Orbán: ha a magyar emberek biztonságáról van szó, nincs pardon
A migrációt tartja a konfliktusok középpontjának Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában kijelentette: ha a magyar emberek biztonságáról van szó, akkor nincs pardon. - Pécsi Napilap -
Értékelése szerint ma egy kampányfőpróba zajlik Magyarországon, ez kavarta fel az állóvizet és "töltötte meg ricsajjal a nagyhetet".
A felsőoktatási törvény módosításával összefüggésben érthetőnek tartotta, hogy Soros György nemzetközi és hazai hálózata tiltakozik, mivel az "megfizeti az embereit". Annak megértése azonban még előttük van - folytatta -, miért van az, hogy magyar akadémikusok, tudósok, hazai egyetemeken tanító professzorok nem azért lépnek fel, hogy az ő egyetemeik is megkapják azokat a jogokat, amelyeket a CEU élvez, hanem amellett állnak ki, hogy Soros György megtarthassa a privilégiumait.
Orbán Viktor a tiltakozásokat egy nagyobb konfliktus "mellékhadszíntereként" jellemezte, az igazi sorsdöntő konfliktust pedig abban azonosította, hogy milyen népesség lakja Európát a jövőben. A magukat civilnek nevező, de valójában NGO-knak mondott nemzetközi hálózatok hazai fiókintézményei egy olyan Európát képzelnek el, amelyben részleges lakosságcsere történik, idegen népelemeket engednek be a világ más részeiből - fogalmazott.
Megjegyezte, az európai életszínvonalra vágyók akadálytalan befogadásával az érintettek vállalnák a terrorizmus, a közbiztonság romlásának kockázatát és azt, hogy egymás mellett fog élni egy muzulmán és egy keresztény társadalom Európán belül.
"Ők úgy képzelik, azt hiszem, hogy majd jól össze fogunk keveredni egymással, és ebből egy új minőség jön létre" - fejtette ki, jelezve: szerinte Soros György hálózata azért dühös Magyarországra, mert megállította a migránsáradatot, amelyről ők már papíron bebizonyították, hogy úgysem lehet megállítani.
Utalt arra, hogy "a Soros György világához tartozó Kofi Annan" a 2000-es évek közepén a bevándorlás szükségességéről és bátorításáról értekezett az Európai Parlamentben (EP). Meg is történt az áttörés, "amely a balkáni útvonalon átszakította az államhatárokat, és ellenőrizetlen, félkatonai jelleggel megszervezett muszlim tömeget nyomott be, hozott föl Soros György segítségével Európába".
"Ne felejtsük el azt se, hogy egy pénzügyi spekulánsról beszélünk" - jegyezte meg, kifejtve, az üzletember abból csinálta a milliárdjait, hogy egyes országok bankrendszereit megtámadta, s pénzügyi spekulációkkal nagy vagyont gyűjtött össze.
"Itt a zavarosban halászás klasszikus esetéről is szó van" - vélekedett.
A konfliktus kiélesedésének időpontjáról szólva azt mondta: az EU júniusig le akarja zárni a vitát, el akarja fogadtatni az új, mindenkire kötelező bevándorlási szabályokat. "Néhányan ellenállunk" - mondta, példaként hozva a visegrádi négyeket és Romániát, amely meg akarja őrizni a keresztény kulturális identitást.
Egy döntő összecsapás készülődik - fogalmazott azzal összefüggésben, hogy április végén az EP-ben lesz téma Magyarország, az azt követő két uniós kormányfői csúcson pedig dűlőre akarják vinni a betelepítést.
"Ez a küzdelem a következő két-három hónap fő eseménye, szerintem ezzel függ össze, hogy éppen most forrósodott fel a hangulat Magyarországon" - vetette fel.
Orbán Viktor kitért arra is, hogy a rendszerváltásnak voltak Soros Györgyhöz köthető hasznos momentumai: sok antikommunista fiatalt, civil szervezetet, kiadványt, szamizdatot támogatott. Ezzel nem is volt semmi baj, s azzal is meglett volna, hogy Soros György a '90-es évek után megpróbálkozott néhány pénzügyi manipulációval - mondta, példaként említve, hogy "az OTP-t akarta zsebre vágni, aztán később spekulált a magyar forint ellen".
Még azzal is együtt tudna élni - folytatta -, hogy létezik a Soros-egyetem, amely liberális aktivistákat képez ki a délszláv és a közép-európai térség politikai élete számára.
"A liszt azért dőlt ki, mert a Soros-féle birodalom beleállt a migránsok támogatásába" - magyarázta a miniszterelnök, aki szerint itt most már a magyar emberek biztonságáról, határvédelemről, közbiztonságról, terrorizmusról van szó, és itt nincs pardon.
Szimpla hazugságnak nevezte, hogy a kormány bezárna egy egyetemet, s úgy értékelt, egy demokratikus kultúrához méltó, megértő, megegyezni akaró és biztonságot nyújtó pozíciót vettek fel, és egyáltalán nem ütöttek meg ellenséges hangot.
Kiemelte, hogy az országnak ma nemzeti kormánya van, amely nem a provokátorokat, hanem a becsületes embereket védi. Ezt szembeállította a szocialista-liberális kormány idejével, amikor a rendőri és közhatalmi szervek szavai szerint inkább a bűnelkövetők oldalán álltak, azokat mentegették.
Beszélt a civil szervezetekről is, kifejtve, a kormány támogatja a munkájukat, mert egyes szociális, egészségügyi, környezetvédelmi feladatokat jobban elvégeznek, mint az állam tenné. Ezeknek semmi közük azokhoz a magukat civilnek nevező lobbiszervezetekhez, amelyek az emberek befolyásolására törekednek - szögezte le, utóbbiakkal kapcsolatban azt az igényt megfogalmazva, hogy mindenki tudhassa, hogy aki beszél, az kinek a pénzén, milyen céllal teszi.
Orbán Viktor mulatságosnak nevezte egyúttal, hogy egyes demonstrálók "borzalmas dolgokat skandálnak", becsületbe vágó, súlyos dolgokat vágnak az ország és vezetőinek fejéhez, miközben azt állítják, hogy nincs demokrácia.
Kiemelte, hogy a magyar rendőrök - szemben a legtöbb nyugat-európai országéval - a végsőkig türelmesek, csak azt szeretnék, ha balhé nélkül érnének véget az utcai megmozdulások, és nem lépnek fel válaszeszközökkel. Ezért tiszteletet érdemelnek - mondta.
Beszámolt arról is, hogy ma erős a gazdaság, az ország a saját lábán áll és ellen tud állni minden nemzetközi pénzügyi zsarolásnak, azonban ha 6-7 éve érte volna a migrációs válság, akkor lehet, hogy maga alá temette volna.
hírek innen, onnan
Rájuk sem ismerni: ennyit változtak Az Ördög Pradát visel sztárjai
Van, aki szó szerint Semmit nem változott!
Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Dráma Dunaújvárosban: sorra zárnak be az éttermek, vendéglátóhelyek és kisboltok
A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorának legújabb vendége ezúttal Magyar Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség...
Kiara Lord dilemmája: ártana Stohl Andrásnak a kapcsolatuk? „A környezete nem biztos, hogy jól reagálna...”
Egyre élesebb a küzdelem a TV2 A Nagy Ő című műsorában, ahol kétségkívül Kiara Lord az egyik legesélyesebb versenyző. A felnőttfilmes...
Ki ne hagyd. Ez a 6 fontos kerti feladatot nagyon megéri még tavasz előtt elvégezni.
Ha egész télen arra vágytál, hogy végre kimehess a kertbe, jó hírünk van: már nincs messze a tavasz! Addig is, hogy ne unatkozz, számos...
Észbontóan dögös: bikiniben mutatta meg csodás testét Metzker Viki
A népszerű DJ még egy újdonsággal is előállt.
Belső vizsgálatot indít a veszprémi kórház, miután hazaküldtek egy nyílt töréses MKKP-aktivistát
A kórház betegpanaszként kezeli a karácsonyi esetet, amit most kivizsgálnak.
Még senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként az MNB-ügyben
Pedig már közel egy éve tart a nyomozás.
"Megkérdeztem tőle, van-e erre gyógymód" - Agárdi Szilvi hisz a csodákban látássérülésével kapcsolatban is
"Úgy mentem oda, hogy nem voltak nagy elvárásaim..."
A tapsvihar sem gyógyítja a lelket: szívszorító, amit Galambos Lajos elárult
Sejteni lehetett, de...
4,5 millió lányt fenyeget idén a nemi szerv megcsonkításának veszélye
Főleg afrikai, ázsiai és közel-keleti országokban gyakori eljárás.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Büntetők után lett Európa-bajnoki ezüstérmes a női vízilabda-válogatott
Kevés kellett volna az Eb-aranyhoz.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Bulvár
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen
Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


