Ezt olvasta már?


Olcsóbb lesz a szex akiknek nehezebben megy

Nyáron megszűnhet az első potencianövelő gyógyszer a Viagra egyeduralma, akkortól ugyanis bármelyik gyógyszergyár előállíthat ilyen hatóanyaggal potencianövelőt, amelyek így jóval olcsóbbak lesznek.

Olcsóbb lesz a pirula, így nőhet a szexuális aktusok száma azoknál, akik kék tabletta használatára kényszerülnek. 15 év után nyáron lejár a szabadalmi elsőbbsége az első, merevedést segítő gyógyszernek. Számos gyár startra készen várja, hogy a patikák polcaira kerüljön a Viagrával megegyező hatóanyagú terméke, amelynek engedélyezési folyamata már hónapokkal ezelőtt megkezdődött. Az országos Gyógyszerészeti Intézet legutóbb három ilyen gyógyszert engedélyezett. A Viagrát gyártó cég egyelőre nem sokat árul el, hogyan küzdenek majd meg a konkurenciával, mivel az kedvezne a generikumok gyártóinak.

- A Pfizer természetesen tervez lépéseket az ügyben, hiszen meg szeretnénk őrizni a pozíciónkat. Azonban konkrétumokról korai lenne még beszélni, mivel a kizárólagosság majd csak június második felében jár le – áll a cég lapunkhoz eljutatott közleményében.

A generikus gyógyszerek, vagy más néven generikumok olyan gyógykészítmények, amelyek ugyanazokat az aktív összetevőket és ugyanolyan arányban tartalmazzák, mint az eredeti gyógyszerek. Így gyógyhatásukat tekintve megegyeznek az eredeti gyógyszerrel, azonban annak áránál jóval olcsóbban kaphatóak. A generikumok az eredeti gyógyszer szabadalmának lejárta után jelennek meg a piacon.

Török Alaxander, uro-szexológus (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

A gyógyszergyárak csak az árcsökkentéssel tudják bevezetni a piacra az új terméküket, amely - számításaim szerint - 30-40 százalékkal olcsóbb lesz, mint a Viagra és társai – mondta a Pécsi Napilapnak Török Alexander uro-szexológus. Szabadáras gyógyszerről van szó, ezért nehéz pontosan megmondani mennyivel kell kevesebbet fizetni érte. Egy 100 mg-os, 4 tablettás kiszerelés jelenleg 15-16 ezer forint között mozog, ami az új gyógyszer esetében 10-11 ezerre csökkenhet – tette hozzá az orvos.

Török Alexander tapasztalatai szerint páciensei általában 5-6 tablettát használnak fel egy hónapban, vagyis öt naponta élnek szexuális életet. - Szerintem nem a több szex lesz a jellemző, hanem inkább az elérhetőségi kör növekszik, vagyis akik eddig nem tudták megvenni a potencianövelőt, most hozzájuthatnak – mondja az uro-szexológus.

PNL/FG







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Az emberi élet során szintetizált összes DNS-molekula együttes hossza szinte beláthatatlan lenne

Mennyi adat fér el egyetlen DNS-molekulában? És az igaz, hogy egy tipikus eukarióta (pl. emberi) sejt a teljes DNS-állományát körülbelül...

Egy merész űrtechnológiai koncepció űrlégzsákkal védené meg a Földet a pusztító napviharoktól

Egy erősebb napvihar megzavarhatja a műholdak működését, a navigációs rendszereket, a kommunikációs hálózatokat, sőt akár az...

Trump: Irániak lőtték le az amerikai helikoptert, muszáj erre válaszolni

Az amerikai elnök nem részletezte, milyen válaszra gondol. A lelőtt helikopter pilótái biztonságban vannak.

Sokan természetesnek hiszik, pedig súlyos betegséget jelezhet: rengeteg magyar nem is foglalkozik ezzel a fájdalommal

Sok nő számára a menstruációs fájdalom, a rendszertelen ciklus vagy a hormonális panaszok a mindennapok részét jelentik.

A Hyundai Ioniq 6 N-Line már nem paráztat be: ekkora hatótávval bárhová eljutunk

A Hyundai Ioniq 6 frissített változata felnőttesebb és kellemesebb lett, sőt talán kicsit könnyebb is befogadni a futurisztikus formát. A...

Videón a felfoghatatlan belfasti támadás: le akarta fejezni áldozatát a szudáni férfi a nyílt utcán - életveszélyben a sérült, a rendőrség zavargásoktól tart -

Az észak-írországi rendőrség gyilkossági kísérlet miatt őrizetbe vett egy férfit, aki június 8-án hétfőn este Belfastban támadt egy...

Friss Agatha Christie sorozat a láthatáron egy új és fiatal Poirot-val

Teljesen új Agatha Christie-sorozat készül a BBC-nél, amelyben Hercule Poirot még fiatal. Az ikonikus detektív szerepére már ki is...

Örökre megváltozik a futball, kőkemény szigorításokkal indul az idei világbajnokság

Az év legjobban várt sporteseménye komoly változásokat eszközöl a korábbi tornákhoz képest.

Feljelentést tett a szociális miniszter az Orbán-kormány által vásárolt nyuszimotorok ügyében

Hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon Kátai-Németh Vilmos szociális és...

Sokan nem tudnak róla: különleges védelem jár a nyugdíj előtt állóknak

Komoly védelem illeti meg azokat a dolgozókat, akik öt éven belül érik el a nyugdíjkorhatárt. A munkáltatók jóval nehezebben...

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

0