Ezt olvasta már?


Női kézilabda NB I – Az FTC ismét megszoríthatja a Győrt

A Ferencváros a női kézilabda NB I szombaton kezdődő új idényében is megszoríthatja a címvédő és Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC csapatát.

Mindkét együttes a megszokottnál nagyobb átalakuláson ment át a nyári szünetben. A győriektől távozott a spanyol Mireya González Álvarez, a német Anja Althaus, aki visszavonult, illetve a holland Yvette Broch, aki ideiglenesen szünetelteti pályafutását. Érkezett a francia kapus Amandine Leynaud, a norvég beálló Kari Brattset és a dán balátlövő Veronica Kristiansen.

A legnagyobb változást azonban az jelenti, hogy hat év után távozott a spanyol vezetőedző, Ambros Martín, akinek irányításával a Bajnokok Ligájában négyszer, a bajnokságban és a Magyar Kupában pedig ötször nyertek aranyérmet a győriek. A helyét eddigi segítője, Danyi Gábor foglalta el, aki Zdravko Zovkóval együtt készíti fel a csapatot.

“Ami működött, azt természetesen megtartjuk, és ehhez próbáljuk hozzátenni azokat a dolgokat, amelyeket az új stáb képvisel” – nyilatkozta Danyi.

A Ferencvárostól távozott a holland Laura van der Heijden – aki házi gólkirály volt az előző szezonban -, a montenegrói Marija Jovanovic visszavonult, Szucsánszki Zita és Szekeres Klára pedig családalapításra készül, ezért hagyja ki a következő évadot. Az érkezők között van a kapus Szemerey Zsófia, a balátlövő Klivinyi Kinga, a montenegrói jobbátlövő Djurdjina Malovic, valamint honfitársa, a beálló Bobana Klikovac, utóbbi azonban – Szikora Melindához hasonlóan – súlyos sérülés után gyógyul, és még hónapokig nem játszhat.

Az FTC dolgát ugyancsak nehezíti, hogy az egyre inkább kulcsembernek számító Háfra Noémi nem sokat pihenhetett a nyáron, ugyanis meghatározó játékosa volt a juniorválogatottnak, amely százszázalékos teljesítménnyel lett világbajnok Debrecenben.

A papírforma szerint idén is a győriek az esélyesek, ám ez az elmúlt években is így volt, a Ferencváros mégis szinte mindig képes volt megszorítani, sőt olykor legyőzni nagy riválisát.

Az Érd csapatának nehéz dolga lesz, ha meg akarja védeni a harmadik helyet. Távozott Klivinyi Kinga, Jamina Roberts, Andjela Bulatovic és Mireya González Álvarez, aki a tavaszt Győrben töltötte. Áprilisban a Ferencváros elleni mérkőzés után T. Mészáros András polgármester kijelentette, “ilyen megalázó vereségre nem volt példa, a tulajdonos képviselőjeként ezt elfogadhatatlannak tartom”.

Később javaslatára a közgyűlés indoklás nélkül visszahívta a klub ügyvezető igazgatóját, ezt követően pedig lemondott az elnök, a kommunikációs vezető, a videoelemző, a technikai vezető és két sportmunkatárs, vagyis szinte a teljes vezetőség.

A bronzéremre jó eséllyel pályázik az alaposan megerősödött Debrecen és Siófok, a jelentősen kicserélődött keretű Kisvárda játékerejét viszont egyelőre csak találgatni lehet.

A bajnokság a tavalyival azonos lebonyolítás szerint, 14 csapattal, ligarendszerben zajlik majd, vagyis rájátszásra, döntőre ezúttal sem kerül sor. Az első játéknap szombaton, az utolsó május 18-án lesz, de november közepe és december vége között szünet lesz a franciaországi Európa-bajnokság miatt.

A Győr és a Ferencváros először január 2-án a kisalföldi megyeszékhelyen, majd április 27-én a fővárosban mérkőzik meg egymással.

 

A női NB I mezőnye:

Alba Fehérvár KC, Békéscsabai ENKSE, Dunaújvárosi Kohász KA, Debreceni VSC-Schaeffler, Érd HC, Eszterházy SC, FTC-Rail Cargo Hungaria, GVM Europe-Vác, Győri Audi ETO KC, Kisvárda Master Good SE, Mosonmagyaróvári KC SE, Moyra-Budaörs, MTK Budapest, Siófok KC

 

Az eddigi bajnokcsapatok:

 

15-szörös: Vasas SC

14-szeres: Győri ETO KC

12-szeres: Ferencvárosi TC

9-szeres: Bp. Spartacus

5-szörös: Dunaújváros

3-szoros: Kőbányai KC, Csepel SC

2-szeres: Debreceni VSC

1-szeres: Debreceni Petőfi, Miskolci VSC, Veszprémi SE, VM Fűszért

 

forrás: mti







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megszólalt Putyin a békéről: továbbra is napirenden van minden javaslat

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken úgy nyilatkozott, hogy az ukrajnai háború lezárására tett valamennyi javaslat továbbra is napirenden...

XIV: Leó pápa: óvjuk a fiatalokat a mesterséges intelligenciától.

A négynapos franciaországi látogatáson tartózkodó XIV. Leó pápa a gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az...

Óriási magyar lehetőség maradt ki!

19. perc: az ukránok nem tudtak felszabadítani, Szoboszlaiban elakadt a labda. A válogatott csapatkapitánya Bollához passzolt, aki cirka négy...

Szorosabb együttműködésről tárgyalt a magyar és a német védelmi miniszter

Ruszin-Szendi Romulusz és Boris Pistorius a katonai együttműködés szorosabbra fűzéséről, közös fejlesztésekről és az orosz...

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár élére a pénzügyminiszter

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be...

Rendkívüli bejelentés a Fertő tóról: kiderült, mikor fürödhetünk újra a magyar oldalon

Ideiglenes strand nyílhat jövő nyáron a Fertő tó magyar oldalán, ahol a tíz évvel korábbi terveknél 80 százalékkal kisebb...

Elárult a Microsoft vezére, mi a mesterséges intelligencia legnagyobb akadálya

A Microsoft bemutatta a megújult Copilot platformját, amely Autopilot néven egyesíti a csevegési, kódolási és ágensalapú funkciókat...

Trump arra kérte Zelenszkijt, hogy menjen Moszkvába Putyinnal tárgyalni

Az ukrán elnök nem lelkesedett az ötletért.

Ukrán helyzet

15. perc: Szikan vette célba a magyar kaput a 16-os előteréből, Tóth vetődött, de védenie nem kellett, ugyanis a labda, ha nem is sokkal,...

Tényleg nehezebb a gyereknevelés ma, mint régen? A pszichológus elárulja

A mai szülők nehezebb helyzete a gyereknevelésben, a magasabb fokú kimerültség nem feltétlenül a kevesebb alvás következménye. Sokkal...

Baka András visszaadta a kaposvári múzeumnak a Rippl-Rónai-festményt

A hírről Lőrincz Viktória, a térség tiszás országgyűlési képviselője számolt be. Ez az a értékes festmény, amelyet úgy választott...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Erling Haaland döbbenetes: már Ronaldónál és Ibrahimovicnál is jobb ebben a mutatóban

Továbbra is elképesztő tempóban termeli a gólokat a norvég labdarúgó-válogatott támadója, aki csütörtökön, a Dánia elleni Nemzetek Ligája-nyitányon duplázott, és nagy részben ennek köszönhetően csapata 3-2-

0
0

Bulvár

Balhé lett a csodaszerből, amivel a magyarok ezreit becsapták

Szorongás, pánik és depresszió ellen is hatásosként reklámozott egy vállalkozás C-vitamint, körömvirágot, kamillát és levendulát tartalmazó csodacseppeket. A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a cég megtéves

A TV2 volt tulajdonosa kioktatta Várkonyi Andreát az óriási vihart kavart interjúja kapcsán

Yvonne Dederick, a TV2 egykori társtulajdonosa gazdasági szempontból vitatta Várkonyi Andrea érvelését arról, hogy Mészáros Lőrinc személyének esetleges ellehetetlenítése több tízezer ember megélhetését sodorha

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

A jelek alapján nem pusztult el azonnal, hanem megpróbált valahogy kijutni az egyik kínai barlangból néhány ősi panda

A Suangho jelenleg a világ harmadik leghosszabb, egyben Ázsia leghosszabb barlangrendszere, és a világ legnagyobb dolomit barlangrendszere.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Bosszúból feljelentették? – Váratlan tiltást kapott egy ismert magyar műsorvezető-színésznő

A Facebook korlátozta Farkasházi Réka hivatalos oldalát, miközben a színésznő egy beteg gyerekeket segítő szervezet számára gyűjtött adományokat. A Meta rendszere a jelek szerint megtévesztő ígéretként értéke

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

0