Ezt olvasta már?


Öt ajkai gól a Sopron ellen

Második edzőmérkőzésén is fölényes győzelmet könyvelhetett el az NB II-es FC Ajka NB III-as riválisa ellen.

FC Ajka–SC Sopron 5-1 (3-0)

FC Ajka: Balogh – Kovács, Heffler, Tar, Présinger, Tóth G., Kenderes, Tóth P., Zamostny, Zsolnai, Lengyel. Pályára léptek még: Horváth, Nagy I., Lakatos, Stoiacovici, Irimiás, Csizmadia, Görgényi, Nagy K., Zvara, Rétyi. Edző: Kis Károly.

SC Sopron: Rátkai – Galambos, Baranyai, Tóth, Gáncs, Holzman, Bódis, Jakab, Pető, Kustor, Purt. Pályára léptek még: Majer, Gere, Harangozó, Jakab, Krizsanits, Kovács, Kalmár. Edző: Horváth Csaba.

Gólszerzők: Zamostny (2), Lengyel, Nagy K. (büntetőből), Tóth G., illetve Pető.

A 16. percben szép támadás végén előbb Lengyel, majd Zsolnai találta el a kapufát, harmadjára Zamostny elé került a labda, aki az üres kapuba lőtt, 1-0.

A 29. percben Heffler fel­ívelését Tar fejelte Zamostny elé, aki szépen helyezett a bal alsó sarokba, 2-0.

Hat perc múlva Kovács ugratta ki Tóthot, aki remekül passzolt Lengyel elé, támadónk igazítás nélkül lőtt a jobb alsó sarokba, 3-0.

Az első félidőben nagy fölényben játszott az FC Ajka, akár nagyobb arányban is vezethetett volna. A soproniak egy kapufával vétették észre magukat.

A második félidő elején növelte előnyét a házigazda: Rétyit vágták fel a büntetőterületen belül, a megítélt tizenegyest Nagy K. higgadtan helyezte a bal alsó sarokba, 4-0.

A 64. percben Nagy I. szabadrúgását Csizmadia fejelte vissza, a hosszún érkező Tóth G. senkitől sem zavartatva lőtt az üres kapuba, 5-0.

A 73. percben alakult ki a végeredmény, egy vendégkontra végén Pető passzolt a kapuba, 5-1.

Az Ajka második felkészülési találkozóján is magabiztos sikert könyvelhetett el.

Jövő szerdán a Perutz FC Pápát fogadja a zöld mezes FC Ajka

Kis Károly: – Szervezetten védekező csapat ellen fociztunk, helyenként ötletes játékot mutattunk be. Természetesen van még javítanivaló a játékunkban.

Az Ajka legközelebb július 11-én, szombaton 11 órakor Gyirmóton lép pályára, majd július 15-én, szerdán az NB III-as Perutz FC Pápát látja vendégül 17.30-kor.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megszólalt Putyin a békéről: továbbra is napirenden van minden javaslat

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken úgy nyilatkozott, hogy az ukrajnai háború lezárására tett valamennyi javaslat továbbra is napirenden...

XIV: Leó pápa: óvjuk a fiatalokat a mesterséges intelligenciától.

A négynapos franciaországi látogatáson tartózkodó XIV. Leó pápa a gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az...

Óriási magyar lehetőség maradt ki!

19. perc: az ukránok nem tudtak felszabadítani, Szoboszlaiban elakadt a labda. A válogatott csapatkapitánya Bollához passzolt, aki cirka négy...

Szorosabb együttműködésről tárgyalt a magyar és a német védelmi miniszter

Ruszin-Szendi Romulusz és Boris Pistorius a katonai együttműködés szorosabbra fűzéséről, közös fejlesztésekről és az orosz...

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár élére a pénzügyminiszter

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be...

Rendkívüli bejelentés a Fertő tóról: kiderült, mikor fürödhetünk újra a magyar oldalon

Ideiglenes strand nyílhat jövő nyáron a Fertő tó magyar oldalán, ahol a tíz évvel korábbi terveknél 80 százalékkal kisebb...

Elárult a Microsoft vezére, mi a mesterséges intelligencia legnagyobb akadálya

A Microsoft bemutatta a megújult Copilot platformját, amely Autopilot néven egyesíti a csevegési, kódolási és ágensalapú funkciókat...

Trump arra kérte Zelenszkijt, hogy menjen Moszkvába Putyinnal tárgyalni

Az ukrán elnök nem lelkesedett az ötletért.

Ukrán helyzet

15. perc: Szikan vette célba a magyar kaput a 16-os előteréből, Tóth vetődött, de védenie nem kellett, ugyanis a labda, ha nem is sokkal,...

Tényleg nehezebb a gyereknevelés ma, mint régen? A pszichológus elárulja

A mai szülők nehezebb helyzete a gyereknevelésben, a magasabb fokú kimerültség nem feltétlenül a kevesebb alvás következménye. Sokkal...

Baka András visszaadta a kaposvári múzeumnak a Rippl-Rónai-festményt

A hírről Lőrincz Viktória, a térség tiszás országgyűlési képviselője számolt be. Ez az a értékes festmény, amelyet úgy választott...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Erling Haaland döbbenetes: már Ronaldónál és Ibrahimovicnál is jobb ebben a mutatóban

Továbbra is elképesztő tempóban termeli a gólokat a norvég labdarúgó-válogatott támadója, aki csütörtökön, a Dánia elleni Nemzetek Ligája-nyitányon duplázott, és nagy részben ennek köszönhetően csapata 3-2-

0
0

Bulvár

Balhé lett a csodaszerből, amivel a magyarok ezreit becsapták

Szorongás, pánik és depresszió ellen is hatásosként reklámozott egy vállalkozás C-vitamint, körömvirágot, kamillát és levendulát tartalmazó csodacseppeket. A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a cég megtéves

A TV2 volt tulajdonosa kioktatta Várkonyi Andreát az óriási vihart kavart interjúja kapcsán

Yvonne Dederick, a TV2 egykori társtulajdonosa gazdasági szempontból vitatta Várkonyi Andrea érvelését arról, hogy Mészáros Lőrinc személyének esetleges ellehetetlenítése több tízezer ember megélhetését sodorha

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

A jelek alapján nem pusztult el azonnal, hanem megpróbált valahogy kijutni az egyik kínai barlangból néhány ősi panda

A Suangho jelenleg a világ harmadik leghosszabb, egyben Ázsia leghosszabb barlangrendszere, és a világ legnagyobb dolomit barlangrendszere.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Bosszúból feljelentették? – Váratlan tiltást kapott egy ismert magyar műsorvezető-színésznő

A Facebook korlátozta Farkasházi Réka hivatalos oldalát, miközben a színésznő egy beteg gyerekeket segítő szervezet számára gyűjtött adományokat. A Meta rendszere a jelek szerint megtévesztő ígéretként értéke

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

0