Nincs vége Győrben a vörösiszappernek
Első fokon újra indul december 11-én a vörösiszap-katasztrófa büntetőeljárása. A Győri Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszék felmentő határozatát. - Győri Napilap -
Első fokról indul újra december 11-én a 2010-es kolontári vörösiszap-katasztrófa miatti büntetőper a Győri Törvényszéken. Az ügyben még 2012 januárjában 15 ember ellen emeltek vádat többek között halált okozó gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt. Ám a Veszprémi Törvényszék 2016. január 28-án bűncselekmény hiányában felmentette a vádlottakat. A bíróság szerint a katasztrófa oka „altalaj-eredetű stabilitásvesztés” volt, ami miatt a töltés tönkrement.
Mint ismeretes, a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.
Az idén február 6-án a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszék felmentő határozatát, és új eljárásra kötelezte az elsőfokú bíróságot. A megismételt eljárást viszont már a Győri Törvényszék folytatja le, ugyanis a Veszprémi Törvényszék elnöke korábban jelezte: nincs olyan bírája, aki jogosult lenne eljárni az ügyben, és nincs kizárva a megismételt eljárásból. A Győri Ítélőtábla hatályon kívül helyező határozatának indoklása szerint az elsőfokú bíróság több eljárási szabályt megsértett, ítélete pedig alkalmatlan a felülbírálatra, ezért megismételt eljárásra van szükség.
Már 200 millió forintot kifizettek a katasztrófa károsultjainak – közölte lapunkkal Magyar György. Az ügyvéd elmondta, irodája 25 pert kezdeményezett a Fővárosi Törvényszék előtt. Csoportosították a károsultakat, voltak közöttük olyanok, akik elvesztették a hozzátartozójukat, és voltak, akik személyi sérüléseket szenvedtek, illetve akiknek vagyoni káruk keletkezett. „Összesen 350 millió forintos kártérítési igényt terjesztettünk elő, ebből a bíróság körülbelül 200 millió forintot meghaladó összeget meg is ítélt. Ebben nagyobbrészt nem vagyoni, kisebbrészt vagyoni kártérítések vannak” – közölte Magyar György. Bár a Mal Zrt. fizetésképtelensége miatt a károsultak nem sokra számíthattak, az ügyvéd elmondta, a kormány tartalékkeretből teremtett elő forrást a kártérítésekre.
„Való igaz, hogy az érintettek sem a Maltól, sem az állampolgárok szolidaritási befizetéseiből nem kaptak, ugyanígy a Mal felszámolásából sem jutott kártérítésre, mert egyéb követelések megelőzték. A jogerős ítéletek alapján a kormányhivatalhoz fordultunk, és a megítélt összegeket át is utalták irodánk letéti bankszámlájára; a pernyertes felpereseknek időközben ki is fizettük” – tette hozzá az ügyvéd. A károsultak javára összegyűlt kétmilliárd forintból közcélokat, például középületek újjáépítését finanszírozták.
Forrás: MagyarNemzetOnline/GYNL
hírek innen, onnan
Nagyon ígéretes a PS Plus új játékfelhozatala
A PlayStation Plus számára furcsán indult a 2026-os év.
Eladtad az autódat? Vigyázz, nehogy veled fizettessék meg a súlyadót.
Eladott gépjármű és gépjárműadó: mikortól szűnik meg az adófizetési kötelezettség?
Grönland: lépett az egyik hitelminősítő, erre számítanak
Megerősítette változatlan stabil kilátással Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges...
Chris Hemsworth új filmje az év egyik legnagyobb durranása lehet
A Crime 101 című bűnügyi thriller még meg sem érkezett a mozikba, de máris az év egyik legjobb filmjeként emlegetik.
A Netflix mestermű thrillere véget ért, de a rajongók még reménykedhetnek
A Netflix egyik legsikeresebb thriller‑sorozata 2025-ben elérkezett a végéhez, ám a rajongók számára mégsem zárult be teljesen az ajtó.
Alvás-válás a boldogságért: Miért választ egyre több pár külön ágyat?
Sokan még ma is gyanakodva néznek azokra a párokra, akik nem osztoznak a közös matracon, pedig a „sleep divorce”, vagyis az alvás-válás...
Gázolt a vonat Balatonszárszón
Elütött egy embert a vonat Balatonszárszón pénteken késő este - közölte a katasztrófavédelem.
A karma soha nem felejt: íme a sötét átok, amit életek óta cipelsz a csillagjegyed miatt
Mindenki életében ott lapul egy láthatatlan teher, amely formálja a sorsát. Vajon te szembenéztél már a sajátoddal?
Te tudod, mit jelentenek a fehér csíkok a csirkemellen? Ezt árulja el a minőségről
A bolt hűtőpultjában sorakozó csirkemellek első ránézésre tökéletesnek tűnnek, de egy apró részlet sokkal többet elárulhat, mint...
Marilyn Monroe ezt az egy dolgot minden partnerétől elvárta az ágyban: nem mindennapi kérése volt a dívának
Marilyn Monroe a világ egyik legkívánatosabb nője volt, de volt egy elvárása a hálószobában, ami elsőre talán sokakat meglep.
Mariah Carey olaszul énekelt, az elnököt Valentino Rossi utaztatta villamossal a téli olimpia megnyitóján – galéria
Péntek este szenzációs show keretein belül indult el hivatalosan is a 2026-os téli olimpia. A milánói és cortinai ötkarikás játékok...
Főkonzulátust nyitott Grönlandon Franciaország és Kanada
Ezzel is ellenzik, hogy Donald Trump valamiért mindenképp meg akarja szerezni a félautonóm szigetet.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost
Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200
A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme
Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


