Pálffy házasság- és családvédő javaslatai
A házasság és a család védelmét célozzák többek között a kereszténydemokrata Pálffy István által a médiaalkotmányhoz benyújtott módosító javaslatok. A KDNP-s politikus hét módosító indítványt adott be, amelyek 12 paragrafust érintenek.
Pálffy István szerint indítványai "sokat javítanak a törvényen és a helyzeten". A javaslatok a KDNP számára fontos nemzeti és eszmei értékek mellett a házasság és a család védelmére helyezik a hangsúlyt. Ennek jegyében az egyik indítvány rögzíti, hogy a médiaszolgáltatások nem sérthetik a házasság és a család intézményét.
Azon médiaszolgáltatások, amelyek súlyosan veszélyeztethetik a kiskorúak és a fiatalkorúak szellemi, lelki erkölcsi és fizikai fejlődését, csak előzetes figyelmeztetés után vagy oly módon tehetők elérhetővé, amely biztosítja, hogy kiskorúak rendes körülmények között nem férhetnek hozzájuk - fejtette ki indítványában.
Javasolja azt is, hogy képmás vagy hangfelvétel elkészítéséhez vagy felhasználásához a törvény eltérő rendelkezésének hiányában az érintett személy hozzájárulása legyen kötelező. Nincs szükség ugyanakkor az érintettek hozzájárulására tömegfelvétel készítéséhez és felhasználásához, illetve nyilvános közszereplésről, közhatalom nyilvános gyakorlása során a közszereplőről, a közhatalmat gyakorló személyről felvétel készítéséhez és annak "nem visszaélésszerű" felhasználásához.
Pálffy István indokoltnak tartotta, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatásban az állampolgárok tájékozódási és kulturális igényeinek kielégítésekor a magyar gazdaság anyagi és szellemi eredményei és hagyományai, a hungarikumok is törvényi biztosítékot kapjanak arra, hogy a közönséghez eljussanak. Hasonló okból nevezte szükségesnek a közszolgálati médiaszolgáltatás alkotmányos alapkérdései közé emelni az oktatáshoz való jog fontosságát.
Egy másik módosító javaslata szerint a tartalomszolgáltatók, valamint a velük munkaviszonyban vagy más, munkavégzésre irányuló jogviszonyban állók a bírósági és hatósági eljárásokról, illetve a minősített adatok védelméről szóló jogszabályok keretei között kötelesek lennének információforrásaik titokban tartására, ha az információ forrása tőlük ezt kérte. A képviselő szerint ez a módosítás erősebben kívánja védeni az informátor érdekeit és ezzel a közérdekű ügyek feltárását, továbbá egyértelmű védelmet teremt az információt közlő szolgáltató vagy személy számára ezen eljárások során.
A kereszténydemokrata politikus indítványai között szerepel az is, hogy elhagyná a médiatartalmakban megjelenő reklámokra vonatkozó passzusokat, mert - mint kifejtette - ezek nincsenek összhangban a jelenlegi reklámtörvénnyel. A párhuzamos szabályozás indokolatlan, az eltérő megfogalmazás jogbizonytalansághoz vezet - tette hozzá, jelezve, hogy mindezeken túl technikai jellegű módosító indítványokat is benyújtott.
Forrás:nol.hu

- HÖOK: országos figyelemfelkeltő akció indul február 8-án a keretszámok csökkentése és hallgatói szerződések ellen
- Művészeti mesterképzések a BKF-en, hiánypótló új szakkal
- Országhatárokon átívelő együttműködési projektek iskolák között
- A demokratikus ellenzék együttműködését sürgették a Bibó-társaság megemlékezésén
- Korszerű kezeléssel sok vakság megelőzhető
- Zord hideg és havazás hétvégén
- Mai névnapok és eredetük
- A gyógyszertári blokkról leolvasható az esetleges felesleges kiadás is
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp

