Pályázati lehetőségek a kkv-knak az EU kutatási keretben
Jelentős pályázati lehetőségek nyíltak meg az Európai Unió kutatás-fejlesztési, innovációs pályázatain a magyar kis- és középvállalkozások számára (kkv) is - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH).
Az EU 7. kutatási keretprogramjában a kifejezetten kis- és középvállalkozások javára végzett kutatásokra 2010-ben 204 millió euró a pályázati keret. Az EU célja támogatni az európai kkv-k innovációs kapacitásának és az új technológiákon alapuló termékek, piacok fejlesztését, segítve őket a kutatás kiszervezésében, a kutatási eredmények jobb kihasználásában és a technológiai know-how megszerzésében.
Az NKTH közlése szerint ugyancsak a 7. kutatási keretprogramban a humánerőforrást előtérbe helyező Emberek Program alprogramja leginkább a kkv-k részvételét támogatja. A magán szektor intézményei, az ipari vállalatok valamint a közfinanszírozású egyetemek közötti partnerség támogatására 80 millió euró, a vállalatok és kutatóintézetek közös kutatói alapképzésére 318,41 millió euró áll rendelkezésre az idén.
Az Eureka programban lehetőség van a magyar vállalatok számára is a piacképességének növelésére, a kutatói és vállalkozói szféra K+F együttműködésére támogatást kérni. Az európai programokban való részvételt segítő magyar pályázati keretösszeg 2007-2010. közötti időszakra 2 milliárd forint, amelyből a 2010. évre rendelkezésre álló forrás 300 millió forint.
Az Eurostars program támogatására a projektjavaslatot benyújtó és ott eredményesen szereplő nemzetközi konzorciumok magyar tagjai jogosultak. Az Eurostars pályázaton szereplő magyar projektek támogatási keretösszege 2008-2013. közötti 750 millió forint, amelyből a 2010. évre rendelkezésre álló forrás 125 millió forint.
Az NKTH összesítése szerint a 7. kutatási keretprogramon belül az Emberek Program két humánpályázaton magyar részvételű pályázatok 2007 óta eddig 3,7 millió euró támogatást nyertek. A kkv-k javára végzett kutatásokra 2007-ben 1,03 millió euró, 2008-ban 1,2 millió euró, 2010-ben 950 ezer euró támogatási igényre adtak be pályázatot magyar pályázók.
MTI
hírek innen, onnan
Az emberi élet során szintetizált összes DNS-molekula együttes hossza szinte beláthatatlan lenne
Mennyi adat fér el egyetlen DNS-molekulában? És az igaz, hogy egy tipikus eukarióta (pl. emberi) sejt a teljes DNS-állományát körülbelül...
Egy merész űrtechnológiai koncepció űrlégzsákkal védené meg a Földet a pusztító napviharoktól
Egy erősebb napvihar megzavarhatja a műholdak működését, a navigációs rendszereket, a kommunikációs hálózatokat, sőt akár az...
Nincs vége a magyarok híréhségének – megint az RTL dörzsölheti a tenyerét
Így alakultak a 23. hét nézettségi adatai.
Trump: Irániak lőtték le az amerikai helikoptert, muszáj erre válaszolni
Az amerikai elnök nem részletezte, milyen válaszra gondol. A lelőtt helikopter pilótái biztonságban vannak.
Sokan természetesnek hiszik, pedig súlyos betegséget jelezhet: rengeteg magyar nem is foglalkozik ezzel a fájdalommal
Sok nő számára a menstruációs fájdalom, a rendszertelen ciklus vagy a hormonális panaszok a mindennapok részét jelentik.
A Hyundai Ioniq 6 N-Line már nem paráztat be: ekkora hatótávval bárhová eljutunk
A Hyundai Ioniq 6 frissített változata felnőttesebb és kellemesebb lett, sőt talán kicsit könnyebb is befogadni a futurisztikus formát. A...
Videón a felfoghatatlan belfasti támadás: le akarta fejezni áldozatát a szudáni férfi a nyílt utcán - életveszélyben a sérült, a rendőrség zavargásoktól tart -
Az észak-írországi rendőrség gyilkossági kísérlet miatt őrizetbe vett egy férfit, aki június 8-án hétfőn este Belfastban támadt egy...
Friss Agatha Christie sorozat a láthatáron egy új és fiatal Poirot-val
Teljesen új Agatha Christie-sorozat készül a BBC-nél, amelyben Hercule Poirot még fiatal. Az ikonikus detektív szerepére már ki is...
Örökre megváltozik a futball, kőkemény szigorításokkal indul az idei világbajnokság
Az év legjobban várt sporteseménye komoly változásokat eszközöl a korábbi tornákhoz képest.
Feljelentést tett a szociális miniszter az Orbán-kormány által vásárolt nyuszimotorok ügyében
Hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon Kátai-Németh Vilmos szociális és...
Vérfürdővé változott a rutinvizsgálat: Majka halálra rémült az orvosi rendelőben
Elszabadult a pokol a rendelőben.
Sokan nem tudnak róla: különleges védelem jár a nyugdíj előtt állóknak
Komoly védelem illeti meg azokat a dolgozókat, akik öt éven belül érik el a nyugdíjkorhatárt. A munkáltatók jóval nehezebben...
Sport
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


