Ezt olvasta már?

Férfi röplabda NB I - Vendég sikerek

Mindhárom szombati mérkőzés vendéggyőzelemmel zárult a férfi röplabda NB I alapszakaszában.

0

Sargentini-jelentés - Megszavazta az EP a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést

Megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést szerdán az Európai Parlament (EP), a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot.


hirdetés

A jelentés elfogadásához a leadott voksok több mint kétharmadára, valamint az összes képviselő abszolút többségének támogatására, vagyis legalább 376 szavazatra volt szükség, a tartózkodás nem számított leadott szavazatnak. Szükség volt a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt legalább részleges támogatására is, s sajtóhírek szerint a belga, a finn, a görög, a holland, a lengyel, a luxemburgi, az osztrák, a portugál és a svéd tagpártok képviselői is igennel szavazhattak.

A zöldpárti Judith Sargentini által összeállított és az EP illetékes szakbizottságában korábban már nagy többséggel jóváhagyott dokumentum szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.

A magyar jogállamiság ügye a szavazás nyomán az uniós tagországok kormányainak tanácsa elé kerül, amely négyötödös többséggel dönt majd arról, valós-e a veszélye annak, hogy Magyarországon csorbulnak az Európai Unió alapértékei.

A szövegben számos aggályosnak ítélt kérdést felsoroltak az alkotmányossággal, a választási rendszerrel, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval kapcsolatban, ahogy a véleménynyilvánítás, a tudományos élet, az egyesülés és a vallás szabadságával, a kisebbségek és a menedékkérők jogaival, az egyenlő bánásmóddal összefüggésben is.

A hetes cikk olyan többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely az uniós alapértékek súlyos és rendszerszintű megsértése esetén végső soron akár az érintett állam szavazati jogának felfüggesztésével vagy más komoly szankcióval is járhat, de ehhez az összes többi EU-tag egyöntetű támogatására van szükség, amit elemzők szinte kizártnak tartanak.

 







0

hírek innen, onnan

Brexit - Theresa May megmondta, mi lesz, ha leváltják a miniszterlnöki posztról

A brit miniszterelnök szerint nem könnyítené meg a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről szóló tárgyalásokat az sem, ha...

Kikaptak a fradista lányok - reakciók

BL: kettő ponttal kezd a fradi a legjobb 12 csapat között.

Egy győri benzinkútnál hadonászott fegyverrel egy idős férfi

Egy idős férfi fegyverrel vagy annak utánzatával akarta feltartóztatni az autókat egy győri üzemanyagtöltő állomásnál vasárnap reggel.

Itt a tél, leesett az első hó Magyarországon - Videó

A pécsi tévétorony kamerájának felvételén már jól láthatóak az első hópelyhek.

Óriási katasztrófa a Makaói Nagydíjon: eltörött a pilóta gerince, öt sérült a pályán - video

A német autóversenyzőnő, Sophia Floersch autója hatalmas sebességgel elszállt egy éles kanyarban verseny közben, az F3-as Makaói Nagydíjon.

38 bérelhető autójával blokkol egy egész utcát egy férfi

Bár törvény nem tiltja, az etikára abszolút fittyet hány egy amerikai férfi, aki egy autóbérlős applikáción keresztül adja ki több...

Trump szerint az okozza az erdőtüzeket, hogy nincs felgereblyézve az erdő

Az elnök azt állítja, Amerikának olyan országoktól kellene erdőgazdálkodást tanulni, akik ebben jártasak.

Az ördög a vállunkon: teszten a V8-as Lexus Lc500

Ha a benzingőzrajongó vállán egy angyal és egy ördög ül, akkor az előbbi a politikailag teljesen korrekt hibrid Lexus LC500h, az utóbbi...

Ezért sírt Kiss Ramóna az X-Faktor színpadán

Drámából nem volt hiány az első élő show-n, még a várandós műsorvezető, Kiss Rami is elpityeredett. Alig bírta befejezni a műsort és...

Megválasztották Magyarország legszexibb meleg pasiját

10 év kihagyás után ismét megrendezték a Mr. Gay Hungary versenyt, amin nemcsak ott voltunk, de jó sok fotót is készítettünk.

Eldől, távozik-e a Villából a Vivient csak kihasználó VV Radics - Itt vannak a válaszai

Kérdezz-felelek keretében vallatták a párbajozni készülő Erát és Radicsot a villalakók. Míg Era a tisztaszívű játékstílusát...

0

Sport

Hiába a BL legjobban fizetett kézicsapata a Veszprém, teljesen beleállították a földbe

A magyar kézilabda egyik kirakatcsapata lassan pofozógéppé válik a Bajnokok Ligájában, pedig ilyen minőségű és mennyiségű játékoskerete senkinek sincs. A helyzet roppant kínos, ám közel sem annyira meglepő, ha kicsit mögé nézünk.

A focikapus elképesztő gólt lőtt a saját tizenhatosáról - videó

A másik kapus szabadrúgása után talált be a 134-szeres válogatott legenda.

Alonso szenvedése megmutatja, hogy miért rossz a Forma-1

Sergio Perez biztos abban, hogy egy jobb autóban akár idén is világbajnok lehetne a spanyol.

Neymar és Cavani látványosan összebalhézott a pályán

Lesz dolga Thomas Tuchelnek és Lőw Zsoltnak, amikor a két sztár visszatér Párizsba.

Sorsdöntő meccs jön a finnek ellen

Még a bennmaradás sem biztos, miközben az EB-sorsolás a tét.

Rettegtek az F1-es csapatok a brazil versenypályától, ami a szegénynegyed mellé épült

Sao Paulo A Forma1-es világbajnoki sorozat egyik legrégebbi és legnépszerűbb helyszíne egyben a legveszélyesebb is. Nem túlzás, a csapatok tagjai az életüket kockáztatják, hogy eljussanak a szálláshelyükről a Brazil Nagydíj pályájára.

Messi szerint ezt a négy játékost kell leigazolnia a Barcának.

Az argentin klasszis listáján igazi világsztárok is szerepelnek.

Lenyűgöző felvételek a MOL Vidi vadiúj stadionjáról - videó

A létesítményt november 21-én avatják fel az Újpest ellen.

Nemzetek Ligája-meccsen káromkodott a magyar tévériporter

Jókorát káromkodott egy magyar riporter egy Nemzetek Ligája futballmeccs közvetítése alatt.

0

Bulvár

Utálatos és kegyetlen tévhit dőlhet meg őseinkről

A neandervölgyiek nem éltek veszélyesebben, mint a Homo sapiens erre a megállapításra jutottak a Nature szerdai számában megjelent tanulmány szerzői.

Elhunyt Princz Gábor

Elhunyt dr. Princz Gábor, a Postabank egykori elnök-vezérigazgatója - értesítette Princz Gábor családja az ATV-t. Princz Gábor 62 évesen tragikus hirtelenséggel hunyt el Bécsben.

Lehet, hogy decembertől megnő a budapesti utcákon sétáló úriemberek száma

Decembertől a méretre szabott öltönyök némi gépi segítségnek hála fele annyi idő alatt készülnek el és kevesebbe kerülnek, ezáltal elérhetőbbé válnak.

"Kálmán Olga egy fizetett prostituált"

Kálmán Olga nem hagyja népét magára, újból képernyőn lesz a Jobbik házitévéjében - többek között erről is szó volt az ECHO TV Troll című műsorában. Az N1TV új műsorának résztvevőiről Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese azt mondta: a társaság csupa kiégett, kétségbeesett, semmire sem jó zsoldosból áll.  A fizetett prostituáltjaik ott ülnek a stúdióban. 

Sokan rendszeresen szedik, pedig tartós orrdugulást is okozhat

Ha eddig nem sikerült feltárni a hetek-hónapok óta fennálló orrdugulás okát, akkor érdemes a rendszeresen szedett gyógyszerek mellékhatásait is ellenőrizni. Egyes vérnyomáscsökkentők is okozhatnak orrdugulást, ha nem történik meg időben a gyógyszer cseréje, és az orrdugulás kezeletlen marad, akkor akár műtétet igénylő szövődmények is kialakulhatnak.

Ezekkel a tünetekkel irány a nőgyógyászati endokrinológia

Ma már léteznek olyan orvosok is, akik a nőgyógyászati endokrinológia területében mélyedtek el.

Igenis le tudsz fogyni 5-7 kilót 2 hónap alatt

Ez a két hónap akkor is eltelik, ha nem programozod be tudatosan az életmódodat úgyhogy akár bele is vághatsz! Megmutatjuk, hogyan szabadulhatsz meg attól a néhány makacs, lerázhatatlannak tűnő kilónyi súlyfeleslegtől.

Hatalmas károkat okozott a jégvihar

Sokáig nem felejtik el az olasz farmerek október utolsó előtti vasárnapjának éjszakáját, amikor szokatlan erejű jeges vihar csapott le az országra.

Paplan nélkül, hogy lássák, hogy b*szok - A ValóVilág játékosai elárulták, hogyan szexelnének a villában

A ValóVilág játékosanak egy egyszerű kérdésre kellett válaszolniuk.

Orbán elmebetegségéről nyilatkozott egykori politikustársa

Pető Iván adott interjút a Népszavának. Az egykori Szdsz meghatározó politikusa elmondta a véleményét Orbán Viktorról is.

Decemberig marad a meleg - drágul az áram

Úgy tűnik, idén nem a hideg, hanem a szárazság okoz majd drágulást az európai energiaszektorban. Az előrejelzések szerint decemberben is folytatódó szokatlan idő növelheti az áram előállításának költségét.

3-an is kiestek az X-Faktorból - A nézők nagyon kiakadtak a mentorokra

Az X-Faktor első Élő show-jában elszabadultak az indulatok, amikor a mentorok értékelték a produkciókat. A kommentelőket is megosztották a döntéseik.

blogmorzsák

4 ok, miért teljesen érdektelen a Gruevszki-ügy

Van még az országban valaki, aki meg­lepődött Orbán legújabb húzásán?

Amikor Arthur király és Freddie Mercury szökni készül

És ezzel együtt is érdektelen lett a börtönös-szökéses filmek egyik klasszikusa, a Pillangó újrázása.

Budai kiskocsmák az Observerben

Az ecet- és gesztenyéfás, oleandervirágos, citeramuzsikás budai kiskocsmák romantikája bevonult a világsajtóba is.

Sterbinszkyt adod?

Faterodéknak alap, és lehet, hogy a te mixedet is kiválasztja.

Most már szégyelli magát Lennon gyilkosa

Tizedszer is elutasították a kegyelmi kérvényét.

Szingapúri Lányok formaruhája már 50 éve változatlan

Vajon mi lehet az oka e különlegességnek?

Luxus panelprolinak lenni jó

Panelproliság, kicsit vidámabb megközelítésből.

4 kérdés, melyek nem maradhatnak válasz nélkül a Gruevszki-ügyben

„Gruevszki túl sokat tud, és amíg nálunk van, addig ebből baj nem lehet?“

Kihagy­ha­tatlan őszi programok a Balatonnál

Az őszi Balaton va­rázs­latos, mégis nagyon kevesen ismerik.

Lágy körtés csokoládétorta liszt nélkül - Szétolvad a szádban

Lisztmentes, szinte krémes torta sok-sok csokival.

Orbán arcul köpte a saját törvényeit

Nem kétséges, hogy a miniszterelnök a Gruevszki-ügyön csak veszíthet.

Így tanult meg ma­gya­rul az utolsó király

Egy Habsburg, aki magyarul szavalta a Nemzeti Dalt.

0