Ezt olvasta már?


Ráncfelvarrás a szigetközi kerékpárúton: tart a felújítás Győr és Dunaszeg között

A harmincéves, repedt, töredezett, fagyökerektől felnyomódott aszfaltra ráfér a helyreállítás. A közútkezelő tavaly vette át a külterületi szakaszokat.

A Magyar Közút Nzrt. a közbeszerzésen kiválasztott kivitelezővel (a Strabaggal) szerződést kötött a Győr és Dunaszeg közötti kerékpárút felújítására (mely az EuroVelo6 hálózat része). A felújítás során Győr–Dunaszeg– Gyulamajor között a külterületi, a Közút által üzemeltetett szakaszokon újítják fel a kerékpárutat.

 

Így aztán a belterületi részeken nyártól is még döccenhet a bicikli. Babos Attila dunaszegi polgármester szerint az is jó hír, hogy a külterületi szakasz végre megújul: nekik ilyen szempontból szerencséjük van, hisz a falun átmenő bicikliút nagy része csak kerékpársáv. A szomszédos Győrladaméron viszont szinte végig belterületen fut a kétkerekűeknek épített aszfaltcsík. Babos egyébként úgy látja, a közút tavaly nemcsak átvette, azóta rendben is tartja a külterületi részeket, melyeket lassan 30 éve aszfaltoztak.

 

Repedések ellen – A külterületi szakaszon már tart a szigetközi kerékpárút felújítása. Fotó: Mészáros Mátyás Rubint Tibor a napokban biciklijével tekert a szigetközi kerékpárút győri szakaszán. „Épp ideje" – így fogadta a hírt, hogy felújítják a Dunaszegig tartó szakaszt. „Győrújfalun lakik a fiam, gyakran tekerek arra, rettenetesen rossz állapotban lévő szakaszokon hajtok a biciklivel. A felújítás idején türelmesek leszünk, remélem, kifizetődik, s utána sokkal jobb aszfaltcsíkon közlekedhetünk."

 

A kivitelezés során a növényzettel benőtt padkát lenyesik, majd a burkolaton kialakult kereszt- és hosszirányú repedéseket tisztítják, kiöntik a hézagokat. Ahol így nem javítható, ott az összetört burkolatfelületeknél új pályaszerkezetet kell építeni, majd új kopóréteget építenek rá. A kivitelezés során a burkolat károsodását okozó fákat kivágják. A felújított kerékpárút mellett két oldalon új padka épül, az út és a kerékpárút között új vízelvezető árkot alakítanak ki.

 

Az építéssel érintett szakaszokon a kerékpárutat lezárják (a felújítást egyébként szakaszolva végzi a kivitelező). A munkaterület mellett „saját felelősségre tolt kerékpárral lehet közlekedni", vagy a kerékpárosok az 1401-es úton folytathatják útjukat: emiatt fokozott kerékpárosveszélyre kell számítani a szigetközi úton, melyre táblák hívják fel a közlekedők figyelmét. A kivitelezési munkák idején (ha szükséges) félpályás korlátozást vezetnek be a szigetközi úton a Győr felé haladóknak. Ekkor a forgalmat jelzőőrök irányítják, előzési tilalom és óránkénti 40 kilométeres sebességkorlátozás várható. A kivitelezés várhatóan három hónapig tart majd.

 

 

 

forrás: kisalfold.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor: ebből legyen elég.

Zelenszkij fenyegetőzik, Brüsszel európai katonákat küldene a frontra. Ebből legyen elég! Mondjunk nemet a háborúra! – hangzik el abban...

Bejelenteni vagy engedélyeztetni kell a mezőgazdasági kutat?

A kút mélysége, célja és elhelyezkedése dönti el, milyen eljárás vonatkozik rá.

Károly királyt és Vilmos herceget figyelmeztették: a brit monarchia össze is omolhat, ha nem változtatnak

A brit monarchia sérülékenységére hívta fel a figyelmet a népszerű újságíró.

Közleményt adott ki a rendőrség szombaton egy szabadnapos rendőrről – ez történt Vecsésen

Egy vecsési körzeti megbízott bizonyította, hogy a rendőri hivatás nem ér véget a szolgálati idő lejártával.

Végre kiderült: ezért tekernek egyre többen alufóliát a kilincsre — a szakértő elárulta az egyszerű okot.

Elsőre furcsán hangzik, de szakértők szerint nem valami szeszélyről vagy szokatlan „kütyüőrületről” van szó — a magyarázat...

Ezért nem szabad teljesen elzárni az üres szobákban a radiátort

Télen, amikor a fűtésszámla az egekbe szökik, sokan próbálnak spórolni azzal, hogy a nem használt szobák radiátorait teljesen...

Sokkoló Pentagon-felvételek: UFO-t fényképezett le egy katonai drón

Jeremy Corbell oknyomozó újságíró, dokumentumfilm-készítő és a Weaponized Podcast társműsorvezetője a héten hozta nyilvánosságra a...

A Nagy Ő versenyzője ma már bánja, hogy bunkó volt Andrással

Azt mondja az izgalom és az idegen élethelyzet miatt volt egy kissé „bunkó” Stohl Andrással.

Ébredj lapos hassal: ez az esti két összetevős ital alvás közben pucolja ki a szervezetedet

Sokan küzdenek azzal a frusztráló jelenséggel, hogy hiába figyelnek az étkezésre napközben, reggelente mégis puffadtan, elnehezülve és...

Botrányba fulladt a téli olimpia megnyitója, rosszul kezdődött a világrengető sportesemény

Megkezdődött a XXV. téli olimpia pénteken, a február 22-ig tartó játékokat hivatalosan Sergio Mattarella olasz elnök nyitotta meg a...

Lázár János a Városliget „ékkövének” árát is elszámolta

Rájár a rúd a miniszterre: akár „potom” 100 milliárdból is megépülhet(ne) az új Nemzeti Galéria.

0

Sport

Üzent a magyar teniszezőt megalázó ukrán Olijnyikova: „A seregben büszkék rám”

Az ukrán teniszező korábban nem fogott kezet Bondár Annával.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Szoboszlai követelése megosztó az angolok szerint – dupla fizetés, speciális záradék

Zajlanak a tárgyalások a magyar középpályás új szerződéséről, ezt véleményezik a liverpooli sajtóban.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

A Liverpoolt eláruló edző lökte a távozás szélére Guardiolát, akinek a céljai még mindig nem világosak

Pep Guardiola és Pepjin Lijnders nyár óta dolgozik együtt a Manchester City kispadján, a közös munka viszont lehet már az idény végén befejeződik.

Nem csak a románoknak öröm és elégtétel a történelmi siker Kolozsváron

Emma Raducanu öt év után ismét WTA-torna döntőjébe jutott:

Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa

Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.

0
0

Bulvár

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

„Állandóan orális szexet akart” – állítja exe a híres színészről, akitől már a válasz is megérkezett

Perrie Kap modell-online rádiós kiteregette a szennyest, és azt állította a This One Friend című podcastjában, hogy az egyik ismerőse korábban különleges élményeket élt át a színésszel.

Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek

A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Orbán Viktor: Eddig úgy szereztünk kétharmadot, hogy a választásokon a különbség nem volt ekkora

A miniszterelnök szerint szorosabb az állás, mint szeptemberben volt.

Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak

A gazdasági stagnálás és Magyar Péter felemelkedése veszélyes elegyet alkot a magyar kormány számára - írja az egyik legolvasottabb lengyel hírportál.

Rákkeltő anyagot találtak ebben az étolajban: azonnal visszahívta a hatóság

A magyar hatóságok azonnali termékvisszahívást rendeltek el.

Ennyi partnerrel bújunk ágyba 50 éves korunkig

A társadalmi normák változásával folyton változik az is, hány partner számít „ideálisnak” fiatal és késői felnőttkorunkban.

Megszólalt a MÁV Kontra György halálának ügyében

A tragédia Kiskunfélegyházán történt.

Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart

Jeffrey Epstein halála körül újabb súlyos állítások kerültek elő: a szexuális bűncselekményekkel vádolt milliárdos testvére szerint Epstein azért halt meg, mert neveket akart elárulni, és Donald Trump is érinte

0