Ezt olvasta már?


Öt magyar aranyérem a portugáliai aerobik világkupaversenyen

Öt aranyérem született az aerobik világkupasorozat idei első állomásán, amelynek a portugáliai Cantanhede adott otthont.

A Nemzeti Versenysport Szövetség sajtószolgálatának hétfői beszámolója szerint a 22 ország mintegy ezer versenyzőjét felvonultató rangos viadalon férfi egyéniben Bali Dániel, továbbá a Bali, Mazács Fanni páros és a Bali, Mazács, Farkas Balázs trió is győzni tudott.

A felnőttek három aranyérmén kívül a juniorok között két magyar győzelem született.

"Sporttörténelmi siker, hiszen ilyen eredményt eddig talán egy-két ország tudott felmutatni, Magyarország pedig még soha. Az teljesen egyedi eset, hogy ebben egyetlen klub ilyen nagy szerepet játszott" - fogalmazott Varga-Réfi Eszter, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezetőedzője.

Hozzátette, a sikeres szereplésnek komoly visszhangja volt a sportágban, számos cikk született, illetve a Nemzetközi és az Európai Torna Szövetség is külön megemlékezett róla.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ez is sárga!

71. perc: a csereként beálló Nazarenko borította fel a megiramodó Kerkezt. 

Újabb Tóth lép színre

66. perc: a gólszerző Szikant is lecserélték, Krasznopir váltotta. A magyaroknál közben újabb Tóth a pályán, Rajmund érkezett Csongvai...

Diákok tüntetnek Németországban a sorkatonaság esetleges visszaállítása ellen

Január óta minden 18 éves férfinak nyilatkoznia kell arról, hogy lennének-e katonák, és minden érintettre orvosi vizsgálat vár. Az...

Ha valaki rendszeresen ezt a 7 mondatot mondja neked, lehet, hogy titokban ki nem állhat

Valaki mosolyog rád, kedvesen köszön, beszélget veled, mégis rendszeresen rossz érzés marad benned egy-egy találkozás után.

Németországban is letarolják a piacot a kínai autók

Csökkent a német új személyautók kivitele az idei első hét hónapban, miközben jelentősen nőtt az import.

Még egy Tóth a pályán

66. perc: a gólszerző Szikant is lecserélték, Krasznopir váltotta. A magyaroknál közben újabb Tóth a pályán, Rajmund érkezett Csongvai...

Még egy magyar újonc a pályán

62. perc: A 22 éves Jurek személyében újabb újoncot avat a válogatottban Marco Rossi szövetségi kapitány. Redzic hagyta el a pályát. 

Oroszország hónapokon belül lesújthat a NATO keleti szárnyán

Drámai időhorizont-csökkenés a koppenhágai Kastelletben A Dán Védelmi Hírszerző Szolgálat nyilvánosságra hozta a legfrissebb...

Januárban ajánlatot tehet a Barcelona középpályásáért a Bayern München.

A hírek szerint a katalánok is készek lennének őt elengedni!

Ápolás, csere

60. perc: Schäfer fejét kell ismét ápolni, így átmenetileg tíz emberrel a magyarok. Az ukránok közben kettőt is cseréltek, Bondar és...

Egy magyar kapáslövés

55. perc: Schäfer ívelte be a labdát az ukránok tizenhatosán belülre, Bolla visszafejelte Tóthhoz, aki kapásból próbálkozott. A...

Újabb 14 nagykövetet hívott vissza a kormány

Köztük van a pakingi és az ankarai misszióvezető is.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Erling Haaland döbbenetes: már Ronaldónál és Ibrahimovicnál is jobb ebben a mutatóban

Továbbra is elképesztő tempóban termeli a gólokat a norvég labdarúgó-válogatott támadója, aki csütörtökön, a Dánia elleni Nemzetek Ligája-nyitányon duplázott, és nagy részben ennek köszönhetően csapata 3-2-

0
0

Bulvár

Balhé lett a csodaszerből, amivel a magyarok ezreit becsapták

Szorongás, pánik és depresszió ellen is hatásosként reklámozott egy vállalkozás C-vitamint, körömvirágot, kamillát és levendulát tartalmazó csodacseppeket. A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a cég megtéves

A TV2 volt tulajdonosa kioktatta Várkonyi Andreát az óriási vihart kavart interjúja kapcsán

Yvonne Dederick, a TV2 egykori társtulajdonosa gazdasági szempontból vitatta Várkonyi Andrea érvelését arról, hogy Mészáros Lőrinc személyének esetleges ellehetetlenítése több tízezer ember megélhetését sodorha

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Bosszúból feljelentették? – Váratlan tiltást kapott egy ismert magyar műsorvezető-színésznő

A Facebook korlátozta Farkasházi Réka hivatalos oldalát, miközben a színésznő egy beteg gyerekeket segítő szervezet számára gyűjtött adományokat. A Meta rendszere a jelek szerint megtévesztő ígéretként értéke

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

0