Ezt olvasta már?


Rendszeres járatot indított Budapest és Belgrád között az AirSerbia

Új, nyári menetrendet vezetett be az Air Serbia, így hétfőtől hetente 17 járatot indít Belgrád és Budapest között - közölte a szerb nemzeti légitársaság.


hirdetés

A rendszeres budapesti járat mellett további húsz olyan úti cél felé indít gépeket az Air Serbia, amely nem volt elérhető az előző évben - olvasható a közleményben. Az első budapesti gép már hétfőn reggel elindult és meg is érkezett a magyar fővárosba.

Bosko Rupic, az Air Serbia stratégiai igazgatója azt is közölte, hogy folyamatosan követik az igényeket, és ezek mentén növelik majd a járatszámot a két főváros között. Reményét fejezte ki, hogy a közvetlen járat Belgrád és Budapest között hozzájárul a két főváros jobb összeköttetéséhez, és felgyorsítja az utasok európai mozgását. A közlemény szerint a Belgrád-Budapest járat bevezetését követően az utasok sokkal jobb összeköttetésekkel utazhatnak a továbbiakban Magyarországról Spanyolországba, Olaszországba, Görögországba, Ciprusra, az Egyesült Államokba, de a nyugat-balkáni térség országaiba is.

Az Air Serbiának tavaly több mint 2,76 millió utasa volt, ami 73 százalékos növekedést jelentett a még a koronavírus-járvány miatti lezárásokkal küzdő 2021-es évhez képest. A vállalat 2022-ben három légikikötőjéből - Belgrádból, Nisből és Kraljevóból - összesen 31 420 járatot indított. Emellett tavaly 15 új úti céllal és hét új repülőgéppel bővült a szerb légitársaság kínálata.

A vállalat közlése szerint a koronavírus-járvány kitörése óta 2022-ben először tudott profitot termelni az Air Serbia, a nyereség tavaly elérte a 21 millió eurót (8078,7 millió forint).

Az Air Serbia részvényeinek 51 százaléka a szerb állam, 49 százaléka pedig az Egyesült Arab Emírségek Etihad légiközlekedési vállalatának a tulajdonában van.

 

MTI

 







0
0

hírek innen, onnan

Eső, zárpor, zivatar - Hétvégi időjárás-előrejelzés

Pénteken még száraz, meleg idő várható, de hétvégén már többfelé várható eső, zárpor, zivatar és erős szél.

„Bár nincs erekciója, így is nagyon élvezetes vele a szex” - Nők meséltek, milyen egy kerekesszékes férfival az ágyban

A Glamour-nál hiszünk a rendszerszintű változásokban, és abban, hogy minden út az őszinteséggel kezdődik. A Glamour.hu online...

Több baleset is történt Győrben, mentők is érkeztek

Rövid időn belül több baleset is történt Győrben, még mentőket is riasztani kellett a helyszínre, a körülmények nem ismertek.

Az orvosok szerint nem emberi eredetűek a mexikói UFO-szakértő által eléjük tárt holttestek - Fotók

Jaime Maussan UFO-kutató újságíró a minap olyan testmaradványokat tárt a mexikói kongresszus elé, melyek szerinte a földönkívüli élet...

Pofonegyszerű módszer a repedezett sarkak ellen

A sarkakon megjelenő bőrkeményedés gyakori probléma, melyet a bőr túlzott terhelése vagy súrlódása okozhat, néhány módszerrel viszont...

Étkezési olajat hívott vissza a Nébih, ebből semmiképpen se fogyasszon!

Magas ásványiolaj-tartalom miatt vonták ki a forgalomból a terméket.

Októberben jelentősen eshet a brit infláció

A Bank of England kormányzója, Andrew Bailey októberben a brit inflációs ráta jelentős csökkenésére számít - írja a Reuters.

Telex: a Budapest-Belgrád vasútvonal építéséről vittek át mindent a győri vonal felújításához

Úgy tudtak sebtében hozzálátni a Biatorbágy és Szárliget közötti vasútvonal felújításához, hogy minden szükséges erőforrást a...

Tóth Andival rémes dolog történt, most mindenkit figyelmeztet

Instagram-oldalán osztotta meg a történteket.

Látta valaki? Begipszelt karú, idős asszonyt keresnek nagy erőkkel a rendőrök – fotó

A rendőrség a lakosság segítségét kéri, miután minden eddigi próbálkozás ellenére sem találják Kovács Mihálynét. A pusztaszabolcsi...

Harckocsikat kapott Svédországtól Ukrajna

A tankokat Svédországban kiképzett ukrán legénység kezeli.

0

Sport

Agyonvertek egy családapát a stadionban – videóval

Halálra vertek az 53 éves családapát, Dale Mooneyt a New England Patriots–Miami Dolphins NFL-mérkőzésen a Gillette Stadion – számolt be róla a Bild.

Leroy Sané: „Elég volt a hibákból, túl sok már ez." – reakciók a Bayern–MU rangadó után

Bár a 27 esztendős támadó vezetést szerzett a Bayern München–Manchester United Bajnokok Ligája-mérkőzésen, nem teljesen elégedett.

Friss hírek érkeztek Szoboszlairól

A Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool az osztrák LASK Linz otthonában kezdi meg szereplését csütörtökön az Európa-liga csoportkörében. Liverpooli sajtóhírek szerint azonban Szoboszlainak megszakadhat a nagy

Rengeteg pénzből tették tönkre a világ egyik legjobb csapatát

45 éve nem történt ekkora szégyen az angol sztárcsapattal, ez már tényleg a történelmi mélypont.

Valter Attila brutális autóbalesetet szenvedett csapattársa befejezi a bringázást

A belga versenyzőt rövid ideig mesterséges kómában is tartották, majd egy defibrillátort ültettek be neki.

Huszonöt éve halt meg a világ leggyorsabb nője – videókkal

1998. szeptember 21-én hunyt el a háromszoros olimpiai bajnok amerikai Florence Griffith-Joyner, a világ leggyorsabb nője. A 100 és 200 méteres síkfutásban a mai napig világrekorder „Flo Jo” nemcsak a pályán elért

Szoboszlai Dominiknak új rajongója van – videóval

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend Angliában Szoboszlai Dominik, akiről a Liverpool korábbi támadója, Peter Crouch is elmondta a véleményét.

Szoboszlai Dominik kimaradt a Liverpool kezdőcsapatából

Nem nevezte a LASK Linz elleni kezdőcsapatba Szoboszlai Dominikot a Liverpool FC vezetőedzője, Jürgen Klopp.

Ezzel a gyönyörű lánnyal ért véget Szoboszlai Dominik kapcsolata

Szoboszlaival kapcsolatban jelenleg mindennek hírértéke van, annak is, hogy most szakított a barátnőjével.

Újabb válogatott labdarúgó szakított a kedvesével

Ezúttal egy világbajnok labdarúgó jelentette be, hogy már külön utakon jár a feleségével.

Messi megsérült, Gazdag Dániel hőssé vált a 97. percben

A magyar válogatott focista nagyon fontos gólt szerzett az MLS-ben.

Löw a favorit a török válogatott kispadjára

A szakember a szerdán hivatalosan is menesztett Stefan Kuntzot válthatja.

0

Bulvár

Vétózott az Orbán-kormány, hátat fordíthatnak az országnak az amerikai cégek

Ilyen hatásokkal járhat az amerikai-magyar adóegyezmény felmondása.

Kiderült. Ekkora nyugdíjkorrekció érkezik, itt vannak a számok

Két és félmillió embert érinthet, itt az összeg, ami érkezik a nyugdíjasoknak.

Ez állhatott Szoboszlai Dominik és Gécsek Fanni közé? Megdöbbentő ami történt

A Liverpool sztárja és gyönyörű párja három év után döntöttek a szakítás mellett. Szoboszlai Dominik és Gécsek Fanni között korábban lángolt szerelem.

Nem várt helyről kaphat segítséget az Ukrajna által megfenyegetett Magyarország

A közbenjáró szerv konstruktív megoldásra törekszik a gabonavitában.

Így igazította el Orbán a fideszeseket Esztergomban

Most a szuverenitás megőrzéséért kell harcolniuk Brüsszellel és a Soros-birodalommal.

„Csak bámulunk, kik ezek a nagy szakállú emberek” – hárombusznyi vendégmunkás lakik egy hajdúszoboszlói panzió...

A török és filippínó vendégmunkások nem értik, a helyieknek mi a baja velük.

Darabokban árulják az egyik legnagyobb magyar céget

Garázsok, lakóház, külterületi raktárépületek, kultúrház sport- és ipartelep, céges részesedések. Így zajlik a végkiárusítás a Dunaferrnél.

Kiderült, ki volt az esztergomi robbantó: a zsidóktól a magyar kormány tagjaiig mindenkit gyűlölt a férfi

A kigyúrt J. László korábban masszőrként dolgozott. Becsületsértés miatt körözte a rendőrség.

Több mint 140 embert rúgnak ki októberben ettől a magyarországi multitól

A leépítések várhatóan novemberben és decemberben is folytatódnak.

blogmorzsák

Nagy trappista sajt teszt

A leggyakrabban vásárolt sajtféle a trappista. Sokoldalúan felhasználható, olcsó, elérhető. De melyik a legfinomabb?

A fekete gyöngyszem - Wanbo TT projektor teszt

Ezzel a Netflix leugrik a vászonról.

0