Semjén: soha nem volt akkora szükség példaképekre, mint most
Talán soha nem volt akkora szükség példaképekre, mint most, a mi korunkban - hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfő kora este a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.
Semjén Zsolt a győri Püspökvárban boldog Apor Vilmos vértanú püspök halálának 75. és boldoggá avatásának 23. évfordulója alkalmából megújított és kibővített emlékkiállítás átadóján azt mondta, hogy a "celebeknek nevezett erkölcsi roncsok azok, akiket a tömegmédia a társadalom elé állít egyfajta példaképként".
"Fontos, hogy ezzel a világrontással szemben legyenek méltó példaképek, akik az örökkévalóság felé is példaképek". Apor Vilmos püspök ilyen volt - tette hozzá.
Kiemelte, hogy a vértanú püspök azt a keresztény szeretetet élte és mutatta meg, amely "mindig minden korban érvényes".
Apor Vilmos vértanúsága világosság volt a náci és bolsevik "sötétség" idején. Az a mécses volt, amely a történelem "talán legsötétebb időszakában is világított" - mondta.
Kitért arra is, hogy nem véletlen, hogy az egyház a vértanúkat és a szenteket mindig is tisztelte és példaként állította a társadalom elé.
Apor Vilmos a Harmadik Birodalommal állt szemben, majd a vértanúság pillanatában a Szovjetunióval. Ma már "mindkettő a történelem szemétdombján" van, viszont Apor Vilmos a mennyben, oltárainkon tiszteljük". Így ma is példát jelent mindannyiunknak - mondta Semjén Zsolt.
Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke azt mondta, hogy Apor Vilmos halála, politikai helyzete hasonló volt a mai helyzethez.
Kiemelte, hogy a megújított kiállítást úgy rendezték be, hogy a szemlélő ne csak fizikailag járja végig a püspök életútját, hanem lelkileg is.
Kiss Tamás, a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár igazgatója a tárlatról azt mondta, hogy első része Apor Vilmos születésétől, családjának és neveltetésének bemutatásával kezdődik, majd gyulai lelkipásztori tevékenységével lehet megismerkedni.
Megemlékeznek a második világháború alatti tevékenységéről, a zsidóság mentéséről, majd a győri bombázásokról.
Ezt követően a kiállítás eszközrendszere is változik, egyebek mellett a püspök utolsó három napját színházi eszközökkel jelenítik meg, de a tárlatot narráció, fény és hanghatások is kísérik.
A püspökvár pincéjében felújított és kibővített kiállítást a Bethlen Gábor Alapkezelő is támogatta.
A tárlat a járványügyi szabályok miatt egyelőre nem látogatható.
Apor Vilmos (1892-1945) Segesváron született. 1915-ben Nagyváradon szentelték pappá, szolgálatát Gyulán kezdte. 1941. február 24-én szentelték püspökké Gyulán, március 2-án kezdte el szolgálatát Győrben.
Apor Vilmos püspökként is folytatta a plébánosként elkezdett szociális és karitatív tevékenységét, aktívan fellépett az üldözöttek védelmében. 1945-ben a Püspökvár pincéjében több menekültet is rejtegetett. Március 30-án, nagypénteken egy orosz katona hasba lőtte, a sebesülésbe két nappal később belehalt.
A vértanú püspököt II. János Pál pápa 1997. november 9-én avatta boldoggá.
hírek innen, onnan
Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...
Szexuális és fizikai bántalmazás miatt is nyomoz a rendőrség szekszárdi gyermek befogadó otthonban
Egy másfél éves gyereket is megverhettek.
Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon
Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.
A dolgozók 97 százaléka távozott 2024-ben a Szőlő utcai intézetből, a többi intézményben is nagy volt az elvándorlás
A dolgozók egyharmada távozott a gyermekvédelmi intézményekből 2024-ben.
Ezért ne fizess soha a bankkártyáddal.
Végzetes csapda is lehet!
Fergeteges showműsor és világsztárok a téli olimpia történelmi megnyitóján
Hivatalosan is kezdetét vette a milánói-cortinai téli olimpia.
"A szülők rettegnek" - Ütötte, rúgta a gyerekeket az óvodában a kegyetlen dajka
"A szülők rettegnek."
Még mindig nem hallgattak ki egyetlen gyanúsítottat sem az MNB-botrány ügyében
Lassan egy éve tart az eljárás.
Danny Blue olyat tett Böbével, amitől nemcsak a nő, hanem az őket figyelő Nagy Ő is sírva fakadt – videón Stohl András könnyei
Különleges vendég érkezett a pénteki adásban A Nagy Ő villájába. Danny Blue Stohl András három feleségjelöltjét, Böbét, Krisztát...
Gossip Girl rajongók figyelem: jön a folytatás.
Blair Waldorf karaktere hamarosan visszatér. A Gossip Girl könyvek szerzője bejelentette, hogy külön regényt ír a sorozat legmegosztóbb...
Az utolsók között vonult be a magyar csapat az olimpia megnyitóján – videó
Először fordult elő, hogy több helyszínen is felvonultak a sportolók.
Szépíteni tudtak a tőzsdék a hét végére
Világszerte kockázatkerülés és részben likviditási kényszer hajtja a rég nem látott mértékű, több eszközosztályt egyszerre érintő...
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Bulvár
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen
Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


