Ezt olvasta már?


Nyolc egyetemmel kötött együttműködési megállapodást a Magyar Úszó Szövetség

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) nyolc egyetemmel kötött együttműködési megállapodást, amellyel az Úszó Nemzet Programban résztvevő oktatók kiválasztását és fejlesztését segítik.

A MÚSZ pénteki sajtótájékoztatóján Wladár Sándor, a szervezet elnöke elmondta, a magyar sport történetében egyedülálló megállapodásról van szó.

"Nem látszatintézkedésekre, hanem valódi együttműködésre van szükség. Lépést kell tartani a modern világgal, a kialakult gazdasági helyzettel, az energiaárakkal. Csak egy jól működő kölcsönös munka vezethet eredményhez" - nyilatkozta Wladár, aki emlékeztetett rá, a 2018-ban megálmodott, állami támogatással létrejött program jelenleg húsz városában körülbelül 20 ezer gyermekkel és 230 oktatóval zajlik.

Korábban a szakértők bevonták az illetékes oktatás- és sportpolitikáért felelős tárca képviselőit, és az általuk megfogalmazott szakterületi javaslatokat beépítették a programba.

Wladár Sándor kiemelte, az energiaválság okozta gazdasági helyzetben is 77 uszoda működését sikerült megmenteni, aminek köszönhetően a tervek szerint jövő szeptembertől már 46 ezer gyermeket tudnak bevonni a programban, ezt a számot pedig néhány éven belül 100 ezerre szeretnék feltornázni.

A MÚSZ-elnök külön kiemelte az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina szerepét, akit sikerült meggyőzni, hogy legyen a program nagykövete, azóta pedig minden héten járja a fővárosi és vidéki helyszíneket, ahonnan értékes beszámolókat készít rendszeresen.

A pénteki sajtótájékoztatón a MÚSZ nyolc egyetemmel kötött megállapodást, az ünnepélyes aláíráson a Szegedi Tudományegyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem képviselői látták el kézjegyükkel a szerződést.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

„Cukrosbácsi” vadászik a gyerekekre Budaörsön – A szülők is riadót fújtak

Minden szülő rémálma, ami Budaörsön a helyi általános iskola környékén történik: egy idegen férfi szólít le kislányokat és...

Kézigránátot dobtak be egy grenoble-i szépségszalonba – videó

Ismeretlenek kézigránátot dobtak be egy grenoble-i szépségszalonba péntek délután.

Az Egyesült Államokkal történő tárgyalások folytatásáról tett bejelentést Irán

A közel-keleti ország nukleáris programja volt a téma.

Ezt látnod kell: Metzker Viki bikinis fotója felrobbantotta az internetet

A gyönyörű DJ az új tetoválásait megmutatta a követőinek.

11 évet várt egy fogadás végére a srác: így néz ki a sorsdöntő Super Bowl előtt

Vasárnap Super Bowl van, a Föld egyik legnagyobb sporteseménye. A Seattle Seahawks a New England Patriotsszal csap össze. Aki már biztosan...

Repülő disznó okozott hatalmas áramszünetet egy faluban

Sajnos az első repülése során, a rossz látási viszonyok miatt, az állat, egy kötéllel felfüggesztve, nagyfeszültségű vezetékekbe...

Kiara Lord kitálalt Stohl András technikai tudásáról, pikáns részleteket osztott meg, a riválisoknak kikerekedtek a szemei

Miután a nézők láthatták az évad eddigi legforróbb jeleneteit, Kiara Lord nem sokat teketóriázott: a villában azonnal beszámolt a...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0