Piacvezető a Leier a díszburkolat-piacon

Az év közepére piacvezető pozícióba került a hazai térburkolókő-piacon a győri székhelyű Leier-cégcsoport; részesedésük mintegy 24 százalékosra emelkedett - közölte a társaság az MTI-vel.


A piac egésze tavaly negyedével-ötödével zsugorodott, idén várhatóan 7-8 százalékkal szűkül, míg saját forgalmában a Leier 4-5 százalékos növekedést prognosztizál - jelezte Brieber László díszburkolat-üzletágvezető, aki hozzátette, számos új termékkel jelentek meg a piacon, erősödést elsősorban a prémium termékek piacán várnak, mivel a klasszikus, ipari jellegű burkolatok iránti kereslet 2010-ben is stagnál. A gazdasági válság mellett az időjárás is nehezítette a cégcsoport helyzetét; a mostoha körülmények, s kései enyhülés miatt csak április közepén indult be a piac, majd a májusi-júniusi esőzések miatt sokhelyütt leálltak a munkákkal. Júniusban így egyhavi lemaradásban voltak az értékesítéssel, de ezt mostanra sikerült a negyedére ledolgozniuk – közölte Brieber László. Megemlítette: a piaci szereplők zömétől eltérően a válság idején is folyamatosan fejlesztettek; a tavalyi évben milliárdos nagyságrendben költöttek gönyűi, pécsi és kiskunlacházi üzemeik bővítésére.

 

 

forrás:mti











Mire számít, milyen év vár Önre 2012-ben?