Rövidpályás gyorskorcsolya Eb – Keszler bronzérmes 500-on
Keszler Andrea bronzérmet nyert 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók csehországi Európa-bajnokságának szombati versenynapján, melynek során a 2009-ben győztes női váltó bejutott a fináléba.
A pályafutása első Eb-érmét megszerző magyar versenyző kiegyensúlyozott teljesítménnyel került a döntőbe, ahol negyedikként ért célba, miután az utolsó körben Jorien Ter Mors kilökte. A versenybírók a szabálytalanság miatt kizárták a hollandot, ezzel a bronzérem Keszleré lett.
Az 500-as távon az összetettben címvédő olasz Arianna Fontana diadalmaskodott, honfitársa, Martina Valcepina lett a második. A tavalyi kontinenstornán ezen a távon bronzérmes Heidum Bernadett az elődöntőig jutott, Lajtos Szandra pedig a negyeddöntőben esett ki.
A férfiaknál a pályafutása első felnőtt Eb-jén szereplő Liu Shaolin Sándor remek versenyzéssel az elődöntőig jutott, ott azonban futamában harmadik lett, így egy hellyel lecsúszott a fináléba kerülésről. Béres Bence a selejtező második fordulójában búcsúzott.
A Keszler, Heidum, Lajtos, Tóth Patrícia összetételű női váltó elődöntős futamát megnyerve bejutott a vasárnapi fináléba, ahol az olasz, a német és a holland staféta lesz az ellenfele.
A nőknél egyéni összetettben Keszler a 4., Heidum a 11., Lajtos pedig a 14. helyről várja a vasárnapi folytatást, a férfiaknál Béres a 17., Liu a 20. a pénteki 1500-as és a szombati 500-as verseny után.
Az Eb-n vasárnap az egyéni indulók 1000 méteren csapnak össze, majd a férfiaknál és a nőknél is az összetettben az első nyolc helyen álló korcsolyázó lép jégre a 3000 méteres szuperdöntőkben az összetett kontinensbajnoki címért. A program a váltók döntőivel zárul.
MTI

- A KENÓ nyerőszámai
- Gyurcsány fekete Orbánja
- Három BKV-utas sérült meg egy közúti balesetben
- Lopott autóval csúszott árokba egy fiatal Szegeden
- Péterfalvi: interneten nem lehet közzétenni a helyi adósok listáját
- Fazekas: az EU miatt késik az agrárvállalkozók kárenyhítése
- Fazekas: az EU miatt késik az agrárvállalkozók kárenyhítése
- Várható időjárás az ország területére szerda estig
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp

