Premier League - Szoboszlai: most még jobban koncentráltam, hogy jól találjam el a labdát
Vasárnap délután megszerezte az első gólját a Liverpool labdarúgócsapatának színeiben Szoboszlai Dominik, akinek volt már hasonló lehetősége, de akkor nem sikerült olyan jól eltalálnia a labdát, mint az Aston Villa elleni bajnoki harmadik percében.
hirdetés
"Gyakoroltuk edzésen ezeket a helyzeteket, két héttel ezelőtt volt is egy hasonló lehetőségem, de akkor körülbelül ötven méterrel fölé lőttem. Most még jobban koncentráltam, hogy jól találjam el a labdát, sikerült" - nyilatkozta a 3-0-ra megnyert találkozót követően a Liverpool csatornájának a magyar válogatott kapitánya, aki a harmadik percben egy szöglet utáni kipattanót 17 méterről ballal bombázott a hálóba.
"Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem az első gólomat az Anfielden. A közönség mindent megtesz értünk, mi pedig értük. Mindig azt szeretnénk, hogy tele legyen a stadion, mi pedig meg akarjuk mutatni nekik" - tette hozzá a 22 éves futballista, akit a mérkőzés legjobbjának is megválasztottak.
Szoboszlai Gera Zoltán, Priskin Tamás és Buzsáky Ákos után a negyedik magyar gólszerző a Premier League-ben. Ezt megelőzően az akkor a West Bromwich Albionban játszó Gera 2012. december 22-én, a Norwich ellen szerzett találata volt a legutóbbi magyar gól az angol élvonalban.
MTI
hírek innen, onnan
Tömegbaleset, kudarc, olaj a tűzre - nem kímélte Matolcsy György a kormány gazdaságpolitikáját
Varga Mihály pénzügyminiszter válaszában a jegybankot bírálta, és kijelentette, hogy az infláció elsősorban Matolcsy Györgyék...
Emberi láb lógott ki egy kukából New Yorkban, a rendőrség nyomozást indított
Az ügyben nyomozás indult, egyéb részletet azonban nem közöltek.
Hiába újult meg a Blaha, továbbra is rémes a környék közbiztonsága
A helyiek félnek a kábítószeres bandáktól.
Gáspár Evelinék is kint vannak a Ferencváros meccsén
Gáspár Evelin édesapjával és édesanyjával közösen látogatott ki a Ferencváros legutóbbi nemzetközi mérkőzésére.
Trap kapitány megszólalt a volt párjáról, Tóth Gabiról, elég velős a véleménye
Két évig alkottak egy párt, volt ideje jól megismerni az énekesnőt.
Pocsék napot zártak az európai tőzsdék
Gyengültek a vezető európai tőzsdék csütörtökön. Az olaj ára ugyanakkor hosszú emelkedést követően ismét csökkent.
Botrányos jelenet: így vette el a tizenegyest a Fraditól a spanyol bíró - videó
Az első félidőben egy gólt is elvettek a magyar bajnoktól, amely így is fordított a szünet előtt.
Megkergette a szórólapozókat a csepeli alpolgármester, az egyikük fidelitasos vezető lehetett
Borbély Lénárd polgármestert sarazó szórólapokat dobáltak postaládákba fiatalok, kergetőzés lett belőle.
A magyarok többsége az Európai Unióban maradna, de látszik az unióellenes propaganda hatása is
A magyarok továbbra is elkötelezett uniópártiak, 72 százalékuk a tagság mellett szavazna – ez derül ki a Policy Solutions kutatásából....
Ánusz alakú szobor készül az AIDS áldozatainak emlékére, a helyi lakosok nincsenek elragadtatva
Videó is mutatja, pontosan hogy néz ki a tervezett szobor, ami már felállítása előtt közröhej és közfelháborodás tárgya lett.
Már az úttest is beszakadt, de a tiltás ellenére is folytatják az építkezést az újbudai utcában
Hiába tiltotta meg a kormányhivatal az építkezés folytatását, és zárta le a területet a NAV, ma is zajlott egy szálloda építése az...
Mi lesz a kamattámogatott hitelekkel? – a nyilvánosság előtt mondott ellent egymásnak Varga Mihály és Kocsis Máté
Nincs szó sem bankadó emelésről, sem a kamattámogatott hitelek átalakításáról, ezt mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője....
Sport
Agyonvertek egy családapát a stadionban – videóval
Halálra vertek az 53 éves családapát, Dale Mooneyt a New England Patriots–Miami Dolphins NFL-mérkőzésen a Gillette Stadion – számolt be róla a Bild.
Leroy Sané: „Elég volt a hibákból, túl sok már ez." – reakciók a Bayern–MU rangadó után
Bár a 27 esztendős támadó vezetést szerzett a Bayern München–Manchester United Bajnokok Ligája-mérkőzésen, nem teljesen elégedett.
Friss hírek érkeztek Szoboszlairól
A Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool az osztrák LASK Linz otthonában kezdi meg szereplését csütörtökön az Európa-liga csoportkörében. Liverpooli sajtóhírek szerint azonban Szoboszlainak megszakadhat a nagy
Rengeteg pénzből tették tönkre a világ egyik legjobb csapatát
45 éve nem történt ekkora szégyen az angol sztárcsapattal, ez már tényleg a történelmi mélypont.
Valter Attila brutális autóbalesetet szenvedett csapattársa befejezi a bringázást
A belga versenyzőt rövid ideig mesterséges kómában is tartották, majd egy defibrillátort ültettek be neki.
Huszonöt éve halt meg a világ leggyorsabb nője – videókkal
1998. szeptember 21-én hunyt el a háromszoros olimpiai bajnok amerikai Florence Griffith-Joyner, a világ leggyorsabb nője. A 100 és 200 méteres síkfutásban a mai napig világrekorder „Flo Jo” nemcsak a pályán elért
Szoboszlai Dominiknak új rajongója van – videóval
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend Angliában Szoboszlai Dominik, akiről a Liverpool korábbi támadója, Peter Crouch is elmondta a véleményét.
Szoboszlai Dominik kimaradt a Liverpool kezdőcsapatából
Nem nevezte a LASK Linz elleni kezdőcsapatba Szoboszlai Dominikot a Liverpool FC vezetőedzője, Jürgen Klopp.
Ezzel a gyönyörű lánnyal ért véget Szoboszlai Dominik kapcsolata
Szoboszlaival kapcsolatban jelenleg mindennek hírértéke van, annak is, hogy most szakított a barátnőjével.
Újabb válogatott labdarúgó szakított a kedvesével
Ezúttal egy világbajnok labdarúgó jelentette be, hogy már külön utakon jár a feleségével.
Messi megsérült, Gazdag Dániel hőssé vált a 97. percben
A magyar válogatott focista nagyon fontos gólt szerzett az MLS-ben.
Löw a favorit a török válogatott kispadjára
A szakember a szerdán hivatalosan is menesztett Stefan Kuntzot válthatja.
Bulvár
Vétózott az Orbán-kormány, hátat fordíthatnak az országnak az amerikai cégek
Ilyen hatásokkal járhat az amerikai-magyar adóegyezmény felmondása.
Szomorú hír jött Terence Hillről, búcsúzik a sztár - lassan felkészülhetünk arra, hogy egy újabb megszokott do...
Szinte hihetetlen, hogy a legendás sorozatban ez most megtörténik.
Kiderült. Ekkora nyugdíjkorrekció érkezik, itt vannak a számok
Két és félmillió embert érinthet, itt az összeg, ami érkezik a nyugdíjasoknak.
Ez állhatott Szoboszlai Dominik és Gécsek Fanni közé? Megdöbbentő ami történt
A Liverpool sztárja és gyönyörű párja három év után döntöttek a szakítás mellett. Szoboszlai Dominik és Gécsek Fanni között korábban lángolt szerelem.
Nem várt helyről kaphat segítséget az Ukrajna által megfenyegetett Magyarország
A közbenjáró szerv konstruktív megoldásra törekszik a gabonavitában.
Így igazította el Orbán a fideszeseket Esztergomban
Most a szuverenitás megőrzéséért kell harcolniuk Brüsszellel és a Soros-birodalommal.
Meztelenül sétált ki a zuhany alól a férfi: sokkot kapott, amikor meglátta, ki ácsorog a hálószobájában
Kirk Forbes békésen múlatta az időt a fürdőszobájában: élvezte, ahogy a zuhanyból áradó vízsugár simogatja a testét, majd anyaszült meztelenül lépett ki a helyiségből.
„Csak bámulunk, kik ezek a nagy szakállú emberek” – hárombusznyi vendégmunkás lakik egy hajdúszoboszlói panzió...
A török és filippínó vendégmunkások nem értik, a helyieknek mi a baja velük.
Az orosz hadsereg rászabadította a poklot az ukránokra
Több város is lángokba borult.
Darabokban árulják az egyik legnagyobb magyar céget
Garázsok, lakóház, külterületi raktárépületek, kultúrház sport- és ipartelep, céges részesedések. Így zajlik a végkiárusítás a Dunaferrnél.
Mindenki erről beszél. Hihetetlen helyen lakott a bebörtönzése előtt Lagzi Lajcsi
Sokan nem is tudták.
Kiderült, ki volt az esztergomi robbantó: a zsidóktól a magyar kormány tagjaiig mindenkit gyűlölt a férfi
A kigyúrt J. László korábban masszőrként dolgozott. Becsületsértés miatt körözte a rendőrség.
blogmorzsák
Nagy trappista sajt teszt
A leggyakrabban vásárolt sajtféle a trappista. Sokoldalúan felhasználható, olcsó, elérhető. De melyik a legfinomabb?
A fekete gyöngyszem - Wanbo TT projektor teszt
Ezzel a Netflix leugrik a vászonról.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál