Programajánló! Amerikai autó és Rednex Komáromban, barokk Győrben
Ne unatkozzon a hétvégén!
Már izzítják a V8-as vasakat, hétvégén kezd a 18. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál
18. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál – augusztus 8-11. Komárom, Monostori erőd
Az amerikai autósok, az extrém endurosok és a freestyle motocrossos fenegyerekek is már készülnek, hiszen a hétvégén startol a 18. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál.
A benzinfaló izomkolosszusoktól az oldtimer gyönyörűségekig, több mint 1500 amerikai autó veszi be a Monostori erődöt a hétvégén. Nagy erőkkel vonulnak fel a legnépszerűbb istállók, a legújabb 2019-es újdonságokat hozzák, jön a Ford, a Jeep és a Dodge ménes is.
Indulj el az erőd egyik végéből és mire átérsz a másikra már megszámlálni sem tudod majd, hányszor estél szerelembe egy-egy tengerentúli csoda láttán. Emellett lesz autóbemutató, Low Rider Show és Big Foot Autótaposás, gumifüst verseny, a bátrak az off road pályán is kipróbálhatják magukat és természetesen a nagy amerikai autós felvonulás sem marad el.
King of the Fort – adrenalin bomba kétkeréken
Farönkökön, traktorgumi akadályokon és veszélyes ugratókon át vezet az út a King Of the Fort címhez. Míg a freestyle motocrossos srácok a gravitációt legyőzve brillíroznak a levegőben 20-30 méteres ugrásaikkal, addig az enduro versenyzők az Erőd Királya címért szállnak harcba az Extrém Enduro Bajnokságon.
Country & rock and roll
A két-, és négykerekű izgalmak után éjszaka sem áll meg az élet a fesztiválon. Ha azt mondjuk Cotton Eye Joe, akkor már tudod, hogy a sztárvendég a Rednex lesz. A banda már nagyon készül, videóüzenetükben azt is elárulták, hogy izgatottan várják, hogy belevethessék magukat az amerikai autós forgatagba és megcsodálhassák az oldtimer szépségeket. Zenei fronton a Zorall és a Kiss Forever Band is keményen odateszi majd magát, az amerikai country és rockabilly vonalat pedig a B’15 Truckabilly Trio és A Nyughatatlan zenekar viszi tovább.
Amerikai közelebb van, mint gondolnád. Írd be a következő GPS koordinátákat: 47.7497697 / 18.0979214 és irány Komárom. Ha meglátod a Duna csillámló habjait és feltűnnek a láthatáron a Monostori erőd körvonalai, akkor már csak egy ugrásra vagy attól, hogy fenékig merülj az amerikai életérzésben.
3 nap, 1 esküvő, barokk időutazás a fesztiválon Győrben
27. Barokk Esküvő - program
08. 09., péntek
17.50 óra: Barokk gyerektánc.
Helyszín: Széchenyi tér, Barokk kert melletti tér.
18 óra: Szenvedélyes barokk – a Rosella régizene-együttes koncertje. Helyszín: Széchenyi tér, Barokk kert.
19 óra: Barokk jelmezes felvonulás. Zenészek, táncosok, zászlóforgatók, kisasszonyok és urak sétája a Baross úton a Széchenyi térről a megyeháza előtti térre és vissza.
20 óra: Szerenád a menyasszonynak – a vőlegény ajándéka szíve választottjának. Szerelmi ábécé – operaszösszenet. Helyszín: Széchenyi tér, Barokk kert.
21 óra: Filmvetítés: A vasálarcos. Belépőjegy: 1000 Ft. Helyszín: Triangulum Galéria. 21 óra: Bélyei Adél hárfakoncertje. Helyszín: Széchenyi tér, Barokk kert. 21 óra: A sevillai borbély. Helyszín: Radó-sziget.
Mutatjuk, milyen forgalmi változásokra kell számítanunk a Barokk Esküvő idején Győrben >>
08. 10., szombat
10–20 óra: Kézművesek vására, pantomimesek, táncosok, zenészek produkciói. Helyszín: belvárosi utcák.
10–13 és 16–20 óra: Gyermekprogramok. Csupa Csoda Vándorjátszótér. Keresd meg, számold meg! – a barokk szépségei a belvárosban – felfedező játék gyerekeknek. Barokk kódfejtő, kincskereső játék nagyobbaknak. Kézművesjátszóház – barokk apróságok készítése. Sokpróba-játék lovagoknak és kisasszonyoknak. Helyszín: Széchenyi tér.
Barokk kávétér. Bábjáték-automaták, kézművesvásár, diafilmszínház kicsiknek és nagyobbaknak. Helyszín: a Baross út és a Kazinczy utca kereszteződése.
10–18 óra: Barokk mindennapok, avagy a seborvostól a markotányosnőig – életmód-rekonstrukció és táborélet – a Mare Temporis Hagyományőrző Egyesület bemutatója. Helyszín: Apátúr-ház előtti tér.
10 óra: Toronyzene. Közreműködik a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola trombita tanszaka.
10.10 óra: Terményáldás. Helyszín: Széchenyi tér, Barokk kert.
10.40 óra: Gyerekszerenád.
Purcell, Händel műveiből. Közreműködnek az Ács Mihály Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (Bakonyszentlászló) diákjai, valamint Kánai Karolina. Helyszín: Széchenyi tér, Barokk kert.
10.40 óra: Barokk táncok.
A Kisalföld Táncegyüttes és a Fresco Ballo Zászlóforgató és Zászlódobáló Csoport előadása. Közreműködik a Camerata Sumynona régizene-együttes. Vezető: Ruppert László. Helyszín: Baross út.
11 óra: Szász Ilona: A Holdkirály palotája. Az Aranyszamár Bábszínház interaktív mesejátéka. Helyszín: Széchenyi tér, Apátúr-ház előtti színpad.
15.30 óra: Toronyzene. Közreműködik a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola trombita tanszaka.
15.45 óra: A só – a Ládafia Bábszínház előadása. Bábjáték. Helyszín: Széchenyi tér, Apátúr-ház előtti színpad.
16.30 óra: Duo Dictum. Jank Petra: cselló. Kovács Bálint: blockflöte. Helyszín: Széchenyi tér, Barokk kert.
17, 18, 19, 20, 21 óra: Rémségek Pincéje – sétálószínházi előadás új epizódokkal! Belépő: 1000 Ft/felnőtt, diák, nyugdíjas: 500 Ft. Csak 10 éven felülieknek! Helyszín: Győr Megyei Jogú Város Levéltára (Rákóczi Ferenc utca 1.).
17.45 óra: Bolond esküvő – a Barokk Esküvő ceremóniájának paródiája. Közreműködnek a dunaszerdahelyi Rivalda Színház színészei. Helyszín: Széchenyi tér, Apátúr-ház előtti színpad.
18.15 óra: A III. Frizurette Fodrászverseny eredményhirdetése. Helyszín: Széchenyi tér, Barokk kert.
18.30 óra: Szvitek és táncok. Az Arrabona Rézfúvós Kvintett koncertje. Helyszín: Széchenyi tér, Barokk kert.
18.40 óra: Barokk táncok és gyerektáncok. Helyszín: Dunakapu tér.
19 óra: Barokk felvonulás. Útvonal: Dunakapu tér–Teleki utca–Árpád út–Baross út–Király utca–Bécsi kapu tér–Radó-sziget.
19.30 óra: Örömzene a XVIII. századból. A Simplicissimus kamarazene-együttes muzsikál. Helyszín: Dunakapu tér.
20 óra: Barokk Esküvő. A ceremónia során kiderül, hogyan fogadott egymásnak örök hűséget egykor, a XVII. században egy magyar főúri pár. Menyasszony: Szőke Hajnalka. Vőlegény: Krausz Attila. Helyszín: Radó-sziget.
20 óra: Shades of Bach – Bach-zene szaxofonon. Helyszín: Széchenyi tér, Barokk kert.
21 óra: Rézváros legendája – akrobatikus tüzes bemutató – a Mare Temporis Hagyományőrző Egyesület előadása. Helyszín: Széchenyi tér.
21 óra: Barokk mulatság tánccal. Helyszín: Radó-sziget.
21 óra: 27 idegen igen – filmvetítés. Belépőjegy: 1000 Ft. Helyszín: Triangulum Galéria (Gutenberg tér 2.).
21 óra: Mesélnek a házak by night. Fesztiválséta – ingyenes idegenvezetés. Indulás: Bécsi kapu tér.
21 óra: Angyalok a győri éjszakában. Fesztiválséta – ingyenes idegenvezetés. Indulás: Gutenberg tér, Frigyláda-szobor.
21.30 óra: Nászmenet. Balázs Gergely hegedűművész koncertje. Helyszín: Széchenyi tér, Barokk kert.
08. 11., vasárnap
10–20 óra: Kézművesek vására, pantomimesek, táncosok, zenészek produkciói. Helyszín: belvárosi utcák.
10–13 és 16–20 óra: Gyermekprogramok. Helyszín: Széchenyi tér.
Barokk kávétér. Helyszín: a Baross út és a Kazinczy utca kereszteződése. 10–18 óra: Barokk mindennapok, avagy a seborvostól a markotányosnőig – életmód-rekonstrukció és táborélet – a Mare Temporis Hagyományőrző Egyesület bemutatója. Helyszín: Apátúr-ház előtti tér. 10 óra: A barokk templomok titkai. Fesztiválséta – ingyenes idegenvezetés. Indulás: Bécsi kapu tér. 10.30 óra: Toronyzene. Közreműködik a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola trombita tanszaka. Helyszín: Lloyd palota erkélye (Széchenyi tér). 10.30 óra: Százszorszép Bóbiska. Majoros Ági Bábszínháza. Egyszemélyes bábjáték Edith Nesbith tündérmeséje nyomán. Helyszín: Széchenyi tér, Apátúr-ház előtti színpad. 10.40 óra: Barokk táncok és zászlóforgatók. Helyszín: Baross út. 11 óra: Barokk Aurora Folk Glamour performance. Helyszín: Baross út. 11.30 óra: Barokk Gasztroshow. Helyszín: Széchenyi tér, Apátúr-ház előtti színpad.
16 óra: Toronyzene. Helyszín: Lloyd palota erkélye (Széchenyi tér).
16.10 óra: Guruló cirkusz – vásári bábjáték. Helyszín: Széchenyi tér, Apátúr-ház előtti színpad.
17 óra: Halálian jó történet. A Barboncás Társulat előadása. Helyszín: a Baross út és a Kazinczy utca kereszteződése.
17 óra: Barokk Aurora Folk Glamour performance. Helyszín: Baross út.
17.30 óra: Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló. Helyszín: Széchenyi tér, Apátúr-ház előtti színpad.
17.30 óra: Barokk jelmezes felvonulás. 18 óra: Barokk ügyességi torna. A játék hangulatához a Szigony zenekar muzsikájával járul hozzá. Helyszín: Radó-sziget.
19 óra: Vivalditól a sanzonig.
Szász Szabolcs és Novák Attila produkciója közel fél évtizedes közös munka eredménye. Helyszín: a Baross út és a Kazinczy utca kereszteződése. 19 óra: Azért a kis bolondságért… – magyar népi pajzánságok. Fabók Mancsi Bábszínházának előadása felnőtteknek. Helyszín: Széchenyi tér, Apátúr-ház előtti színpad. 20 óra: Szenvedélyes szerelmek a zeneirodalomban a barokktól a XX. századig. Helyszín: Széchenyi tér, Barokk kert.
20.30 óra: Bachtól Djangóig
A Swing a la Django új, nagyszabású produkciója. Helyszín: Radó-sziget.
forrás: kisalfold.hu
hírek innen, onnan
Rájuk sem ismerni: ennyit változtak Az Ördög Pradát visel sztárjai
Van, aki szó szerint Semmit nem változott!
Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Dráma Dunaújvárosban: sorra zárnak be az éttermek, vendéglátóhelyek és kisboltok
A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorának legújabb vendége ezúttal Magyar Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség...
Kiara Lord dilemmája: ártana Stohl Andrásnak a kapcsolatuk? „A környezete nem biztos, hogy jól reagálna...”
Egyre élesebb a küzdelem a TV2 A Nagy Ő című műsorában, ahol kétségkívül Kiara Lord az egyik legesélyesebb versenyző. A felnőttfilmes...
Ki ne hagyd. Ez a 6 fontos kerti feladatot nagyon megéri még tavasz előtt elvégezni.
Ha egész télen arra vágytál, hogy végre kimehess a kertbe, jó hírünk van: már nincs messze a tavasz! Addig is, hogy ne unatkozz, számos...
Észbontóan dögös: bikiniben mutatta meg csodás testét Metzker Viki
A népszerű DJ még egy újdonsággal is előállt.
Belső vizsgálatot indít a veszprémi kórház, miután hazaküldtek egy nyílt töréses MKKP-aktivistát
A kórház betegpanaszként kezeli a karácsonyi esetet, amit most kivizsgálnak.
Még senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként az MNB-ügyben
Pedig már közel egy éve tart a nyomozás.
"Megkérdeztem tőle, van-e erre gyógymód" - Agárdi Szilvi hisz a csodákban látássérülésével kapcsolatban is
"Úgy mentem oda, hogy nem voltak nagy elvárásaim..."
A tapsvihar sem gyógyítja a lelket: szívszorító, amit Galambos Lajos elárult
Sejteni lehetett, de...
4,5 millió lányt fenyeget idén a nemi szerv megcsonkításának veszélye
Főleg afrikai, ázsiai és közel-keleti országokban gyakori eljárás.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Büntetők után lett Európa-bajnoki ezüstérmes a női vízilabda-válogatott
Kevés kellett volna az Eb-aranyhoz.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Bulvár
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen
Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


