár autózni is lehet, megnyílt a jégút.

Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült

Hat személy, köztük egy ötéves gyerek is a sérültek sorába került, miután egy gránát felrobbantotta a Grenoble-ben található szalont.

Cukros bácsi szólítja le gyerekeket Budaörsön, már háromszor próbálkozott, a rendőrség nyomoz

Egy alsós kislányt azzal próbált meg elcsalni, hogy az anyja küldte érte, de a gyerek nem hitt neki. A rendőrök most térfigyelő kamerák...

Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal

A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes...

Ledöbbensz, ha meglátod, hány évesek a Bridgerton 4. évadának színészei valójában

A Bridgerton világában a fiatalos megjelenés szinte alapkövetelmény, a kosztümök, frizurák és romantikus történetszálak pedig könnyen...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Büntetőpárbajban bukta el női pólóválogatottunk az Eb-finálét a hollandok ellen

A szétlövésben egyedül Keszthelyi Rita hibázott, ezzel ezüstérmes csapatunk Funchalban.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0