Ezt olvasta már?


Priskin Tamás, az ETO FC Győr támadója bízik a közeli visszatérésben

Nagy tervekkel vágott neki az őszi idénynek Priskin Tamás, az ETO FC Győr 63-szoros magyar válogatott támadója.


hirdetés

Azt remélte, hogy jó játékkal és gólokkal tudja segíteni a társakat, de ezekből önhibáján kívül eddig semmi sem valósult meg. A második fordulóban a Szeged elleni mérkőzésen a szünetben le kellett cserélni és azóta nem is lépett pályára.

„Sajnos előbb a combközelítő izmomban keletkezett egy gyulladás, majd nem sokkal később durván beszakadt az izom, ezért nem tudtam játszani. Mindez augusztus elején-közepén történt, azóta előbb rehabilitációs munkát végeztem, majd a héten kezdtem el a labdás edzéseket. Egyelőre nem a csapattal együtt készülök, de remélem, hogy a jövő héten már teljes értékű edzésmunkát tudok végezni. Nagyon hiányzik a játék, jó lenne minél hamarabb visszatérni a pályára. Bízom benne, hogy Kazincbarcikán már ott lehetek a csapatban” – említette Priskin Tamás, aki kapitányként igazi vezér az öltözőben, felnéznek rá a többiek.

Tovább a teljes cikkre







0
0

hírek innen, onnan

Cukorbetegség terápia: ezek a leggyakoribb hibák a diabétesz kezelésében

A cukorbetegség terápiája igen összetett, melyben nagy szerepe van az orvos szakértelmének, valamint a beteg együttműködésének.

Sporttal egy elfogadóbb társadalomért

Elindult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Scitec Nutrition közös kampánya.

A védelmi innováció támogatásának döntő szerepe Magyarországon és Európában

A mai gyorsan változó geopolitikai környezetben fontos a védelmi innováció támogatása.

4 dolog a szexben, ami kizárólag a hatalomról szól

A szexuális dominancia pszichológiája komplex és sokrétű. A jelenség több mindennel magyarázható: valaki irányítani akar, valaki...

Elkeserítő: kiderült, mennyit tudnak megtakarítani a magyar fiatalok

Az OTP Bank friss felmérése szerint a fiatalok ötöde alig 500 forintot tud spórolni havonta. MTI/Koszticsák Szilárd Az OTP Bank friss...

Németh Zsolt: a többpólusú világ veszélyes, egységesülésre volna szükség

Meglátása szerint Ukrajna épp sikeresen tereli vissza a frontvonalat keletre. Azt javasolná, most lépjen közbe a világpolitika és...

Kiss Ambrus: Sikeres volt Budapest túlélőprogramja

Pozitívba fordult a főváros számlaegyenlege.

Több ezer orosznak mennie kell Lettországból

November végéig el kell hagynia azoknak az oroszoknak Lettországot, akik nem kértek határozatlan idejű tartózkodási engedélyt.

Az önkormányzat szerint sikeres volt Budapest túlélőprogramja, már pluszban van a folyószámla

Nem arról van szó, hogy „találtak ennyi pénzt a rendszerben”, hanem átütemezték a kifizetéseket szeptember 15. utánra.

Drágulhat a cukor, miután India nem tud exportálni

India várhatóan leállítja a cukorexportot a 2023-24-es szezonban a termelés csökkenése miatt. Hét év óta ez az első alkalom, hogy az...

Csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Mind az első alkalommal, mind a tartósan munkanélküli segélyt kérők számának csökkenése ismét az amerikai gazdaság...

Hajdu János: A TEK minden szakmai protokollt betartott az esztergomi robbantás előtt

A több mint négyórás tárgyalás során a fenyegetőző egyszer sem említette, hogy robbantani akar, ugyanakkor eltervezhette, hogy akár a...

0

Sport

Agyonvertek egy családapát a stadionban – videóval

Halálra vertek az 53 éves családapát, Dale Mooneyt a New England Patriots–Miami Dolphins NFL-mérkőzésen a Gillette Stadion – számolt be róla a Bild.

Leroy Sané: „Elég volt a hibákból, túl sok már ez." – reakciók a Bayern–MU rangadó után

Bár a 27 esztendős támadó vezetést szerzett a Bayern München–Manchester United Bajnokok Ligája-mérkőzésen, nem teljesen elégedett.

Friss hírek érkeztek Szoboszlairól

A Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool az osztrák LASK Linz otthonában kezdi meg szereplését csütörtökön az Európa-liga csoportkörében. Liverpooli sajtóhírek szerint azonban Szoboszlainak megszakadhat a nagy

Rengeteg pénzből tették tönkre a világ egyik legjobb csapatát

45 éve nem történt ekkora szégyen az angol sztárcsapattal, ez már tényleg a történelmi mélypont.

Valter Attila brutális autóbalesetet szenvedett csapattársa befejezi a bringázást

A belga versenyzőt rövid ideig mesterséges kómában is tartották, majd egy defibrillátort ültettek be neki.

Huszonöt éve halt meg a világ leggyorsabb nője – videókkal

1998. szeptember 21-én hunyt el a háromszoros olimpiai bajnok amerikai Florence Griffith-Joyner, a világ leggyorsabb nője. A 100 és 200 méteres síkfutásban a mai napig világrekorder „Flo Jo” nemcsak a pályán elért

Szoboszlai Dominiknak új rajongója van – videóval

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend Angliában Szoboszlai Dominik, akiről a Liverpool korábbi támadója, Peter Crouch is elmondta a véleményét.

Ezzel a gyönyörű lánnyal ért véget Szoboszlai Dominik kapcsolata

Szoboszlaival kapcsolatban jelenleg mindennek hírértéke van, annak is, hogy most szakított a barátnőjével.

Szoboszlai Dominik kimaradt a Liverpool kezdőcsapatából

Nem nevezte a LASK Linz elleni kezdőcsapatba Szoboszlai Dominikot a Liverpool FC vezetőedzője, Jürgen Klopp.

Újabb válogatott labdarúgó szakított a kedvesével

Ezúttal egy világbajnok labdarúgó jelentette be, hogy már külön utakon jár a feleségével.

Messi megsérült, Gazdag Dániel hőssé vált a 97. percben

A magyar válogatott focista nagyon fontos gólt szerzett az MLS-ben.

Löw a favorit a török válogatott kispadjára

A szakember a szerdán hivatalosan is menesztett Stefan Kuntzot válthatja.

0

Bulvár

Vétózott az Orbán-kormány, hátat fordíthatnak az országnak az amerikai cégek

Ilyen hatásokkal járhat az amerikai-magyar adóegyezmény felmondása.

Kiderült. Ekkora nyugdíjkorrekció érkezik, itt vannak a számok

Két és félmillió embert érinthet, itt az összeg, ami érkezik a nyugdíjasoknak.

Ez állhatott Szoboszlai Dominik és Gécsek Fanni közé? Megdöbbentő ami történt

A Liverpool sztárja és gyönyörű párja három év után döntöttek a szakítás mellett. Szoboszlai Dominik és Gécsek Fanni között korábban lángolt szerelem.

Nem várt helyről kaphat segítséget az Ukrajna által megfenyegetett Magyarország

A közbenjáró szerv konstruktív megoldásra törekszik a gabonavitában.

Így igazította el Orbán a fideszeseket Esztergomban

Most a szuverenitás megőrzéséért kell harcolniuk Brüsszellel és a Soros-birodalommal.

„Csak bámulunk, kik ezek a nagy szakállú emberek” – hárombusznyi vendégmunkás lakik egy hajdúszoboszlói panzió...

A török és filippínó vendégmunkások nem értik, a helyieknek mi a baja velük.

Darabokban árulják az egyik legnagyobb magyar céget

Garázsok, lakóház, külterületi raktárépületek, kultúrház sport- és ipartelep, céges részesedések. Így zajlik a végkiárusítás a Dunaferrnél.

Összeomlott az OTP, miután Varga Mihály belengette, Kocsis Máté cáfolta az új bankadót

Ritka érdekes szituáció zajlott a nap folyamán: a Fidesz frakcióvezetője cáfolta a pénzügyminisztert, jóllehet utóbbi csak lehetőségekről beszélt a költségvetés kiigazítása kacsán, nem eldöntött intézkedés

Kiderült, ki volt az esztergomi robbantó: a zsidóktól a magyar kormány tagjaiig mindenkit gyűlölt a férfi

A kigyúrt J. László korábban masszőrként dolgozott. Becsületsértés miatt körözte a rendőrség.

Több mint 140 embert rúgnak ki októberben ettől a magyarországi multitól

A leépítések várhatóan novemberben és decemberben is folytatódnak.

blogmorzsák

Nagy trappista sajt teszt

A leggyakrabban vásárolt sajtféle a trappista. Sokoldalúan felhasználható, olcsó, elérhető. De melyik a legfinomabb?

Kézműves flottakezelés

Egy újabb ransomware áldozat.

A fekete gyöngyszem - Wanbo TT projektor teszt

Ezzel a Netflix leugrik a vászonról.

0