Nem szüntetik meg az NFÜ-t
Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) nem jelenti az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) azonnali eltörlését, nem szűnik meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és a közreműködő szervezetek sem - írja keddi számában a Népszabadság.
A lapnak Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára elmondta: az ÚSZT nem jelenti azt, hogy 2011. január elsejétől egy teljesen új rendszerre lehetne átállni. Jelenleg ugyanis már több mint hatezermilliárd forintnak kifizetés- és kötelezettségvállalás szintjén megvan a gazdája, nekik az ÚMFT pályázati rendszerének keretei és feltételei között címezték meg a támogatást.
Mintegy 1200 különböző felhívás élt vagy él az előző kormány fejlesztési stratégiája alapján. Azokat nem lehet, de nem is akarják egyik pillanatról a másikra lezárni. Az ÚSZT véglegesítését és elfogadását követően azonban már csak az abban foglalt célkitűzéseknek megfelelő új pályázatokat indítanak el.
Molnár Ágnes elmondta azt is: nem szüntetik meg az NFÜ-t, továbbra is az ügynökség és a közreműködő szervezetek felelnek a pályázatok végrehajtásáért. Az NFÜ-t illetően a korrekt munkakapcsolat mellett az eddigieknél jóval erősebb irányítást és ellenőrzést ígér a fejlesztési tárca - írja a lap. A 15 közreműködő szervezet sincs halálra ítélve, ahogyan azt a pályázati piac szereplői már egy ideje szorgalmazzák. Az államtitkár úgy fogalmazott: a párhuzamosságok, a kaotikus, bonyolult, átláthatatlan működés kivételével semmit sem akarnak felszámolni - írja a Népszabadság.
MTI

- Módosult a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény
- AMC: pályázat a magyar borkultúra népszerűsítésére
- Támogatást a napelemeseknek!
- Megjelentek a civil szervezeteket támogató idei pályázati kiírások
- Új Széchenyi Terv: 1500 milliárd forint és több mint 80 felhívás
- Levegő Munkacsoport: nem elég jó az Új Széchenyi Terv
- Országjáráson ismertetik az Új Széchenyi Tervet
- Munkavédelmi pályázatok 725 millió forint értékben
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp

