Ezt olvasta már?


Pécsi bankfiók alkalmazottait ítélték el sikkasztás miatt

Jogerősen tizenhat vádlottat ítéltek el szerdán a Pécsi Ítélőtáblán abban a büntetőügyben, amelyben tizenkilenc ember ellen emeltek vádat sikkasztás miatt.


hirdetés

Az ügy elsőrendű vádlottja egy országos pénzintézet dél-dunántúli régiójának vezetőjeként dolgozott 2010 és 2017 között Pécsen, míg a – szerdán jogerősen elítélt – másod-, harmad-, negyed- és ötödrendű vádlott a pénzintézet jóváhagyási és aláírási jogkörrel rendelkező, a vezető irányítása alatt dolgozó munkatársai voltak.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott régióvezetői pozíciójával visszaélve és magánéleti szükségleteinek fedezésére fokozatosan olyan munkahelyi légkört és ügyviteli gyakorlatot épített ki, ami jelentős részben a pénzintézet anyagi és humán erőforrásainak magáncélú felhasználásán alapult.

Számos alkalommal vásárolt – a pénzintézet nevére, de saját felhasználására – lakástextiltermékeket, vett igénybe szállással, vendéglátással kapcsolatos szolgáltatásokat, de saját ingatlanait is hasonló módszerrel újíttatta fel.

A vádlott beosztottjai útján megállapodott az érintett szolgáltatást nyújtó cégek képviselővel, hogy a magáncélú fogyasztásáról kibocsátott számlákat a pénzintézet nevére állítják ki, cselekményeinek leplezéséhez pedig a másod-, harmad- és negyedrendű vádlottak nyújtottak segítséget.

A pénzintézet régiós vezetője emellett további gazdasági társaságokkal a rendelkezése alatt álló marketing-, reprezentációs keret terhére is valótlan tartalmú okiratokat kötött és köttetett beosztottjaival, a számlákkal érintett pénzösszegeket pedig eltulajdonította és a saját céljaira fordította.

Az elsőrendű vádlott a társai segítségével rendszeres haszonszerzésre törekedve követte el cselekményeit, amivel a pénzintézetnek csaknem 260 millió forintos kárt okozott.

A szerdán kihirdetett jogerős határozattal tizenhat vádlottat bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett sikkasztás és bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása miatt mondták ki bűnösnek. Közülük kilenc vádlottat egytől két évig terjedő, felfüggesztett börtönbüntetésre és félmilliótól kétmillió forintig terjedő pénzbüntetésre ítéltek.

A bíróság közleménye szerint három vádlott – köztük a volt pénzintézeti vezető – ellen még folytatódik a büntetőeljárás.

 

(MTI)







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Ketten távoztak Jászberényből - esti híradó

Ketten hosszabbítottak Kozármislenyben.

Röhejes potya után történelmi osztrák győzelem az Eb-n

Bármennyire is hihetetlen, de Ausztria most először nyert Eb-meccset. Észak-Macedónia a vereségével nehéz helyzetbe sodródott, az...

Elbúcsúztak a halott anyától, feleségtől, ötezer-ötszáz forintot fizettek ezért

A férj azt mondja, lerázták, mindenki máshova küldte, mert nem érezték illetékesnek magukat a kellemetlen helyzetben.

Őrületes előtte-utána fotók: leszokott a heroinról, teljesen átváltozott

12 éves kora óta drogozott, 48 évesen lediplomázott!

Visszafordítják az ukrán határon azokat, akiket Szputnyik V vakcinával oltottak be

Politikai okok miatt fordíthatják vissza azokat az ukrán határon, akik Szputnyik V típusú vakcinával vannak beoltva.

Megszületett az Eb-k történetének 700. gólja, megvan a második legidősebb gólszerző és Ausztria első Eb-sikere is

A C csoportban is megkezdődtek a küzdelmek a 2021-es labdarúgó Európa-bajnokságon. Ausztria és története során először...

A járvány hozta meg az áttörést: ez a magyar ágazat úgy szárnyal, mint még soha

A hazai online kiskereskedelmi forgalom 2020-ban elérte a nettó 1046 milliárd forintot, először lépve át az 1000 milliárdos lélektani...

Marosi Ádám aranyérme tokiói kvótát is ért

A férfi csapat is győzött a kairói világbajnokságon.

Vége a Netanjahu-korszaknak Izraelben, Naftali Bennett az új miniszterelnök

Megszerezte a megválasztásához szükséges többséget az izraeli parlamentben a jobboldali Naftali Bennett vezette új koalíciós...

Djokovic 19. Grand Slam-trófeája

Cicipasz sem tudta megállítani a szerb teniszezőt.

Mit tegyek, ha száraz vagyok odalent?

Nőknél a nemi válasz képtelensége esetén, a hüvely nedvesedése, a csikló, és a kisajkak megduzzadása, illetve a mellek enyhe...

Sport

Egy dán orvos elmondta, mi okozhatta Eriksen szívmegállását

A futballista a Finnország elleni mérkőzésen esett össze a pályán, jelenleg kórházban van.

Hivatalos bejelentés érkezett Eriksen állapotáról

A dánok a közösségi médiában osztottak meg információt a finnek elleni Eb-meccsen összeeső futballistáról.

Otthagytam a tévéstúdiót, csak rohantam az esőben és arra gondoltam, hogy Eriksen nem halhat meg

A norvég Age Hareide korábban a dán válogatott szövetségi kapitánya is volt. Megrázóan beszélt Eriksen összeomlásáról.

Bognár György nem Eriksen újraélesztésétől lett bunkó

Ez persze nem mentség, de legalább nem lepődtünk meg annyira.

Eriksen drámájáról nyilatkozott a dán válogatott orvosa

Gyors orvosi segítség mentette meg az Inter futballistájának életét.

Ezt meg miért kellett? Kiakadtak a neten, ahogy Bognár György kommentálta Eriksen rosszullétét a dán–finn mecc...

A tévénézők felháborítónak tartják azt, ahogy Bognár György kommentálta Christian Eriksen rosszullétét és a meccs folytatását.

Az egyik tévétársaság bocsánatot kért az Eriksen drámai rosszullétéről készült sokkoló felvételek miatt

A nézők élesen bírálták a csatornát, amiért a szörnyű eset után nem kapcsolt vissza a stúdióba.

Michael Laudrup: Óriási hiba volt folytatni a dán-finn meccset

A dánok legendás focistája szerint az UEFA rossz döntést hozott Christian Eriksen rosszulléte után.

Éles kritikát kapott a válogatott

2008 és 2012 között három nagy tornát is megnyert, azóta viszont egyszer sem tudott a legjobb 16 csapaton túljutni a spanyol együttes. Jön az áttörés?

Ön elítéli Bognár György szavait?

Mint ahogyan arról a Blikk beszámolt Az Európa-bajnokság szombati napját döbbenetes események kavarták fel. A dánok legjobbja, Christian Eriksen egy bedobás után esett össze, a játékost ezt követően újra kellett

Az egész futballvilágot sokkolta Christian Eriksen drámája

A halálból hozták vissza a dán válogatott játékosát Koppenhágában. A focista drámája valamennyi csapattársát megviselte.

Megszólalt a kardiológus: lehet, hogy a pályán összeeső Eriksen profi pályafutása örökre véget ért?

Ahogyan azt a Blikk is megírta elképesztő drámának lehettek szemtanúi azok, akik tegnap akár élőben, akár a tévé képernyőjén keresztül kísérték figyelemmel a 2021-es Európa-bajnokság második napjának dán-fi

0

Bulvár

Ő a 77 éves Koltai Róbert párja: Ildikóval már 4 éve alkotnak egy párt

Koltai Róbert és Gaál Ildikó rendező szerelme a Batang felé című darabbal kezdődött.

Egy dán orvos elmondta, mi okozhatta Eriksen szívmegállását

A futballista a Finnország elleni mérkőzésen esett össze a pályán, jelenleg kórházban van.

Rebeka otthona – Egy budapesti 47 nm-es álomlakás

Budapest belvárosában, 47 négyzetméteren rendezte be első otthonát Rebeka, aki külföldi tanulmányai után a fővárosban kezdte el felnőtt életét. Ötletesen berendezett lakása mindannyiunkat inspirálhat a bátor sz

A béke szigete – Csodaerkély egy panelház 10. emeletén

Még mindig azt gondolod, hogy egy panel erkély csak egy panel erkély lehet? Ha eddig nem tudtunk meggyőzni ennek ellenkezőjéről, akkor görgess lejjebb. A most következő sikertörténet garantáltan egyszer s mindenkorra

Folyamatosan égeti a zsírt, és csökkenti a rossz koleszterinszintet: így működik a TLC-diéta

A TLC-diéta nemcsak fogyaszt, de a koleszterinszintet is csökkenti.

Amit a nyugdíjról eddig biztosan nem mondtak el Önnek

A nyugdíj, és a nyugdíjprobléma témáról egyre többen beszélgetnek az utcán is, mert az emberek érzik, hogy valami nincs rendben. Ezzel kapcsolatban számos olyan tévhit, és ki nem mondott tény kering, ami félreért

Megtalálták a 12 éves kisfiú holttestét

Hiába siettek gyorsan a kisfiú segítségére, már csak a holttestét találták meg.

Sváby András: Vicc az egész, feladtam.

Budapest - Évek óta harcol az álhírterjesztő oldalak ellen Sváby András, eredménytelenül. A Heti Napló műsorvezetője 2019-ben tett feljelentést miután egy kamuoldalon az ő főszereplésével tettek közzé egy cikke

Majka lángosozó kisfia tarol az Instán: Olivér fotójával nem tudtak betelni a rajongók

Összegyűjtöttük Majka kisebbik fiának legcukibb fotóit az Instagramról.

Hivatalos bejelentés érkezett Eriksen állapotáról

A dánok a közösségi médiában osztottak meg információt a finnek elleni Eb-meccsen összeeső futballistáról.

Az öregedés egyik biztos jele

A húzó fájdalom és a szemfáradtság szakértőnk szerint tipikus tünetei a szemszárazságnak.

„Én Bognár György helyében magam mondanék fel” – hatalmas a felháborodás a focis szakkommentátor szombati kije...

Már egy Facebook-oldalt is létrehoztak és aláírást is gyűjtenek, melyben a tévécsatornából való kirúgását követelik.

blogmorzsák

Egy sor érdekesség a negyven éves Indiana Jonesról

Negyven éve mutatták be a mozik Steven Spielberg és George Lucas közös mesterművét, Az elveszett frigyláda fosztogatóit.

Sosem találod ki, ki van ezen a fotón! Nem Pamela Anderson!

Szex(videó), drog, rock & roll! Pam and Tommy címmel készül sorozat a Hulura Pamela Ander­sonról és Tommy Lee-ről.

Egy új világba csöppenve

Milyen lehet Párizs egy kétéves szemével, aki szinte a járványba, a lezárásokba és a maszkok látványába született bele?

Kanye West kattintott és vége lett

A rapper ugyan egész jóban van válófélben lévő feleségével, de ez nem akadályozta meg abban, hogy kattintson.

Miért olyan zöld a matcha tea?

Az lehet az első gondolatunk, hogy az élénk zöld színért a klorofill a felelős...

5 nagyon hangulatos strand a Costa Bravan

Katalónia északi tengerpartját egész Európában a legnépsze­rűb­bek között tartják számon, nem véletlenül.

Pokol Béla bátor kiállá­sért elismerést érdemel

„Akit nem idéznek, az nulla, az tudósként nem teljesít.“

Egy furcsa Orbán-kijelentés margójára

A kormányfő szerint két évig sem­milyen migrációt nem kelle­ne engedni, az emberek a jóis­ten rendelése szerint születnek.

Mindenkinek ilyen pozició­ban kéne aludnia

Így aludjunk a gerincoszlop tehermentesítése érdekében, főleg akkor, ha fáj a hátunk.

Világszintű újításnak számít ez a most átadott magyar au­tópályaszakasz

A projekt azért fontos a kutatá­sokhoz, mert az autonóm jármű­vek fejlődése során először az autópályán kerülhetnek beveze­tésre az önvezető funkciók.

Bemutatkozott a Borz

A Lengyel Hadsereg vezetői a Nowa Deba-i gyakorlótéren a Dragon 21 hadgyakorlat ideje alatt nézhették meg páncélost.

0