Ezt olvasta már?


Összművészeti fesztivált rendeznek Győrben

Három nap alatt öt helyszínen hét művészeti ág képviselői mutatkoznak be Győrben július 27. és 29. között a hagyományteremtő szándékkal rendezett 31!-3 folyó, 1 sziget elnevezésű összművészeti fesztiválon, amelyet a város 2023-as Európa Kulturális Fővárosa pályázat szlogenjéhez kapcsolnak.

Kardosné Tóth Krisztina, a szervező Győri Művészeti és Fesztivál Központ igazgatója elmondta, hogy a Radó-sziget, a Püspökvár és a strand területén több helyszínen bemutatkoznak a tánc, a zene, a fény, a képzőművészet, a fotó, az irodalom és az építészet képviselői.

A fesztivál célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a fiatalokat és a művészetet, valamint olyan élmény alapú kulturális szórakozást nyújtson, ahol a különböző helyszíneken zajló események igazi közösségi élményt teremtenek a résztvevőknek. Központi szerepet kapnak az egyedi, kreatív, fiatalos fesztiválinstallációk, amelyek izgalmasabb élményt nyújthatnak.

Az idei év témája, Győr, a folyók városa, amelyet elsősorban egy fotókiállítás fog bemutatni a Győri Fotóklub Egyesület vezetésével.

Egyebek mellett egy "befejezetlen híd" épül majd a Radó-sziget északi részén, amely a tekintetet a folyó áramlására és a Püspökvár falára irányítja. A hajósánc nézőtér egy természetes hatású lelátót varázsol a Radó-sziget északi része, ahol a modern és hip-hop tánc világába lehet betekinteni. A szabadtéri táncbemutatók mellett szakmai beszélgetéseket is tartanak. A fesztivál keretein belül rendezik meg az ország legnagyobb pénzdíjas all style versenyét, a 31! Győr Battle-t.

A képzőművészeti szekciót többségében győri alkotók, művészek töltik meg tartalommal, akik műtermeiket a Radó-szigetre költöztetik Nyitott műtermi alkotás címen. Egyebek mellett élményfestésbe is be lehet majd csatlakozni, de több különleges technikával készült alkotás is megtekinthető lesz, egy óriásmolinón pedig mindenki ott hagyhatja a kézjegyét.

A délutánokat #VersChat program indítja, ahol a Műhely folyóirathoz kötődő költőknek kifejezetten arra az alkalomra írt verseit lehet meghallgatni. Az Irodalmi Kávéházban szombaton Dvorák Gáborral és Patka Helénával, vasárnap pedig Grecsó Krisztiánnal és Kollár-Klemencz Lászlóval lehet találkozni.

A zenei szekcióban fellép ByeALex és a Slepp, a Blahalousiana, a Fák Alatt Zenekar, az Indigó Utca, a Seven Seconds in the Future, ToSoDa Project, Szirtes Edina Mókus és Fekete János Jammal.

Lesz még egyebek mellett vizes felvonulás, művészeti workshopok, fényszínház, homokanimáció és közösségi látványfestés.

Mindezek mellett bemutatkozik a Pannonhalmi Borvidék pincészeteinek PH-Érték néven életre hívott borászati és marketingkommunikációs klasztere is a Cziráky-emlékmű mögötti részén kialakított PH-Érték Borszigeten.

 

forrás: mti







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...

Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon

Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.

Danny Blue olyat tett Böbével, amitől nemcsak a nő, hanem az őket figyelő Nagy Ő is sírva fakadt – videón Stohl András könnyei

Különleges vendég érkezett a pénteki adásban A Nagy Ő villájába. Danny Blue Stohl András három feleségjelöltjét, Böbét, Krisztát...

Gossip Girl rajongók figyelem: jön a folytatás.

Blair Waldorf karaktere hamarosan visszatér. A Gossip Girl könyvek szerzője bejelentette, hogy külön regényt ír a sorozat legmegosztóbb...

Az utolsók között vonult be a magyar csapat az olimpia megnyitóján – videó

Először fordult elő, hogy több helyszínen is felvonultak a sportolók.

Szépíteni tudtak a tőzsdék a hét végére

Világszerte kockázatkerülés és részben likviditási kényszer hajtja a rég nem látott mértékű, több eszközosztályt egyszerre érintő...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0