Ezt olvasta már?


Postarablás Győrben: Mi is történt?

Az eset pontosan Győr-Bácsán történt, ahol is a városiak számára sem annyira ismert postát rabolt ki a Postásrabló! Sok féle elmélet és feltevés kapta fel a fejét azóta, hogy vajon mi és miért is történhetett a postarablás valójában, illetve ki az elkövető, akit még mindig nem sikerült elfogni.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság fegyveresen elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított egy ismeretlen férfi ellen. A férfi pénteken 11 óra 20 perckor fegyverrel vagy annak utánzatával kirabolta a győri 6. számú postahivatalt.

- Gondoltam, még beelőzöm a postarablót - félig humorosan így kommentálta csekkfeladási kísérletét Barabás Lajos. De ő is hoppon maradt, mint mindenki, aki azt hitte, a pénteki bűncselekmény után hétfőn már nyitva lesz a hivatal. ˝Kedden próbálják meg˝ - kaptuk a jótanácsot. De nemcsak mi ütköztünk zárt ajtókba, így járt a hivataltól alig ötven méterre lakó Csimma László is, aki természetesen hallott a rablásról.

Még szép, hogy hallott erről Csimma László, hisz erről beszél most a környék. Kisbácsán, Győr családi házas övezetében ilyen eset eddig elképzelhetetlen volt. Azt is tegyük hozzá, hogy ezt a postát sem ismerik (ismerték eddig) nagyon a városban, a helyiek szerint ez lehetett az egyik ok, amiért a rablás célpontja lett.

 

Teóriák sok mindenre

Teóriák arra is vannak, hogy miért éppen 11 óra 20 perckor követte el az eddig ismeretlen férfi a rablást. Akár logikusnak is mondhatjuk, amit Csimma László is mondott: „Aki akarta, addigra már feladta a csekkeket; a szomszédos iskolában a gyerekek még tanulnak, illetve ebédhez készülődnek ilyenkor, nincsenek kint az udvaron. S a postáskisasszony is tart ebédszünetet, ezért aki aznapra postát tervezett be, az már biztosan csak egy óra után érkezett volna, fél tizenkettő körül már nem reszkírozott volna, hogy odaér vagy sem."

A vélemények megoszlanak arról, hogy az elkövető mennyire ismerhette a környéket és magát a postát. Az, hogy a postától nagyjából kétszáz méterre egy olyan körforgalom található, ahonnan három különböző irányba is el lehet menekülni, arra utal, hogy mindez nem volt ismeretlen az elkövető számára.

 

Egy postáskisasszony

Ha az illető tudta, hogy a hivatalban nincs kamera (mi úgy tudjuk, nincs, de ezen információnkat nem kívánta kommentálni a rendőrség), akkor biztosak lehetünk abban is: a postarabló járt korábban a kicsiny épületben. Ha nem tudta, szerencséje volt. S mivel egy munkatárs dolgozik az épületben (váltásban), így nagyobb ellenállásra sem kellett számítania az elkövetőnek. Tegnap volt ugyan egy biztonsági őr az épületben, de ő azért, hogy az üres hivatalra vigyázzon.

Az is biztos, hogy a rendőrség továbbra is keresi azt a 30–40 év közötti, 175–180 centiméter magas, átlagos testalkatú férfit, aki a bűncselekmény elkövetésekor fekete, felirat nélküli kapucnis pulóvert, sötétkék nadrágot, sportcipőt és sötét szövetkesztyűt viselt. Tegnap rákérdeztünk arra, hogy a hétvégén kiadott fantomképre érkeztek-e lakossági bejelentések, illetve igaz lehet-e az az információ, miszerint mintegy 800 ezer forintot vitt el a rabló; de a rendőrség a „nyomozással kapcsolatban – annak érdekeire hivatkozva – bővebb tájékoztatást" nem adott.

A rablás után elrendelt rendőrségi razzia pénteken délután viszont akkora dugót okozott Győrben is, hogy még a hétvégén is témát szolgáltatott a baráti, rokoni találkozókon. Volt, akinek a dugóban – a várakozás miatt – a benzin is kifogyott az autójából. Számos olvasónk kommentekben is felvetette azt, amit mi a rendőrségnek.

 

Mint kés a vajban

Az útlezárások valóban számos utat érintettek, de sokat egyáltalán nem; Marcalváros felé és a rabláshoz közeli Révfaluban például simán lehetett közlekedni, s az autópályára is fel lehetett jutni viszonylag simán. Mi alapján döntöttek az ellenőrzések helyszíneiről, illetve ha teljes zárást nem tudtak végezni Győr körül, akkor ez mennyivel volt több, mint látszatintézkedés?

Felvetődött az is, hogy legalább két óra eltelt a rablás után, mire az ellenőrzések jelentős számban elkezdődtek az utakon, ennyi idő alatt már rég el tudott szökni a rabló, akiről ráadásul csak nagyon általános leírás volt. Mit, kit néztek a rendőrök a megállított kocsikban?

Egymondatos választ kapunk csupán: „A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a győr-bácsai postafiók sérelmére elkövetett bűncselekmény kapcsán az elsődleges intézkedéseket a rendőrség szakmai protokollja alapján hajtotta végre."

Ennyi. Illetve még egy ígéret, hogy pénteken újabb információkkal szolgál a nyomozó hatóság. Addigra a posta is kinyit.

 

Forrás: kisalföld.hu/GYNL







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dráma Dunaújvárosban: sorra zárnak be az éttermek, vendéglátóhelyek és kisboltok

A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorának legújabb vendége ezúttal Magyar Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség...

Kiara Lord dilemmája: ártana Stohl Andrásnak a kapcsolatuk? „A környezete nem biztos, hogy jól reagálna...”

Egyre élesebb a küzdelem a TV2 A Nagy Ő című műsorában, ahol kétségkívül Kiara Lord az egyik legesélyesebb versenyző. A felnőttfilmes...

Ki ne hagyd. Ez a 6 fontos kerti feladatot nagyon megéri még tavasz előtt elvégezni.

Ha egész télen arra vágytál, hogy végre kimehess a kertbe, jó hírünk van: már nincs messze a tavasz! Addig is, hogy ne unatkozz, számos...

Észbontóan dögös: bikiniben mutatta meg csodás testét Metzker Viki

A népszerű DJ még egy újdonsággal is előállt.

Belső vizsgálatot indít a veszprémi kórház, miután hazaküldtek egy nyílt töréses MKKP-aktivistát

A kórház betegpanaszként kezeli a karácsonyi esetet, amit most kivizsgálnak.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0